A leginkább gyerekbarát kirándulóhelyek

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem egyszerű dolog gyerekkel, gyerekekkel kirándulni. Jól kell megválasztani a helyet és az útvonalat, hogy élvezetes, látványos legyen, ám ne legyen benne nagyon sok emelkedő, ne legyen túl nehéz, se túl hosszú. Ebben segítünk annak, aki túrázni szeretne gyereknapi programként.

Öt olyan izgalmas kirándulóhelyet válogattunk össze, amelyek között találtok olyat, amely a legkisebbeknek sem okoz problémát, de olyat is, amely inkább strapabíróbb gyerekeknek szól. Patakok, szurdokok, várromok, gázlók, gyönyörű kilátás, pihenő- és tűzrakó helyek várják a kirándulókat az alábbiakban.

A változatos tanösvény nagy élmény lehet a gyerekeknek
Fotó: Dívány

1. Jági tanösvény

Pilisszentiván határában található a Jági tanösvény, amelyen pici gyerekkel is bátran el lehet indulni. Ahhoz képest, hogy mindössze 4 kilométer hosszú, roppant változatos, ráadásul emelkedő lényegében nem nehezíti meg a haladást. Autóval érkezők a sportpályák mellett ingyenesen tudnak parkolni. Az út végig könnyű és széles, a tanösvénynek a kislevelű hárs levelét formázó jele kifejezetten gyakran látható, így eltévedéstől nem kell tartani. Az út mentén információs táblákon sok érdekességet lehet olvasni a környék állat- és növényvilágáról, földrajzáról, látnivalóiról. Az út előbb homokkőfejtő mellett halad, majd elér a kirándulás egyik legszebb állomásához, a Jági-tóhoz, amelytől nem messze pihenőhelyet is találunk. A tóban ötféle béka él, így általában hangos brekegés fogadja az erre kirándulókat. Nem sokkal később az út egy pár éve felújított fahídon vezet át, így jutva el az Aranyhegyi-patak túloldalára. Rövidesen magunk mögött hagyjuk a túra legmagasabb pontját, majd egy érdekes csapóajtón keresztül jutunk át a vadvédelmi kerítésen. Az út további részében még régészeti feltárás, gémeskút és egy úgynevezett képkő (szentképpel díszített kis oszlop) is található.  Az utolsó szakasz is kifejezetten izgalmas: a sűrű bozóton szinte alagútként tör át a túraút, így érünk vissza a kiindulópontra.

  • Nehézség: nagyon könnyű
  • Hossz: 4 km
  • Szintkülönbség: 82 méter

2. Dera-szurdok

Egyes részei kicsit nehezebben járhatók, de a Dera-szurdok is kifejezetten gyerekbarát kirándulóhely
Fotó: wikimedia commons / Solymári

A legrövidebb túrát Pilisszentkereszt mellett találjuk. Noha hossza alapján azt gondolhatnánk, hogy egészen pici gyermekek számára is teljesíthető, azt érdemes tudni, hogy technikásabb szakaszokat is tartalmaz. A kirándulás első fele ugyanis végig a vadregényes Dera-patak szurdokában vezet, és többször kell vagy fahídon vagy pedig kőről kőre lépve átkelni a patakon. Ennek ellenére bárki bátran nekiindulhat, hiszen a patakban csak kifejezetten csapadékos időben van több víz, így általában nem jelent kihívást az átkelés. Kis szülői segítséggel a legkisebbek is különösebb probléma nélkül megoldhatják. A szurdok felső végén egy kis, felduzzasztott tavat és pihenőt találunk, néhány romos mészégető kemencétől nem messze. Eddig a kék jelzésen haladtunk, ám a visszafelé vezető úthoz áttérünk a kék háromszögre, amely a szurdok fölött található gerincen kanyarog végig. Több szép sziklaformációban és látványos kilátásban gyönyörködhetünk, mielőtt visszaérünk a kiindulópontra.

  • Nehézség: nagyon könnyű
  • Hossz: 1,8 km
  • Szintkülönbség: 67 méter

3. Holdvilág-árok

A Holdvilág-árok is könnyen bejárható pici gyerekkel
Fotó: Dívány

Nem hossza, hanem egyes szakaszok technikásabb jellege miatt került a harmadik helyre a Holdvilág-árok. A Kiskovácsitól nem messze található vadregényes szurdokhoz a (már sajnos nem működő) Csikóváraljai turistaház melletti parkolóból érdemes elindulni. A kirándulás először az autóval megtett úton indul visszafele, ezután tér le jobb kéz felé egy kisebb ösvényre, végig a piros és zöld jelzést követve. Egy darabig Kiskovácsi mentén sétálunk, ám nemsokára a piros kereszt jelzésű út beljebb vezet az erdőbe, elérve egy figyelmeztető jelzésig, amely szerint a Holdvilág-árkot mindenki csak saját felelősségére látogathatja. A táblától azonban nem kell megijedni: az útvonal teljesen biztonságos – ám mivel szűk szurdokban vezet, gyerekekkel csak száraz időben ajánlott. A túra innentől jó darabig egyre meredekebben emelkedő kőfalak között vezet, gyakran fahidakon és falépcsőkön. A szurdok végéhez közeledve a piros kereszt jelzés felvezet a katlan oldalán, ám érdemes a jelöletlen utat követni: különben kihagyjuk a legizgalmasabb szakaszt, amely során hatalmas sziklák között kanyarog az út, míg végül néhány kisebb, teljesen biztonságosan felderíthető barlang mellett elér a kőfal tetejére felvezető, alumíniumból készült Meteor létrához. Amennyiben ezt el akarjuk kerülni, nincs más dolgunk, csak végig a piros kereszt jelzésen haladni. A kirándulás nemsokára áttér a zöld keresztre, majd a Gyopár-forrásnál jobbra fordulva a zöld négyszögre, ez a jelzés vezet vissza a parkolóba. Több pihenőhelyet is találunk az út során, ám néhányra ráférne a karbantartás, felújítás.

  • Nehézség: könnyű
  • Hossz: 5,4 km
  • Szintkülönbség: 217 méter

4. Csarna-völgye

Sokszor a sínek és támfák szolgáltatják a hidat a patak fölött
Fotó: Dívány

Túrázáshoz jobban szokott, kisebb gyerekekkel is teljesíthető ez a túra, amely a Börzsöny egyik leghangulatosabb völgyén vezet keresztül. Mint látni fogjuk, ha nem ragaszkodunk a körtúrához, egy rövidebb változat szinte bármilyen korú aprósággal bevállalható. Noha autóval meg lehet állni a Feketevölgy panzió előtt, itt található a kemencei kisvasút végállomása, így külön kaland lehet a gyerekeknek, ha azzal jutunk el Kemencéről a túra kiindulópontjára. Az út első része a kék jelzést követve halad a Csarna-patak völgyében. A patakot többször is keresztezzük, így nagyobb esőzések után nem mindig járható könnyen. 1992-ig ezen a szakaszon is közlekedett a kisvasút, a sínek még mindig állnak, ám sok helyen megcsavarodva, a levegőben lógva, szétszakadva, sajátos hangulatot kölcsönözve a kirándulás ezen részének. Nehéz ennél vadregényesebb helyet elképzelni. Egészen a Hamuházig követjük a kék jelzést, ami itt kettéágazik: mi nem a kék keresztet, hanem a sima kék jelzést követjük tovább. Némi emelkedő után áttérünk a piros keresztre, amely fokozatosan kapaszkodik fölfelé, míg el nem éri a Vár-bércet és a Salgóvárat, ahonnan csodás a kilátás a Börzsöny legmagasabb csúcsa, a Csóványos és a Nagy-Hideg-hegy felé is. Innen már lefelé vezet az út a sziklás gerincen. Végig csodálatos kilátásban gyönyörködhetünk: a Magas-Börzsöny vonulatai és mély völgyek tárulnak szemünk elé. Előbb a piros kereszten, majd a sima piros jelzésen haladunk, a túra utolsó szakaszát a piros négyzet jelű turistaúton tesszük meg.

  • Nehézség: közepes
  • Hossz: 11,8 km
  • Szintkülönbség: 482 méter

Amennyiben kisebb gyerekkel szeretnénk itt kirándulni, érdemes lehet a Hamuháznál visszafordulni, és a már megtett útvonalon térni vissza a kiindulóponthoz. Így a túra hossza 8,4 kilométerre, a szintkülönbség pedig 270 méterre mérséklődik.

Inkább kitartás kell csak a Spartacus-ösvényhez, a terep ugyanis nem nehéz
Fotó: Dívány

  5. Spartacus-ösvény

Gyerekekkel mindenképp egész napos túrára érdemes készülnie annak, aki belevág a Pilisszentlászlóról Visegrádra átvezető, híres Spartacus-ösvény (nagy részének) teljesítésébe. Az útvonal egyébként nem nehéz, ám a kisebbeknek kitartásra lesz hozzá szükségük. A túra Pilisszentlászló központjából, a buszmegállótól indul, és egy darabig nem is hagyja el a települést. Végül beér az erdőbe, innen kezdődik valójában a Spartacus-ösvény, ahogy arra egy tábla fel is hívja a figyelmet. A kiírástól nem kell megijedni, a túraútvonal végig biztonsággal járható, nagy szintkülönbséget sem kell leküzdeni, szinte végig szintben halad. Az ösvény nagyrészt a Öreg-Pap-hegy oldalában kanyarog, gyerekkel nehézséget csak az jelenthet, hogy olykor egyszemélyesre szűkül. Ezen a szakaszon gyönyörű a kilátás: megcsodálhatjuk a Duna kanyargó szalagját, és mögötte a Börzsönyre is ráláthatunk. Érdemes megtenni a rövid, meredek kitérőt a Szarvas-bérc felé, mert innen még szebb kilátás a jutalmunk. Az út nemsokára elhagyja a kitett hegyoldalt, és bükkösben folytatódik tovább, így éri el a Jenő-kunyhót, ami ideális pihenőhely. Innen vagy folytathatjuk utunkat Visegrád felé, és a lenti útvonalat követve eljuthatunk egészen az Ördögmalom étteremig (akár Visegrádra is elgyalogolhatunk), vagy rövidíthetünk. Utóbbi esetben a kunyhónál térjünk át a zöld körre, amely átvisz az Apátkúti-völgyben Pilisszentlászlóra visszavezető piros jelzésre. Így 11,3 kilométerre mérséklődik a kirándulás hossza. Az út visszafelé vezető részének nagyja a völgy névadó patakja mentén kanyarog, többször is keresztezve azt, végül visszaérve a kiindulópontunkhoz. A Jenő-kunyhón kívül ezen a szakaszon is találunk pihenőhelyeket.

  • Nehézség: közepes+
  • Hossz: 14,4 km
  • Szintkülönbség: 408 méter

Szép kirándulás lehet az is, ha egyszerűen elindulunk Pilisszentlászlóról a piros jelzésen az Apátkúti-völgybe. Ebben az esetben persze nem körtúrát teszünk, hanem ugyanazon az úton jövünk vissza, amelyen elindultunk.

Kirándulásból sosem elég! Ismerd meg Magyarország legszebb tengerszemeit, kattints ide!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.