Mit érne meg önnek egy 25 éven át forgatott dokumentumfilm Kurt Vonnegutról?

Olvasási idő kb. 3 perc

Majdnem 8 éve már, hogy elhunyt Kurt Vonnegut, akit az egyik legjelentősebb XX-XXI. századi íróként tartanak számon. A Macskabölcső, Az ötös számú vágóhíd vagy a Bajnokok reggelije című könyveiért több generáció is rajongott és világszerte ismerik a nevét. Az amúgy zárkózott életet élő író életében nem nagyon szeretett kamera elé állni, de még ennek fényében is meglepő, hogy nem készült róla egy rendes dokumentumfilm, ami a teljesség igényével dolgozná fel munkásságát és életének nem mindennapi fordulatait. Most azonban elkészülhet az első, nem is akármilyen: filmrendező barátja 25 éven át, egészen halálig filmezte Vonnegutot, és most a Kickstarteren szeretne pénzt gyűjteni rá, hogy a hatalmas archív anyagból film lehessen.

1982-ben Robert Weide, egy 22 éves filmrendező kitalálta, hogy legnagyobb kedvencéről, Kurt Vonnegutról készítene egy filmet, ezért írt is neki egy levelet. Weide maga lepődött meg a legjobban, mikor az akkor 60 éves Vonnegut válaszolt neki, majd egy találkozót követően beleegyezett, hogy elkezdjék a közös munkát. Weide úgy gondolta, hogy néhány hónap alatt elég anyag és pénz gyűlik majd össze, hogy elkészítse a dokumentumfilmet, amiben az író nem mindennapi élettörténetét mutatja be. Aztán ehelyett valahogy eltelt 33 év, a forgatás hol leállt, hol újraindult, és közben - mindkettejük számára váratlan hozományként - az író és a rendező ez idő alatt közeli barátok lettek. Vonnegut annyira megnyílt a fiatal rendezőnek, hogy például Indianapolisban, a gyerekkori emlékei színhelyén sztorizgatott neki iskolás éveiről, de a filmes elkísérte néhány promóciós turnéjára is az írót, sőt a 60 éves érettségi találkozójára is elment vele, és végigkövette utolsó regénye, az Időrengés promóciós körútján is. A forgatás végül Vonnegut halálával ért véget.

Weide 33 közös évük alatt 25-öt végigforgatott, hatalmas anyagot gyűjtött össze Vonnegut és a hozzá közelállók személyes életéről, mindennapjairól, amit most végre szeretne megmutatni a nagyközönségnek is. Ehhez kér segítséget a Kickstarteren, ahol több mint háromezer támogató már 231 ezer dollárt dobott össze ehhez a szükséges 250 ezerből. A kampány lezárásáig még 8 nap van hátra, ha önnek is közel áll a szívéhez Vonnegut munkássága, még beszállhat: az adományozott összegtől függően kaphat a kész filmből digitális példányt vagy DVD-t, de akár szignált Vonnegut-cikkeket és egyéb relikviákat is, 1200 dolláros hozzájárulás felett pedig már eredeti kisszériás, szignózott Vonnegut-grafika is jár az élmény mellé. Így megy ez.

Kurt Vonnegut
Kurt VonnegutOliver Morris / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek