Már az otthontanulás is sokaknak túlmegy minden határon, de az igazi hardcore megoldás az, amikor a gyerek nemcsak, hogy nem jár iskolába, hanem otthon, vizsgák nélkül, teljesen szabadon tanul. A „rendes”, iskolai tantervtől függetlenül, a szülő és a gyerek együtt állítanak össze egy tervet arról, hogy a következő időszakban mivel szeretnének foglalkozni, és gyakorlatilag semmiféle külső kényszer nem köti őket.
Az szabadontanulás (vagy eredeti, angol nevén unschooling - kb: iskolátlankodás) filozófiája szerint olyan nincs, hogy egy gyerek nem tanul: természetüktől fogva, az érettségük szerint azok felé a dolgok felé fordulnak, amelyekre éppen fogékony az idegrendszerük. Ezért nem csoda, hogy vannak, akik pont nem kíváncsiak arra, amit az iskolában tanítanának nekik egy adott időszakban. Nem baj, majd csinálnak valami mást, amiből megtanulnak valamit, ami viszont érdekli is őket.
Gondolták volna-e, hogy Magyarországon is vannak unschooler, vagyis szabadtanuló gyerekek és közösségek? A Lévai család három gyereke közül kettő már így él, a családfőt, Ádámot kérdeztük ki alaposan a dolog működéséről.
A gyerekeitek otthon szabadon tanulnak, hogy van ez?
Hivatalosan egy külföldi iskola személyre szabott programjában tanulnak a gyermekeink.
Külföldön is éltek?
Nem, Magyarországon élünk, egy faluban.
Hogy kezdődött az egész?
Én ezt valamilyen evolúciós gondolkodásnak fogom fel, így szoktam elmagyarázni. A feleségem és én "normális" magyar családban nőttünk fel, iskolába jártunk. Teljesen átlagos gyerekkorunk volt, semmi kiugró érdekesség.
Amikor a feleségem az első gyerekünkkel várandós lett, egy ismerősünk akkor mutatta meg nekünk Jean Liedloff Az elveszett boldogság nyomában című könyvét, talán ismered, ez egy "alapkönyv" a kendős/hordozós szubkultúrában. Ennek a hatására is döntöttük el, hogy, ha megszületik az első gyermekünk, akkor nem lesz babakocsija, ellenben mindig hordozva lesz, igény szerint lesz szoptatva, együtt alszunk, EC-zünk (öko-higiénia, más néven pelenkanélküliség – Primilla) vagy legalábbis mosható pelenkát használunk. Szóval próbálunk tudatosan kötődő nevelést folytatni. De ekkor még mi is ferde szemmel néztünk az otthonszülőkre és otthontanulókra, akikből bőven van a falunkban a közeli ismerőseink között.
Ebben apaként partner voltál, vagy egyenesen motorja a dolognak?
Nagyon erős partner, szeretem, ha a feleségem vezet és szeretem őt ebben támogatni. Persze nem volt nehéz, mert nekem is szimpatikus volt ez a dolog.
Az első gyerekünk kórházban született, a szülés rendben volt, de az utána lévő pár nap egyenesen borzalmas. A második gyereknél hezitáltunk, hogy legyen otthon vagy kórház, végül a kórház mellett döntöttünk és jól meg is szívtuk, így a harmadik gyereknél egyértelmű volt az otthonszülés, és az egyik legjobb döntés volt az életünkben.
A legidősebb gyermekünket először a helyi Waldorf oviba írattuk be. Az oviban próbáltunk nagyon nyitottak lenni, tudtuk, hogy a környéken ez az egyetlen elfogadható lehetőség, ami összeegyeztethető az életfilozófiánkkal. Sajnos nem jött össze.
Úgyhogy két év után otthagytuk az ovit. Ekkor a legnagyobb gyerekünknek még mindig volt egy éve az iskoláig, és a falubeli közeli ismerőseink révén egyre szimpatikusabbá vált az otthontanulás, mint alternatíva. Gondoltuk, nem veszíthetünk semmit, elkezdjük. Ha nem megy, akkor következő évben még mindig beírathatjuk iskolába. Két éve élünk így, és nagyon bejött.
A középső gyerekünk júniusban volt 5 éves, és mivel kötelező lenne oviba járnia, őt is beírattuk ebbe az iskolába (vagyis a külföldi iskolába, aminek a keretei között otthontanulók a gyerekek), tehát háromból kettő már ide "jár".
A feleséged akkor három gyerekkel van otthon? Elég nagy feladat, főleg, hogy a nagyot tanítani is kellene, ami elég nehéz úgy, hogy két kicsi rágja közben az asztalt.
Igen, hatalmas munka, de nem kell tanítani aktívan. Pontosan ez az „unschooling” (szabadon tanulás) lényege, hogy nem csinálunk iskolát a házunkból. Viszont a tanulást kitágítjuk, nem csak az egész házra és a tanítási napokra, hanem az egész világra és a nap minden percére... (megfordítva nem csak a házunkból csinálunk iskolát, hanem az egész világból).
Ezt hogy lehet legálisan csinálni?
Olyan intézményt kell keresni hozzá, amely felismeri és támogatja, hogy a tanulás mindenkinél saját ütemben, és saját módon zajlik, tehát tudja differenciáltan és személyre szabottan kezelni a gyerekeket. Mi ehhez egy elismert, bejáratott Egyesül Államokbeli, jövőre 50 éves intézményt találtunk, melynek a campuson kívüli programjában veszünk részt. Így gyerekeink egy külföldi oktatási intézményben teljesítik a tankötelezettségüket.
Mit jelent a gyakorlatban az unschooling? Azt csinál a gyerek egész nap, amit csak akar?
Mielőtt válaszolnék, fontos megjegyezni, hogy az intézmény, ahova járunk sok fajta oktatási formát támogat, nem csak szabadon tanulók járnak oda. Mivel mindenki kicsit másképp csinálja, ezért a válaszom a mi valóságunkat tükrözi.
Lényegében igen. Igazából pont ez az érdekes, hogy mit jelent a "tanulás". Minden év elején a szülő (vagy a diák, ha már elég idős), készít egy egyénre szabott tantervet. Megadnak témaköröket, magyarul tantárgyakat, amikhez írni kell szabad fogalmazásban egy tantervet. Nagyjából annyit, hogy idén szeretnénk ezt és ezt csinálni, azt megtanulni, ilyet tapasztalni, vagy ilyen-olyan szakkörökre járni, órákra, edzésre, zenét tanulni, olvasni, múzeumba járni, utazni, stb... Mindezt hét témára bontva.
Nincsen megkötve, hogy kinek, mikorra, meddig kell eljutnia a tanrendben. Nincs elvárás, hogy mikorra kell például olvasni, vagy megtanulni a pitagorasz tételt, amit nyilván te is napi szinten használsz (nevet).
A tanterv elkészítéséhez az iskola segítséget is nyújt egy tanulókísérő személyében, ő biztosítja, hogy a tanterv formailag helyes, értelmes, legyen, esetleg ötletekkel segít.
Tehát mindenki magának találja ki, hogy abban az évben mivel akar foglalkozni, csak jól meg kell hátterezni?
Igen, és év közben is javasolt egy naplóban dokumentálni, hogy mit hogyan csinálunk, hogy a tervhez képest hogy haladunk, jöttek-e be új érdeklődési körök?
Ez menet közben változhat? Például, hogyha a gyerek év közben találkozik valamivel, ami elkezdi veszettül érdekelni?
Persze, ez csak egy terv, a tervek változhatnak, nem probléma.
Tehát úgy néz ki, hogy a szülő ismeri a gyerekét, és felméri a helyi feltételeket… mondjuk Sopronban laknak, ott a régi mészkőbánya Fertőrákoson, a gyerek meg imád ott bóklászni. A szülő lecsap az ötletre, és kitalálja, hogy minden mehet abban az évben, ami a mészkővel kapcsolatos? Geológia, őslénytan, építészet, mészkőhegységek élővilága, stb?
Pontosan!
És ha a gyerek elalszik közben, mondjuk, rájön egy idő után, hogy a kövek unalmasak, viszont mekkora buli rákászni a Fertőben, akkor váltunk vízi élővilágra?
Igen. Akkor levonjuk a következtetést, hogy a kövek nem érdeklik a gyereket, és hozzávesszük a rákokat a tervhez. Az eddig megtanultakat sem dobjuk el, inkább módosítjuk az irányt. Ez egy megismerési folyamat a szülő és a gyerek számára is. Nem az a baj, hogyha eltérnek, de legyen mindig visszacsatolás, hogy mivel foglalkoztak, milyen hatással volt rá és milyen irányba mennek tovább. Azt azért hozzátenném, hogy még ha a szülő is állítja össze a tantervet, azért a gyerek inputjával.
Vagy ebben a korban gyorsan változnak a gyerekek.
A lényeg, hogy igen, lehet váltani. A tanulókísérő véglegesíti a tantervet. Ismered Summerhillt? Egy bentlakásos iskola az Egyesült Királyságban. A demokratikus iskolák közé lehetne sorolni, itthon nincs ilyen. A gyerekek demokratikusan vezetik az iskolát, van iskolagyűlés, ahol a gyerekek is tudnak szavazni, pl. megszavazzák, hogy milyen tanárokat vegyenek fel, milyen tantárgyak legyenek, stb. Természetesen a diákoknak nem csak jogaik, de kötelességeik is vannak, de megválaszthatják, hogy mit tanulnak, és mit nem.
Ha egy adott évben a gyerek csak lézengeni akar, az is rendben van. A Summerhill-i elvek szerint nincs olyan, hogy egy gyerek semmit sem akar tanulni, mindig van valami, ami érdekli, és ezt az érdeklődést kell kihasználni. Vagyis a gyerek vezet, igen, de közben tanul is folyamatosan. Arról, ami éppen érdekli. Ez a tanulás a legritkább esetben jelenti az osztálytermi tanulást, ami itthon az általánosan elfogadott.
A mi gyerekeink reggeltől estig tanulnak, csak észre sem vesszük, és ők sem. Aki otthontanulásra adja a fejét, az 100 százalékban megbízik a gyermeki kíváncsiságban, amit az iskola, de már az ovi is kiöl a gyerekeinkből.
Ez szép, de vannak alap dolgok, amiket meg kell tanulni mindenképpen, például olvasni, írni, és ezeket be is kell gyakorolni, amihez szorgalomra és kitartásra van szükség.
A fiam már tud olvasni elég jól, jobban, mint a kortársai, és írni is, de persze nem folyóírással, amit nem bánok, mert én is utálok kézzel írni. Nyáron kiolvasta a Klónok Háborúja Star Wars regényt. Nem a képregényt, vagy rajzfilmet, hanem egy igazi vastag regényt. Napi 10-20 oldal olvasás meg se kottyan neki.
André Stern erre azt mondja, hogy engedni kell, hogy a gyerek a saját ütemében fejlődjön. Ha elsőben nem akar csinálni valamit, az azt jelenti, hogy még nincs kész rá. Ez a szörnyű az iskolarendszerben, hogy időre kell teljesíteni, de a gyerekek nem egyformák! Rosszabb ember lesz a fiad, ha 13 évesen tanul meg szépen írni? Vagy 23? És mi van, ha nem tanul meg szépen írni egyáltalán, de világhírű hegedűművész lesz belőle? Bánkódni fogsz?
Nem hinném. És mi a helyzet az értékeléssel?
Tehát van a tanulókísérő, akit az iskola biztosít, és aki segíti, támogatja igény szerint a családokat. A tanterv akkor készül el, ha a tanulókísérő jóváhagyja, és feltölti az iskola portáljára a gyerek "dossziéjához". Értékelés félévkor és év végén van, egy tantárgyankénti beszámoló keretében, amit a szülő készít el, küld meg az iskolának és ezt a tanulókísérőnek is jóvá kell hagynia. Itt lehet elővenni megint a tervet, és megnézni, hogy ahhoz képest hogyan alakultak a dolgok.
Az értékelés is nagyrészt szöveges, de lehet (nem kötelező, de lehet) adni osztályzatot. Alsóban három osztályzat létezik, magyarul kb. átlagos, jó, és szuper jó. Felső tagozatban 10, az USA osztályzati rendszere szerint.
A tanulókísérő ebben is segít és támogat, a végén az értékelést feltöltik a portálra, és aki kér, és kitöltött osztályzatot, az kap év végi bizonyítványt is.
Tehát a szülő értékel, és az iskola csak rányomja a pecsétet a szülő értékelésére, hogy hivatalos legyen.
Ahhoz, hogy az iskola és a tanulókísérő elfogadja a félévi/év végi beszámolót, az nagyon fontos, hogy annak minőséginek kell lennie. Az iskola elvárja és arra bátorít minket, hogy részletesen írjuk le mit tanultunk és leginkább, hogy hogyan. A beszámoló része az háttérdokumentációk összegyűjtése és bemutatása. Pl, ha a gyermek készített valamit, azt lefényképezzük.
Tavaly a nagyfiunk például készített egy „stop motion” filmet, legófigurákkal, azt is hozzácsatoltuk az év végi beszámolóhoz. Tehát itt messze nem csak arról van szó, hogy „lepapírozzuk”, hogy ki legyen pipálva valami, hanem arról, hogy az iskolával együtt támogassuk, kövessük le és azonosítsuk be a tanulási folyamat elemeit és szakaszait és mindezt egy részletes és minőségi beszámolóban dokumentáljuk az iskola javasolt támpontjait figyelembe véve.
A feleségem egyébként idéntől szintén tanulókísérő lett, olyan sok diákja van már Magyarországon ennek az oktatási intézménynek. Nagyjából 130 gyerekről beszélünk. Nem az egész iskola unschooler, bárki beiratkozhat és folytathat akár hagyományos magántanulói életet.
Ezek szerint a szülők egymást segítik, tehát egymás gyerekeinek a tanulókísérői? Van ennek valami előfeltétele, pedagógus diploma, vagy ilyesmi?
Nem, nem a szülők segítik egymás gyerekeit, hanem fordított a dolog logikája: a tanulókísérőnek, ha lehet ebből a körből kell kikerülnie, mert értenie kell a látásmódot. A feleségem az ELTE-n végzett, angol tanár, pedagógus, de ide más tapasztalat kell, más szemlélet – kifejezetten otthontanulós tapasztalat. Fontos, hogy a tanulókísérő az iskola alapelveivel egyetértsen. A tanári diploma előny, de nem követelmény. Neki támogatni kell, és nem elvárásokat támasztani, követelni.
De mi lesz akkor, ha a feleségednek elege lesz, és szusszanna egyet sok év folyamatos gyerekezés után? Átjárható a rendszer? Iskolába tudná adni a gyerekeket?
Ez jó kérdés. A rendszer átjárható, és mivel mi kértünk bizonyítványt, ezért át tudnánk menni a magyar rendszerbe is. Ugyanaz a rendszer, mintha külföldről jönnél vissza a gyerekekkel. Az iskola, ahova mész, eldönti, milyen feltételekkel veszi fel. Az más kérdés, hogy csak akkor mennénk át, ha minden kötél szakad.
Nézzük a gyakorlatot, az életet. A feleséged otthon van a három gyerekkel, te pedig a pénzkereső vagy?
Igen.
Hogy néz ki egy tipikus hetetek?
Hétfőn délelőtt a két nagyobb gyerek, Barni (8) és Szandra (5) egy rajztanárhoz mennek, aki egyébként Waldorf rajzterápiás szakember. Délután Barni megy kosáredzésre a helyi általános iskolába, majd onnan rögtön jógázni a helyi jógaterembe, ahol Szandra is csatlakozik hozzá.
Kedden reggel kiteker a család a helyi lovardába lovagolni, itt általában tovább maradnak, mert mindig történnek érdekes dolgok. Például jön egy ovis csoport megcsodálni a lovakat, vagy jön a kovács patkolni, esetleg az állatorvos megvizsgálni a lovakat, vagy egyszerűen csak a meglovagolt pónilovat csutakolják és legeltetik száron. Délután Barni elmegy a helyi MTB (mountainbike) kerékpár klub edzésére
Szerda délelőtt nem mennek sehová, ilyenkor szokott jönni a feleségem barátnője, aki talpmasszőr és az egész családot átmasszírozza. Délután Barni elmegy kosarazni, a feleségem és Szandra meg művészi tornázni, a feleségem tart hetente egyszer két órát a helyi oviban.
Csütörtökön délelőtt agyagozás van a helyi otthontanulós erőkkel (ha csak a 3 család jön el, az is 10 gyerek). Délután Barninak van MTB edzése, ha télen futóedzés van bicaj helyett, akkor inkább tájfutásra megy.
Pénteken szerintem nincs most semmi egyelőre.
Szombatonvan MTB edzés Barninak, vasárnap meg búvárúszás a Margit szigeten.
Vagyis sok foglalkozás van, és gyakran átjönnek hozzánk más gyerekek, vagy a mieink mennek át más családokhoz.
Van olyan, amikor nincs program, és a gyereknek fel kell találnia magát irányítás nélkül?
Igen, sok szabadidejük van, és egy olyan foglalkozás sincs, amit ne élveznének.
Amikor nincs semmi, mit csinálnak mostanában?
A fiam Hahotát olvas, legózik, vagy a testvérét piszkálja. Mást is olvas persze, ami érdekli, például autós újságot, legós könyvet.
A lányok örömmel segítenek a konyhában, rajzolnak, festegetnek vagy játszanak.
Vannak „hagyományos óráik”, amikor leülnek a tankönyv mellé, és tanulnak valamit?
Még nincs nagyon igény rá, tényleg azt akarjuk, hogy minél tovább tartson a játék, gyerekek maradjanak még. De idén megvettem például az írás és matek könyveket Barninak és Szandrának. Nagyjából három napig tartott a lelkesedésük, de ennyi idő alatt majdnem ki is végezték.
Nálatok volt már olyan, hogy este 9-kor a gyerek könyörög, hogy a szorzótáblát magyarázd el? Mert nálunk előfordul. Sőt, utána ujjongott, hogy ez milyen klassz dolog.
Ami azt illeti, igen, bár inkább az angolt. És nem annyira a tudásvágy motiválta, hanem a para, hogy másnap nehogy rossz jegyet kapjon.
Igen a feleségem elkezdte most őket az angolra is okítani, de elég lazán, játékosan.
Azt mondják, egy átlagember anyagilag nem engedheti meg magának ezt az életstílust. Mivel foglalkozol?
IT Project Manager vagyok. Az anyagi rész szokott lenni a legnagyobb kifogás. Én azt mondom, mindenki meg tudná engedni magának, ha a prioritások a helyükön lennének, de sokan vannak, ahol a második autó fontosabb, mint ez. Mi falun lakunk, öten vagyunk, 193 cm magas vagyok, szerinted milyen autónk van?
Suzuki?
Egy 11 éves Swift.
Rátapintottam.
És az egyetlen autó, nem a második. Ráadásul irtó nagy jelzálogunk van, mert pont a legrosszabbkor vettük fel a hitelt, de fizetjük, és a feleségem nem keres most annyit. Szóval nagyjából átlagos jövedelmi viszonyok között élünk.
Mi a helyzet a logisztikával? Ha te elviszed az autót, a feleséged mivel hurcolja a gyerekeket?
Falun belül nem kell autó, de nekem nem probléma otthon hagyni az autót, semmi bajom a tömegközlekedéssel.
A faluban minden van, kutya, macska, csirke, kacsa, veteményes?
Nagyon vidék, pont ez a jó benne. Az ötéves kislányom egyedül jár a boltba vásárolni. Nekünk egy macskánk van, de a szomszédban van nyúl, és liba is. Mi is gondolkozunk csirkén, de még nem tudtuk rászánni magunkat.
És semmi drága nyaralás, vagy síelés?
Drága nyaralás még nem nagyon volt, bár az utóbbi két évben vittem a családot magammal Alicantéba, amikor dolgoztam, az elég jó nyaralás volt. Hosszú autós utazást még nem vállaltunk be, mert a gyerekülés sem barátja a gyerekeinknek.
Mik a tapasztalataitok? Jót tesz a gyerekeknek ez az életmód?
Igen, feltétlenül. Barni lenne atipikus ügyeletes hülyegyerek az osztályban. Túl gyorsan fog az agya, túl gyorsan megunja a dolgokat, és nem tűri a korlátokat. Szandra meg a tipikus jókislány lenne, aki meg összetörne az elvárások súlya alatt.
Így meg, hogy itthon vannak, Barninak muszáj puhulnia a Szandrához, Szandrának meg muszáj keményednie, kiállnia magáért.
A tesók hogy jönnek ki egymással? Együtt vannak? Játszanak egymással?
Igen, együtt vannak és nagyon jó, hogy hárman vannak, mert így megtanulják, hogy más is van a világon, és megtanulnak alkalmazkodni. Barninak még öt év alatt sem sikerül ez mindig, de nagyon szeretik egymást, ragaszkodóak.
A feleséged hogy bírja?
Hazudnék, ha azt mondanám, könnyen, de felmértük a helyzetet az elején, és tudtuk, hogy ezt neki kell vállalnia nagyrészt, és vállalta is. Azt már most látjuk, hogy ahogy cseperednek a gyerekek egyre önállóbbak lesznek és egyre könnyebb lesz mindannyiunknak is. Egyébként azonnali előnyök messze felülmúlják az energia befektetést, a hosszú távú előnyökről nem is beszélve.
Van segítsége?
A nagyszülők néha besegítenek, de rájuk nem nagyon számítunk. Ott van a barátnő, aki szerdánként jár talpat masszírozni és, persze a helyi otthontanulós brigád, akik között "forgatjuk" néha a gyerekeket. Állandó, fix segítség nincs.
Azért ez így elég kemény élet lehet, hogy soha nincs egy perce sem magára.
Mi úgy vagyunk vele, hogy az is kemény, ha valaki ma Magyarországon iskolába jár. Ez olyan, mint amikor kérdezték tőlünk, hogy miért vagyunk olyan bátrak, hogy otthon szülünk, mire mi: ahhoz nem vagyunk bátrak, hogy kórházban szüljünk.
Van különbség a „szorgalmi időszak”, és a „szünetek” között?
Nincs. Éljük az életünket.
Ez a tanulási-tanítási forma tulajdonképpen bármelyik családban működhet, ahol valamelyik szülő vagy nagyszülő vállalja a gyerekfelügyeletet? Vagyis az iskola a lusta/dolgozó szülőknek lett kitalálva szerinted?
Ez egy provokatív kérdés?
Nem, hanem érdekel, hogy hogyan gondolkozol erről.
Oké, azt hiszem, tudom rá a választ, még ha könnyű is lenne rávágnom, hogy igen.... Ha megpróbálunk visszatekinteni a történelembe – nem vagyok történész, de pont erről szól az "Underground History of American Education",akkor azt látjuk, hogy a nyilvános iskolák elsősorban NEM azért alakultak meg még a XIX. században vagy a XX. század elején, mert olyan nagyon le akarták csökkenteni az analfabetizmust. Hanem mert beindult az ipari forradalom, a hagyományos családmodellek felbomlottak, a nők is dolgozni kezdtek, és szükség is volt írni-olvasni tudó, fegyelmezett munkaerőre.
De leírni azt, hogy az iskola a lusta szülőknek lett kitalálva, az túlzás. Nehéz visszatérni a gyökerekhez, de muszáj, szerintünk. Főleg úgy nehéz, hogy már kimaradt néhány generáció.
Nem tartasz attól, hogy a diploma fétisű társadalmunkban a gyerekeid majd hátrányt szenvednek, mert nem tudnak papírt felmutatni?
Először is lesz papírjuk, itt is kapnak bizonyítványt, amit az USA-ban és itthon is intézménytől függően elfogadnak. Tavaly például már volt diák, aki itt érettségizett, és egyenes útja vezetett az egyik amerikai egyetemre.
Másodszor pedig óriási változások történnek manapság az oktatásban világszerte. Az, hogy itthon a változások ellentétes irányúak, nem akarom részletezni, nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy már ma is rengeteg online egyetemi kurzus van, amik egyre népszerűbbek és elfogadottabbak, és ki tudja, mi lesz itt 10 év múlva? Barni akkor fog érettségizni, addigra lehet, hogy csak itthon lesznek kőépületekben az egyetemek (vicceltem).
Harmadsorban: a világ egyre gyorsabb ütemben változik, nem a statikus tudás lesz a fontos a jövőben, hanem a folyamatos tanulási képesség elsajátítása, a kellő motiváció, stb… Ezzel nem akarom degradálni a felsőfokú diplomát, de szerintem itt is lesz változás.
