Gyakran lakhatási problémák vagy szegénység miatt kerülnek állami gondozásba a gyerekek, ennek költsége azonban jóval magasabb, mint amennyibe a családok támogatása kerülne. Az SOS Gyermekfalvak Gyereksorsok blogjának riportja.
Bosch Erzsébet egy hete nem látta másfél éves kislányát, Gabriellát. Kedd reggel elvitte a bölcsődébe, majd délelőtt telefonáltak neki a gyámhivatalból, hogy a kisbabát kiemelték a családból, és nevelőszülőnél helyezték el. Az erről szóló határozatban arra hivatkoztak, hogy a munkásszálló, ahol az anya él, nem alkalmas a gyereknevelésre.
Bosch Erzsébettel már egy ideje kapcsolatban volt a gyermekvédelem, azonban épp pár hete állapította meg a XIII. kerületi gyámhivatal, hogy a munkásszálló megfelel a gyereknevelésre, a kiemelésről viszont a XVIII. kerület döntött.
Erzsébet története címszavakban: szegénység, eladósodás, közüzemi tartozások, válás, régi lakásának elvesztése, új kapcsolat egy férfival, aki bántalmazónak bizonyult, menekülés három gyerekkel. A legidősebb gyereket a nagymama neveli, a középső lányát már korábban elvették az anyától és nevelőszülőnél helyezték el.
Ugyanakkor a számos hivatali jelentés szerint az anya pszichésen ép, gyerekeit nem bántalmazza, a kiemelések oka egyedül a szegénység, a rossz lakhatási helyzet volt. Erzsébet takarításból él és folyamatosan keres albérletet, de a piaci árakat nem tudja megfizetni. A gyámhivatal közleményt adott ki az ügyről, amelyben azt írják, a konkrét esetről személyiségi jogi okok miatt nem árulhatnak el többet, de szerintük indokolt volt a gyerekeket elvenni.
Magyarországon nagyjából 20 ezer gyermek él gyermekvédelmi gondoskodásban, lánykori nevén állami gondozásban. Azok a gyerekek kerülnek be, akik olyan súlyos bántalmazást, elhanyagolást szenvednek el a családjukban, hogy csak kiemeléssel lehet orvosolni a helyzetet. A Gyermekvédelmi törvény is kimondja, hogy pusztán anyagi okokból tilos egy gyereket elvenni a családtól.
A gyakorlatban azonban nagyon sok gyereket pusztán anyagi vagy lakhatási okból vesznek állami gondozásba, budapesti adatok szerint például a kiemelések 20 százaléka emiatt történik. Ha a szülők hajléktalanok, akkor szinte mindig elveszi a gyámhivatal a gyereket, vagy a szülésnél már nem is adja ki a kórházból.
Ilyenkor segítség lehet, ha rokon, ismerős befogadja egy időre gyerekkel együtt a családot, vagy ha anyaotthonban, családok átmeneti otthonában találnak elhelyezést. Utóbbiak azonban általában tele vannak, hosszú várólistával, és szintén csak időszakos megoldást biztosítanak. Ha letelik az ott tölthető idő – jellemzően fél év -, onnan is utcára teszik a családot, akkor is, ha nem oldódott meg a helyzete, sokszor innen kerülnek állami gondozásba a gyerekek.
Hasonló okokból vették el Csete Attila és párja, Szalai Mariann újszülött kislányát, Liliánát. A pár a terhesség alatt elvesztette a lakását, nem tudták fizetni az albérletet, az utcára kerültek. Rövid ideig a férfi szüleinél húzták meg magukat, de ott a nagymama nem tudta elfogadni, hogy Mariann cigány. A terhességet hajléktalanként csinálták végig, talán emiatt is lett koraszülött a baba.
Mariannak van egy kétéves kisfia előző kapcsolatából, aki nevelőszülőknél él, szintén egy hajléktalan időszak során vették el tőle. A kislányt egy csecsemőotthonban helyezték el. Mariann állami gondozottként nőtt fel, a szülei csak az életkezdési támogatás elverésében voltak segítségére, másban nem lehet rájuk számítani.
A pár mindkét gyereket szeretné kivenni és felnevelni, de nem tudnak egy albérletet kifizetni. Most egy hajléktalanszállón laknak Veszprémbe, oda nem adja ki a gyámhivatal a kicsiket. Pedig dolgoznak, Attila újságkihordó, Mariannt felvették takarítónak a vasúthoz, ennyi pénzből talán már ki tudnának venni egy albérletet, de ha visszakapják a gyerekeket, akkor az anya fizetése kiesik, hisz otthon maradna velük. A pár most külső segítségben reménykedik.
Mindkét családnak egy hónapja van rendezni körülményeket és lakást találni. Először ugyanis ideiglenes hatállyal helyezik el a gyereket, egy hónapja van a családnak „összeszedni” magát, utána veszik nevelésbe a gyereket. Ezután félévente vizsgálja felül a gyámhivatal, mi legyen a kicsi sorsa. Ha egy gyerek már bekerült a gyermekvédelembe, onnan már nagyon nehéz visszakerülnie a családjába.
„Ha egyszer már kiemelték a gyereket, nagyon nehéz visszakapni. Ritka, hogy valaki fél év alatt visszakerüljön a családba” – tapasztalta Szilvási Léna, a nevelőszülői hálózatokat és lakásotthonokat működtető SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának programfejlesztési igazgatója.
Szavait alátámasztják a Központi Statisztikai Hivatal adatai, az említett 20 ezer gyerekből 2015-ben 1329 került haza a vér szerinti családjához. Ugyanakkor abban az évben 4400 kiskorú került be a szüleitől a rendszerbe. Magyarországon a gyerekek átlagosan öt és fél évet töltenek állami gondozásban.
A szülők nem kapnak megfelelő segítséget ahhoz, hogy érdemi változás történjen, gyakran a szülő a szegénység miatt már maga sem motivált visszakapni a gyereket, a rendszer leszoktatja arról, hogy harcoljon érte, tapasztalta a szakember.
„Azt hallja, jobb dolga van ott a gyereknek, ott van fürdőszobája, íróasztala. Senki nem bátorítja, hogy a szülő mellett van a gyerek helye, ha nincs bántalmazás, a szegénység dacára is.”
Az SOS Gyermekfalvakban tapasztalják, hogy a kiszakadás a családból trauma a gyereknek, ami hónapokra megviselheti. Ha súlyos bántalmazás, elhanyagolás után emelték ki, akkor megkönnyebbülés is lehet a gyereknek, hogy végre valaki odafigyel rá és változtat a helyzeten.
De ahol nincs bántalmazás, hanem csupán életformává vált a szegénység, ott a gyerek nem érti, miért emelik ki a családból, ez számára trauma. A családba több év után visszakerülni egy újabb megrázkódtatás, hisz a nevelőszülő vagy lakásotthon légköre nagyon eltérő a család légkörétől, és addigra megszokták addigi helyüket.
A szülők a gyámhivatal által előírt kapcsolattartásokon találkozhatnak a kicsikkel. Többnyire automatikusan kéthetente egy órát szabnak ki - ilyen gyakran látja Erzsébet és Attila is a lányát. Ez azonban egy kisbaba számára nagyon kevés ahhoz, hogy élő maradjon a kapcsolat. Ha az a cél, hogy hazakerüljön a gyerek, akkor heti több alkalom is kellene. Az évekig tartó, elhúzódó, laza kapcsolattartás, aminek nincs világos célja, aláaknázza a gyerek biztonságérzetét, hisz nem tudja, mi lesz vele.
„Ráhel már hároméves, tud beszélni, és nem érti, miért van neki két anyja, ugyanis a nevelőanya is anyának nevezteti magát”
– tapasztalta Bosch Erzsébet. „Dani elhidegült az anyjától, üvöltött, mikor a karjaiba vette” – meséli a párja fiáról Csete Attila, aki elismeri, hogy jó helyen van a gyerek, gondoskodnak róla, de ők mégis ragaszkodnak hozzá, és szeretnék maguk nevelni. Most egyébként két különböző helyre járnak a két kicsihez, és Danit a férfi hivatalosan nem is láthatja, mert nem az ő fia, hiába, hogy ő szeretné nevelni.
Hasonló bizarrság, hogy Bosch Erzsébetnek, míg vele volt a kis Gabriella, megtiltották, hogy a nagyobbik lányával a kapcsolattartásra magával vigye a csecsemőt.
Településenként nagyon eltérő, mikor emelik ki a gyereket. Előfordult, hogy már azt veszélyeztetésnek ítélte meg a védőnő, hogy a segélyből élő terhes nő nem vette meg a magzatvédő vitamint. Néha a középosztályi életkörülményeket kérik számon, máskor viszont súlyos bántalmazások maradnak évekig észrevétlenül. Aztán a sajtóból derül ki, hogy a családja halálra vert vagy éheztetett egy gyereket.
Sok múlik azon is, milyen az együttműködés a családdal foglalkozó szervezetek, szakemberek között. Bosch Erzsébet ügyében például egymásnak ellentmondó határozatokat hozott két különböző kerületi gyámhivatal (az egyikben van a bejelentett lakcíme, a másikban lakik). Ahol nincs bizalom, rossz az együttműködés a szakemberek között, ott hamarabb kiemelik a gyereket, hogy magukat védjék.
„Rendszeresen számolnak be a szülők arról, hogy a lakáskörülmények miatt emelik ki a gyereket a családból, vagy fenyegetnek ezzel” - mondja Bende Anna szociális munkás, a hajléktalanság ellen küzdő A Város Mindenkié csoport aktivistája. Havi 1-2 ilyen esettel találkozik a civil szervezet, de ez nyilván csak a jéghegy csúcsa, hisz a legkiszolgáltatottabb réteg sokszor nem is tudja, hova fordulhat segítségért.
A csoport két éve dolgozik együtt Bosch Erzsébettel, akitől már többször megpróbálta a hatóság elvenni a lányait, de korábban mindig sikerült támogatókat vagy anyaotthont találni, így együtt tudott maradni a kislányával. A munkásszállón, ahol most él, nem Gabriella volt az egyetlen gyerek, más családok is élnek ott.
„Két éve ismerjük Erzsébetet, tudjuk igazolni, hogy semmi olyan körülmény nincs, ami kétségbe vonná a szülői kompetenciáit, soha fel nem merült, hogy rosszul bánna a gyerekkel.”
Ily módon, ahogy tőle vették el Gabriellát, előzetes értesítés nélkül, akkor szokott eljárni a hatóság, ha a gyerek életveszélyben van. Az AVM több családdal dolgozik együtt, akik szeretnék visszakapni a gyerekeiket. Egy sikertörténetük van: egy négygyerekes családnál sikerült megállapodni az önkormányzattal, hogy kapjanak bérlakást, ők visszakapták mind a négy gyereküket, akiket hajléktalanság miatt vettek el tőlük. Ott is csak ez indokolta a kiemelést, a szülők egyébként alkalmasak voltak. A sikert azért beárnyékolja, hogy a testvérek több, mint három évet töltöttek el intézetben, ez az idő nehezen pótolható egy kisgyerek életében.
A fő probléma, hogy a lakásárak elszálltak, az alacsony keresetű családok egyszerűen nem bírják kifizetni a piaci árú albérleteket, a sok helyen megkövetelt kéthavi kaució ezt még távolabb tolja. Nagyon kevés az alacsony bérű szociális bérlakás, ami megoldást jelenthetne ezeknek a szülőknek.
„Átláthatatlan, hogy ki kapja meg a szociális bérlakásokat, mi alapján, és az is, mikor hirdetik meg őket az önkormányzatok”
– jegyzi meg Bende Anna. A megoldás az lenne, ha lenne kikényszeríthető lakhatáshoz való jog, és nem lehetne lakásból vagy anyaotthonból úgy kirakni családokat, hogy nincs hova menniük. És persze szociális bérlakásrendszer kellene.
Együttműködés
Ez az egyik új kulcsszó a gyermekvédelemben. Az idei évtől a Gyermekvédelmi törvény kimondja: az is súlyos veszélyeztetésnek minősül, ha a szülő megtagadja az együttműködést a védőnővel, gyerekorvossal, óvodával, iskolával. A szigorítás oka az a tavaly májusi gyermekhalál volt, amikor egy másfél éves kislányt halálra éheztettek a szülei. A család középosztálybeli volt, a gyermekvédelem már egy ideje figyelte őket, azonban a szülők nem engedték be a lakásba a védőnőt, a gyermekjóléti szolgálatot, a kislányt nem vitték el a rendelőbe, telefonon diktálták be a súlyát az orvosnak. A kisgyerek halála megelőzhető lett volna, ha előbb lép a gyermekvédelem. A szigorítást kritizálták gyermekvédelmi szakemberek: a törvény nem mondja ki pontosan, mit jelent az együttműködés. Esetleg már egy elkésve beadatott oltás vagy kihagyott szülői értekezlet miatt is elvehetik a gyereket? A szülők támogatása helyett inkább további ellenőrzésüket hangsúlyozza a törvénymódosítás. Pedig pont a legelesettebb helyzetben lévők azok, akik félnek a(z őket vegzáló) hatóságoktól, és nem mernek segítséget kérni.
Sikersztorija a TASZ-nak (Társaság a Szabadságjogokért), is van.
Ők 2014 óta látták el két család jogi képviseletét, akiktől szintén anyagi okból szakították el a gyerekeket. Az egyik családnál történt a már említett magzatvédő vitaminos eset, a másiknál simán lakhatási problémákra hivatkozott a gyámhivatal. A jogvédő szervezet segítségével tavaly a két családba összesen hét gyerek visszatérhetett, két kicsi talán idén fog végre.
A gyerekek örülnek, hogy hazakerültek, de látszik rajtuk a trauma is, be kellett illeszkedniük egy idegen családba, az ünnepeket otthon tölthették, majd mindig vissza kellett menniük a nevelőcsaládba, az ide is, oda is kötődés megborította őket érzelmileg. Most járnak óvodába, iskolába, és próbálják megtalálni az elvesztett harmóniát.
A testvérek 2-5 évet töltöttek távol a szüleiktől, ami felveti a kérdést, mi történik azon családokkal, akiktől szintén csak pénzbeli okok miatt vették el a gyereket, de nincs profi jogi segítségük. Ezenkívül a TASZ is számos megkeresést kap a témában, ahol jogi tanácsadást nyújtanak.
„Ezért is indítottuk tavaly szeptemberben a Hiányzó emlékek kampányunkat, amiben fel akartuk hívni a társadalom és döntéshozók figyelmét, hogy ez az országos gyakorlat jogellenes és diszkriminatív” – mondja Boros Ilona, a szervezet jogásza.
A legalacsonyabb társadalmi státuszú családokat vegzálják legjobban, köztük a romákat, tapasztalta. A családok nem tudják megkülönböztetni, melyik szakember melyik intézményhez tartozik: a gyámügy, a gyermekjóléti szolgálat, a polgármester, a védőnő számukra egyetlen nagy hatóság, ami folyamatosan ellenőrzi őket. A mélyszegénységben élő szülőknek nagyon alacsony az érdekérvényesítő képességük, nem tudják felvenni a harcot.
„Nincs egységes gyakorlat arra, mikor kell kiemelni a gyereket. Nincsen pontosan definiálva, mit jelent az elhanyagolás, veszélyeztetés, együttműködés” – erősíti meg Boros Ilona is.
Sokkal olcsóbb lenne nem kiemelni a gyereket, hanem segíteni a családot
Közben az idő pénz, a gyermekvédelemben is. Egy gyerek ellátásának éves költsége az állami gondozásban 1-4 millió forint között mozog, intézménytípustól függően. Tehát négy testvér hároméves elhelyezése 12-48 millió forintjába került a köznek. Ennek az összegnek a töredékéből meg lehetne oldani a család lakásproblémáját.
A pontos költség egyébként áttekinthetetlen, a gyerekenként fejenként járó egymillió forint körüli normatíva nem elegendő az ellátásra, az állami tulajdonú hálózatok ezt kiegészítik saját zsebből, az egyházi fenntartásúak pedig megkapják az egyházi kiegészítő normatívát, és esetleg az egyház is besegít a működésbe.
A költségek eloszlása sem ösztönöz változásra: a családokat a helyi önkormányzatnak kellene segítenie, míg ha a gyerek intézménybe kerül, azt a központi költségvetés állja. Így az önkormányzatnak nem érdeke helyben megoldani a problémát.
Még több történet gyermekvédelemről a Gyereksorsok blogon olvasható.
