„Ha felnézek bármelyik meleg társkereső oldalra, csak ismerősöket látok. Úgy tűnik, az összes budapesti meleg itt van” – mondta egy Magyarországról érkezett barátom, aki mintegy harmincezredmagával (ennyi turista érkezett idén) ellátogatott a Tel Aviv Pride-ra. Persze nem csak azokat mozgatta meg a nagy esemény, akik kimondottan a parádé és a köré szerveződő kulturális, kulináris és hedonisztikus eseménysorozat kedvéért érkeztek ide. Több, mint 130 000 ember vett részt a felvonuláson – ebből pedig 100 000 helyi, azaz az ország lakosságának közel 1.5%-a. Ez azért mégiscsak nagy szó, főként egy olyan országban, amelyet a rengetegen azonostanak vallási dogmákkal, vagy származásból, tradíciókból adódó konvenciókkal. És bár tény, hogy Izraelben sincs kolbászból a kerítés – a Tel Aviv-iaknál jóval tradícionálisabb eleveket való jeruzsálemiek például nem annyira kultiválják az évente megrendezett meleg, leszbikus, biszexuális, transzgender és queer felvonulást -, a Budapestről jól ismert kordonoknak, rendőri kíséretnek és ellentüntetőknek nyoma sincs. Izraelben még az olyan - egyébként Siófok méretű - városok, mint Eilat is megtartják a meleg büszkeség napját, akinek pedig nem tetszik a dolog, az egyszerűen csak távol marad.
A szivárványon túl
Ők viszont évről évre egyre kevesebben vannak: akinek Magyarországon erős a – hogy a megzakkant Kerényit idézzem - „buzilobbi”, annak receptre írnék fel egy Tel Aviv-i látogatást, itt ugyanis a városvezetésnek afféle küldetése, hogy a városlakók nemre, korra, származásra, vallásra valü tekintet nélkül részt vegyenek a tolerancia ünnepén. A főutvonalakon, sétálóutcákon szivárványszínű zászlók lobognak, a városházát pedig gigantikus méretű ledfal borítja egész hónapban, melyen felváltva jelenik meg a szivárvány zászló, és a kék-fehér egyenlőségjel – az LMBTQ emberek házassághoz és gyermekvállaláshoz való jogát hírdető szimbólumok Izrael nemzeti színeiben. Tel Avivban ilyenkor az, hogy egy kávézó, egy étterem vagy egy butik kitűzi a szivárvány lobogót, nem azt jelenti, hogy ezt a helyet kifejezettem melegek látogatják – egyszerűen csak azt, hogy mindenkit szeretettel látnak.
Gay Pride egy hónapon át
A Fehér Város számára a meleg büszkeség hónapja elsősorban arról szól, hogy büszkék vagyunk azokra a nyitott szívű, elfogadó és bátor emberekre, akik évtizedek óta harcolnak a kirekesztés ellen, és ezzel hozzátettek ahhoz, hogy Tel Aviv a közel-kelet San Franciscójává válhasson. A TLV Festre – az évente megrendezett nemzetközi LGBTQ filmfesztiválra – rengeteg heteroszexuális látogat el, pusztán azért, hogy többet érthessen meg a szubkultúrából, támogatásáról biztosíthassa a közösséget, és persze pusztán azért is, hogy jól érezzék magukat - idén egyébként a Viharsarok című magyar film is terítéken volt, mi több közönségdíjat is nyert.
A szokásos programok mellett ebben az évben az Expo TLV is helyt adott különféle kiállításoknak, kerekasztal-beszélgetéseknek, filmvetítéseknek és fellépéseknek – mindez a város legnagyobb és legfrekventáltabb bevásárlóközpontjában.
Se jobbra, se balra, csak előre
A felvonulás előtt politikusok, aktivisták szólaltak fel – érdekes volt látni, hogy itt „jobbosnak lenni” nem jelent egyet a homofóbiával: sem a jobb-, sem a baloldal nem maradhat ki az LGBTQ közösség támogatásából, hiszen mindkét oldalnak vannak homoszexuális szavazói. A beszédek után megindult a százezres tömeg, és kerítések, pajzzsal felsorakozó rendőrök és fröcsögő, provokáló ellentábor nélkül végigvonult a város legfőbb útvonalain. Voltak harminc centis platformtalpat viselő tranvesztiták, kigyúrt, napbarnított macsók, rengetegféle alternatív család két papával vagy két mamával, és persze számtalan érdeklődő – köztük vallásos muszlimok és zsidók -, akik mosolyogva fotózkodtak a kisgatyás pasikkal. A tengerpartra érve a parádé beach partivvá változott, és amíg elkezdődtek az egymást érő hivatalos bulik – köztük leszbikus murik, fétismulatságok, pop partik, többnapos fesztiválok a természet lágy ölén – itt tombolt a tömeg a helyi megasztárok koncertjeire. A legmókásabb azonban az volt, amikor hazafelé menet belefutottam egy csapat építőmunkásba, akik koránt sem a Pride miatt feszítettek félmeztelenül az aszfalton, ám a munkát megszakítva készségesen pózolni kezdtek. Több, mint valószínű, hogy még csak nem is voltak melegek, de számukra a város liberális hitvallását hirdetni és képviselni valahogy fontosabb, mint hogy ki buzi és ki hetero. Vagy egyszerűen csak természetes.
Tel Avivban mindenki (tiszteletbeli) meleg
A Tel Aviv Pride idején mindig eszembe jut, amikor Cseke Eszter, az On The Spot műsorvezetője (aki történetesen gimis osztálytársam is volt) pár koktél után egyszer megkérdezett egy interjúban, nem nehéz-e Izraelben a melegek élete, én pedig azt válaszoltam: „Ugyan, Tel Avivban mindenki meleg.” És bár Magyarországon természetesen a mai napig örömmel posztolgatják a több, mint öt éves interjút szélsőséges zsidó-buzi-cigány-stb. gyűlölő forumozók, ha Izraelben mesélem el a sztorit, mindenki nevet rajta, esetleg annyit fűznek hozzá, hogy „Miért baj az, hogy kimondtad az igazat?”. Persze nyilvánvaló, hogy a vicc kedvéért sarkítottam, ugyanakkor bármikor kiállok amellett, amit mondtam: akik szexuális érdeklődésük kapcsán nem is kötődnek az LMBTQ közösséghez, azok is „tiszteletbeli” melegek Tel Avivban, és mint ilyenek, támogatják, segítik, ösztönzik, védik, és megértésükről, szeretetükről biztosítják a melegeket. Ezt pedig mi sem szemléltetheti jobban, mint hogy felvonulás végső állomásán, a színpadtól nem messze ugrálóvár és póniló-simogató várta a kicsiket, akik számára ebben az egész parádében semmi furcsa, dekadens, vagy perverz nem volt. Ők már egy olyan generáció születtei, akiknek a szülei megvívták a maguk békés küzdelmét a homofób-lobbi ellen. Mert az - ellentétben a buzilobbival - valóban létező fogalom.
Már csak 10 nap, és Budapest Pride!
„LMBTQ-emberekként arra törekszünk, hogy nemi identitásunk sokféle kifejeződési formáját az év minden napján nyíltan vállalhassuk, és elvárjuk, hogy mindezt fizikai vagy szóbeli erőszaktól és becsmérléstől való félelem nélkül tehessük, nemcsak Budapesten, hanem a fővároson kívül is.” - magyarázzák a szervezők, miért kapta a "Budapest Pride - most és mindennap" mottót a rendezvény. A fesztivál június 27-én veszi kezdetét: a hivatalosmegnyitó a Toldi moziban lesz Heller Ágnes filozófus és Esterházy Péter író közreműködésével, majd civil szervezetek képviselői veszik át a mikrofont, és a DJ pultot. A felvonulás maga július 5-én délután 4 órakor lesz - a menet a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkáról indul. Részletes program itt, ha pedig kíváncsi, miért fontos, hogy heteroszexuálisként is ott legyen a Pride programjain, olvassa el tavalyi írásunkat.
