A legtöbb várandós kismama tudja, hogy a szülés után egyszeri, mintegy 65 ezer forintos támogatásra jogosult az államtól. Az anyasági támogatás mellett azonban néhány önkormányzatnál is igényelhető hasonló. A Femina összegyűjtötte a budapesti kerületek életkezdési támogatásait.
Több olyan budapesti önkormányzat is van, amely támogatja a kerületben születő gyermekek családjait. Mutatjuk, hol igényelhető és mennyi is az összege az életkezdési támogatásnak. Ha az igényléssel kapcsolatos részletek is érdekelnek, a kerületek nevére kattintva elolvashatod a pályázati kiírásokat.
Soroksár 100 ezer forinttal támogatja az újszülötteket
Budapest 23. kerülete a baba érkezését követően 100 ezer forintot ad a családoknak. Az önkormányzat erre a célra rendszeresített formanyomtatványát a szüléstől számított 120 napon belül kell benyújtani. A támogatás feltétele, hogy mindkét szülő legalább két éve rendelkezzen kerületi lakcímmel, és életvitelszerűen éljen Soroksár területén. Ez a támogatás szociális természetű, így az újszülött gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladhatja meg a szociális vetítési alap összegének a tizenháromszorosát. Ez idén legfeljebb 370 500-os egy főre eső jövedelmet jelent. Rendelkezni kell továbbá – legalább az egyik szülőnek – a benyújtást megelőző 2 éven belül minimum 250 napos munkaviszonnyal vagy nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal.
Terézváros önkormányzata 42500 forintot ad
A szülést követő egy éven belül igényelhetik a budapesti 6. kerület lakosai az életkezdési támogatást a kerületi önkormányzatnál. A támogatás mértéke 42 500 forint, melyet kizárólag a baba számára nyitott Start-számlára utal a Terézvárosi Önkormányzat. A Start-számlán gyűlő összeget a gyermek 18 éves kora után veheti fel. A pénz tanulmányokra, lakhatásra, pályakezdésre, gyermekvállalás feltételeinek megteremtésére, illetve a jogszabályban meghatározott más célokra fordítható.
Újbudán jövedelemfüggő a támogatás összege
Az újbudai, azaz Budapest 11. kerületének lakosai a szülést követően 6 hónapig igényelhetik a hasonló támogatást. Ez ebben a kerületben jövedelemfüggő, 30-100 ezer forint közötti összeget jelent. Ferencvárosban, azaz a 8. kerületben jövedelemtől függetlenül jár a frissen szülővé vált lakosoknak az önkormányzat támogatása, melynek összege legalább 2 éves kerületi lakhatást követően 40 ezer forint, melynek egy része szintén a Start-számlára kerül. A 13. kerületben a támogatás jogosultságának feltétele, hogy a szülő a kérelem benyújtásakor és az azt megelőző egy évben 13. kerületi lakcímmel rendelkezzen, a baba pedig a szülővel azonos lakcímre legyen bejelentve. Az igényelhető életkezdési támogatás mértéke 30 ezer forint, a szülő eldöntheti, hogy a Start-számlára vagy saját számlaszámára kéri az összeget.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés