A magyar tizenévesek 85 százaléka már legalább egyszer megtapasztalta az iskolai bántalmazást. Elmondásuk szerint ez legtöbbször az iskolában történik, de sajnos sokszor itt nem áll meg, gyakran az online térben is folytatódik személyes üzenetek formájában vagy a közösségi médiában. A bántalmazási esetek kimagasló többségében az osztálytársak, iskolatársak az elkövetők.
„Ne vedd a lelkedre!” „Ugyan, ne nyafogj, mást is csúfolnak!” „Na legyél már ilyen mimóza!” „Engem is csúfoltak gyerekkoromban. Na, bumm, ettől még nem dől össze a világ.” – Sajnos igen gyakran elhangzanak ezek a mondatok, ha egy gyermek arra panaszkodik, hogy fizikai, lelki vagy verbális bántalmazás éri az iskolában. Ha ilyen esetben a szülők és a pedagógusok nem tulajdonítanak kellő figyelmet annak, hogy a diákoktól érkező panaszt meghallják, annak akár súlyos következménye is lehet. Nem egyszer történt már meg, hogy az a gyerek, aki iskolai erőszak áldozata lett, a megaláztatásból akár az öngyilkosságba menekült.
Az iskolai zaklatás nemcsak fizikai bántalmazás lehet
„Míg évtizedekkel ezelőtt sokkal inkább a testsúlya, a hajszíne vagy amiatt zaklattak valakit az iskolában, mert szemüveget viselt, vagy fogszabályzója volt, ma már emiatt nem feltétlenül bántanak egy gyermeket az osztálytársai. Míg húsz-harminc évvel ezelőtt iskolai zaklatásnak csak a fizikai abúzus számított, addig napjainkban ez a fogalom sokkal tágabb kört ölel már fel, mint a testi bántalmazást” – mondja dr. Zelena András, a BGE Társadalomtudományi Intézetének habilitált egyetemi docense
Egy bántalmazott gyermeknél az iskolai bullying vagy magyarul zaklatás megtestesülhet a tanulmányi eredmény vagy a szociális kapcsolatok romlásában, vagy akár önsértő tevékenységekben is, s jelen lehet akár evészavar, de volt már olyan is, aki az életét dobta el magától, mert bántották az iskolában
– teszi hozzá szakértőnk, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy ma már a szóbeli bántalmazás, a csúfolás, valakinek a kifigurázása, az ugratása, az úgynevezett csicskáztatás is az iskolai bullying fogalomkörébe tartozik.
Tehát minden olyan dolog zaklatásnak minősül, amely által valakinek sérül a jóérzése.
Lehet ez egy fogyatékosság, egy látható testi adottsággal kapcsolatos külső jegy, ami miatt valakit csúfolnak vagy sértegetnek, de ilyen a kiközösítés, a társas izolálás is.
Tehát az iskolai zaklatás két formában ölthet testet. Az egyik a fizikai bántalmazás, a másik pedig a szóbeli agresszió, más néven verbális abúzus. Ez utóbbi eredője lehet például valakinek a családi helyzete, ide tartozhat a szülők válása, anyagi körülményeik vagy betegségeik, például az alkoholfüggőség. Sok mindenből eredhet, ha bántanak valakit. Megesik, hogy mindez azért történik, mert valaki túl jól tanul, emiatt eminensnek címkézik, és ez lesz a verbális abúzus eredője.
Egy jó közösség jelzőrendszerként működik
„Az iskolai bántalmazás legfontosabb »jelzőrendszere« a gyerekek közössége, vagyis a többi gyermek” – mondja dr. Zelena András. „Miután a pedagógusok és a szülők sok esetben nincsenek ott az iskolában azokon az eseményeken, ahol a bántalmazások történnek, ezért a gyerekek, mint egy jelzőrendszer, adhatnak információt a bántalmazás körülményeiről.”
Éppen ezért a pedagógusoknak hatalmas felelőssége van abban, hogy olyan osztályközösséget alakítsanak ki, ahol ez a jelzőrendszer jól működik.
„Ilyen esetben nem fordulhat elő, hogy a közösség kiválaszt egy gyereket, aki a fizikai vagy verbális abúzus áldozata lesz.” – hangsúlyozza az egyetemi docens, aki szerint nagyon fontos, hogy ha a pedagógus vagy a szülő tudomására jut a zaklatás, ne induljon el egy önbíráskodó folyamat, mert az akár kontraproduktív is lehet. A problémát mindenképpen közösen, az osztályfőnökkel, a szülővel vagy szülőkkel és az iskolapszichológussal vagy szociális munkással együtt kell megoldani. Erre kiváló alkalom lehet az osztályfőnöki óra, ahol akár játékos formában is feldolgozhatók a problémák. De sokat segíthet a közösség megértésében például a gyermekek szociális hálójának feltárása is. Ilyenkor kiderülhet, hogy ki a népszerűbb és ki a kevésbé népszerű a gyerekek körében, ami nemcsak az ültetési rend kialakításakor jöhet jól, hanem segíthet az osztályközösség dinamizálásában, a fókuszok átalakításában.
„Ha bántalmazásról van szó, akkor a gyerekek nagyon konstruktívak és kreatívak tudnak lenni. Elég, ha csak a saját iskolai élményeinkre gondolunk. Hol történtek a bántalmazások? Ott, ahol egyedül voltunk, például a tornatermi öltözőben, a vécében, tehát legtöbbször olyan helyeken, ahova a pedagógus nem lát. Általában ezek az úgynevezett vakfoltok, ahová a legértőbb és legaktívabb pedagógus szeme sem lát el, csak a gyerekeké” – teszi hozzá dr. Zelena András, hangsúlyozva, nem véletlen, hogy az iskolai bántalmazás jelzőrendszerei a közösségben a gyerekek, hiszen ők látják, ha vegzálnak, csúfolnak vagy bántanak valakit.
Fontos megjegyezni, hogy a verbális és a fizikai bántalmazáson túl ma már létezik az úgynevezett digitális vagy online bullying, ami akár abban is megnyilvánulhat, hogy valakit akarata ellenére vagy tudta nélkül lefotóznak például a tornatermi öltözőben, miközben fehérneműben van.
Tehát az iskolai bullying sok esetben nem abban ölt testet, hogy valaki jól megpofozza a másikat, vagy meghúzza a haját, hanem abban, hogy megszégyenítik. Erre pedig kiválóan alkalmas a digitális tér, ahol egy weboldalon vagy egy közösségimédia-csoportban bárkiről közzé tehető egy fotó, kibeszélhető valakinek a legféltettebb titka, például, hogy éppen kibe szerelmes, és ezek az információk nagyon sok emberhez eljuthatnak.
Mit tehet a pedagógus?
Az, hogy egy gyerek- vagy osztályközösség jó jelzőrendszerként működik vagy sem, dr. Zelena András szerint azon múlik elsősorban, hogy milyen a pedagógus és a diákok közti viszony. Emellett fontos az iskolapszichológussal vagy a szociális munkással való szakmai kooperáció, együttműködés is, illetve az osztálybéli szociometria felvétele, hiszen ezek együttesével lehet az iskolai bullyingot megelőzni. De ha egy közösségben aktívan résztvevő pedagógus egy osztálykiránduláson vagy az óraközi szünetekben értően és problémaérzékenyen figyel, akkor láthatja, hogy ki az a gyerek, akit kiközösítenek, vagy ki az a tinédzser, akinek megváltozott a viselkedése.
Sok esetben megoldás lehet az őszinte kommunikációra, ha van az osztályban egy mailfiók vagy papíralapú panaszfüzet, amibe úgy lehet bármit feljegyezni, hogy nem derül ki, hogy ki írt bele.
Szülőként pedig a legfontosabb a gyerekkel való őszinte kommunikáció. Érdeklődjünk, hogy kivel játszott, ki mellett ül az iskolában, mivel telik a napja, jó vagy rossz napja volt-e, milyen jó dolog történt az iskolában. A gyerekek ezeket a kérdésekre értően és érzékenyen el fogják mesélni, hogy mi mindent éltek meg.
Vannak notórius kommentelők, akik főként a közösségi médiában sokszor gondolkodás nélkül odamondogatnak, beszólogatnak másoknak. Ha szeretnéd tudni, hogyan hat az önértékelésünkre, ha sértő megjegyzésekkel illetnek minket, és mi a helyes vagy megfelelő viselkedés akkor, ha valaki a social media platformjain sérteget bennünket, olvasd el ide kattintva az erről szóló cikkünket is.
