Simán sportolhat betegen is

Zanza!

Amikor meg van fázva, vagy izomláza van, talán a legjobb, ha kihagy egy edzést a menetből, hogy egy kicsit pihenni tudjon. Persze, ez nem minden esetben kötelező. Nyilvánvaló, hogy egy súlyosabb sérülés igényel kíméletet, de egy kis mozgástól jobban érezheti magát. A Huffington Post egy cikkében általános egészségügyi problémákhoz ad tippeket, hogy milyen gyakorlatokat érdemes űzni, illetve mikor kell mellőzni a sportolást.

Amikor már érzi, hogy beteg lesz

„Ha kapar a torka, enyhén fáj a feje, vagy folyik az orra, még nyugodtan edzhet, csak pár dolgot kell észben tartani.” – mondja a belgyógyász dr. Kristine Arthur. „Kerülje a megerőltető tevékenységeket, mint a sprintfutás, maraton vagy a súlyemelés. Ezek a gyakorlatok megterhelik a szívet. Ha általában futni szokott, most helyette kocogjon vagy tempósan sétáljon, lehetőleg teremben és ne kint, a hidegben. A pilatesz és a jóga is jó megoldás, de kerülje a bikram jógát, mert belázasodhat tőle.”

shutterstock 89681410

Amikor arcüreggyulladása van

„Ha az orrfolyásnál súlyosabb tünetei vannak, arcüreggyulladása lehet. Ebben az esetben mindenképpen konzultáljon orvosával, mielőtt belekezdene a szokásos edzésébe” – figyelmeztet a szakember. „Ha lefárasztja szervezetét az edzéssel, és nem kap megfelelő ellátást a betegségére, könnyen előfordulhat, hogy még súlyosabb szövődménnyé, például tüdőgyulladássá alakul az alapbetegsége. Különösen akkor legyen óvatos, ha asztmás, mert előfordulhat, hogy a túlerőltetéstől hörgőgörcs alakul ki. Feltétlenül hagyja abba a gyakorlatot, ha hallja, hogy sípol a tüdeje, zihál, vagy nem kap levegőt.” 

Amikor lázas, vagy egyéb tünetei vannak, maradjon otthon

"Ha lázas, a legjobb, amit tehet, ha otthon marad, és ilyenkor edzeni sem megy. Ha a láz mellett izomfájdalom, hányinger vagy hányás, hasmenés is jelentkezik, semmiképpen se eddzen" - int a szakember. Ha lázasan edz, csak ront a közérzetén, és a hőmérséklete is feljebb kúszhat. Edzéssel soha ne próbálja „kiizzadni” a lázat; ez fokozhatja a kiszáradás veszélyét. A legjobb, ha a testére hallgat: ha elkezdi rosszul érezni magát, mindenképpen fejezze be az edzést.

shutterstock borogataas

Tenisz- vagy golfkönyök

Golfkönyök az, amikor a csukló befelé hajlításában szerepet játszó izmokat túlerőltette: ilyenkor a könyök belső felszíne nyomásérzékeny, és fájdalommal jár a kézfej behajlítása. Sokszor valóban golfozóknál fordul elő, de sok esetben semmilyen sportot nem kell űzni hozzá. A teniszkönyök pedig, amikor a kézfej és az ujjak hátrafeszítésekor érezni fájdalmat. „Ezekben az esetekben felsőtestre és lábra lehet edzeni, de kerülni kell az olyan tevékenységeket, amelyek kiválthatják a fentebb említett tüneteket” – mondja dr. David Geier ortopédsebész.  

Amikor égnek a csuklói

A csuklóban lévő ízületi gyulladás esetén fájdalmas lehet – többek között – súlyokat emelgetni, vagy fekvőtámaszt nyomni. „Mindenképpen kerülje azokat a gyakorlatokat, amelyek fájdalmat okoznak. Próbálja ki például úgy a fekvőtámaszt, hogy súlyzókra támaszkodik és nem a kézfejére – így egyenes tud maradni a csuklója –, vagy viseljen csuklószorítót, amely segíthet a fájdalom csökkentésében” – tanácsolja Geier.

Nehezére esik sétálni

Az egyik leggyakoribb ortopédbetegség a plantaris fasciitis, ami annyit tesz, hogy a lábboltozatot megtámasztó kötőszövetes szalagot túlerőltette. Ezt okozhatja egyébként túlsúly, rossz kialakítású cipő, de túl sok futástól is kialakulhat. „A legnagyobb probléma ilyenkor, ha ahogy feláll a székből, azonnal elkezdi a fizikai aktivitást, vagy egyből ébredés után kezd el mozogni. Először mindenképpen nyújtani kell a lábfejben lévő szalagokat és az Achilles-inat, hogy ne történjen komolyabb sérülés.”

shutterstock 142335808

Általános fájdalmat érez

Ha reggel izomlázra ébred, csak mert a szokásosnál egy kicsit többet edzett előző nap, csillapíthatja nyújtással, vagy egy habszivacshenger segítségével. „Tegye a hengert a földre, és feküdjön rá úgy, hogy a háta közepe legyen rajta és így nyújtsa izmait.” – javasolja Jesse Phillips, sportrehabilitációs felügyelő. „Ezzel a pozícióval csökkenti a testre ható terhelést, mégis megfelelően tudja nyújtani a túlerőltetett izmokat.”

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra