Márpedig én akkor sem akarok gyereket

Vannak nők, akik nem akarnak gyereket. Ez vajon normális? Egy időben Cameron Diaz is sokat hangoztatta, hogy ha akart volna, már lenne neki, Helen Mirren pedig egyenesen úgy nyilatkozik, hogy nem különösebben érdekelte az anyaság. Mirrent saját bevallása szerint főleg idősebb férfi ismerősei piszkálták emiatt, magyarázatot követelve – a nők többnyire békén hagyták. Az biztos, hogy a harmincas évei közepén-végén járó gyermektelen nőknek rendszeresen el kell magyarázniuk az ismerőseiknek és alkalmanként idegeneknek is, hogy miért nem fogtak még bele az utódnemzésbe. Ezt magam is tapasztaltam a meddőségi kivizsgálás alatt: sokan tudták, hogy már dolgozunk az ügyön, de nem mindenki, így aztán szinte minden rokoni összejövetelen felmerült, miért vagyok ilyen karrierista, miért halogatom, de a munkahelyemen is rendszeres téma volt a menzán a „na, és, gyerek?” kezdetű beszélgetés.

Meg kell indokolni!

Elizabeth Badinter nagy hatású és provokatív könyvében erre a jelenségre is kitér: a gyermektelen nő vagy pár különcségnek, abnormálisnak számít, ahol keresni kell az okokat. Hiszen különös, hogy nekik nincs gyerekük, amikor mindenki másnak van. A gyermektelen pároktól, illetve nőktől szinte mindig, mindenhol magyarázatot követelnek (időnként a gyermektelen férfiaktól is, de tőlük valamivel kevésbé, a gyermektelen egyedülálló férfi elfogadottabb jelenség). Ugyanakkor senkinek sem jut eszébe magyarázatot követelni egy nőtől, miért vállalt gyereket, és ragaszkodni hozzá, hogy igazán jó érveket sorakoztasson fel. Még akkor sem, ha az illető szemlátomást nem áll épp a helyzet magaslatán szülőként vagy körülményei nem ideálisak a gyermekvállaláshoz. A gyermektelen párok rengeteg bánatot okoznak szüleiknek (hiszen megtagadják tőlük az unokákat), barátaik értetlenségével találkoznak (akik szerint az ő életvezetésük a normális és mindenkinek így kellene élnie), és társadalmi szinten is elítélik őket, hiszen a társadalmak mindegyike gyermekvállalás-párti (még az is, amelyik a gyakorlatban nem igazán gyerek- vagy anyabarát politikát folytat).

Pedig azok a nők, akik a gyermektelen létet választják, minden valószínűség szerint hosszas mérlegelés után átgondolt döntést hoznak – ugyanez a gyermekvállalókról nem feltétlenül mondható el. Rá is vannak kényszerítve, hogy döntésüket állandóan érvekkel támasszák alá, hiszen mivel nem követik a társadalmi elvárásokat, jó sok vitára és védekezésre kell felkészülniük. Badinter szerint a fejlett kultúrákban ideális esetben az emberek azt csinálják, azzal foglalkoznak, amiben ki tudnak teljesedni – vannak nők, akik számára ez az anyaságot jelenti, más nők céljai között az anyaság és egyéb szerepvállalások is helyet kapnak (ez a leggyakoribb), és vannak olyanok, akik nem vágynak anyaszerepre. A női szerepek ilyen változatossága ma már, legalábbis elvileg, lehetővé teszi, hogy a gyermekre nem vágyó nőknek ne kelljen mégis magukra erőszakolniuk egy kötelező szerepet.

Nem vágyom az anyaságra – Eszter története

Eszter férjezett, harmincas évei végén járó, diplomás, gyermektelen nő. A baráti körömbe tartozik, így aztán, mint mindenki, egy ideig én is győzködtem, hogy hagyja már abba ezt a hülyeséget és inkább szüljön. Különösen azért, mivel nagyon jól bánik a gyerekekkel, egyből szót ért velük, szereti őket és azok is őt. Egy ponton aztán beláttam, hogy ha ő ezt a döntést hozta, ezt választotta, akkor lehet, hogy számára tényleg ez a helyes út, végül is felnőtt, kiegyensúlyozott ember és ismeri magát annyira, hogy jól döntsön. Amíg kislányom és Eszter két műanyag kacsával játszottak, én feltettem neki az önként vállalt gyermektelen léttel kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket.

Te tényleg nem akarsz gyereket? Soha, egyáltalán? Miért?

Nem akarok, soha, egyáltalán. Mert szeretném ilyennek megőrizni a kapcsolatomat a párommal, ha bejön egy harmadik vagy egy negyedik lény, akkor ez akarva-akaratlanul megváltozik, a gyerek lesz a prioritás és minden körülötte fog forogni. Szeretem az életstílusunkat, a szabadságunkat. Ha az embernek gyereke van, egyáltalán nincs ideje magára, mi meg még annyi mindent szeretnénk csinálni. Szeretnék táncolni, beutazni a világot, nyelveket tanulni. Emellett így is túl sok ember van a Földön, nem lehet tudni, mi lesz az erőforrásokkal, mi meddig lesz elég. Maga a terhesség és szülés, mint testi élmény sem vonz, annyi történetet hallani horror szülésekről, arról, hogy mennyire megváltozik a szexuális élet szülés után, ehhez egyáltalán nincs kedvem.

Nem szokás megkérdezni a gyermeket vállaló nőktől, hogy te miért akarsz gyereket, a gyermektelenektől viszont magyarázatot követelünk. Neked például ez rosszulesik?

Hm, hát, az esik rosszul, amikor számonkérően kérdezik meg. Ha simán őszinte érdeklődés lenne, az nem zavarna, de amikor az van a kérdés mögött, hogy na mégis, hogy képzelem én, hogy nem akarok gyereket, azon azért kiakadok.

A Guardian újságírőnője szerint „ebben a bébi-őrült kultúrában gyermektelennek lenni olyan, mintha józan lennél, amikor mindenki más részeg”. Mit gondolsz erről? Igaza van? Kívülről nézve zakkantnak tűnnek a gyermekes szülők?

Én azt szoktam gondolni, kicsit olyanok, mint a drogosok vagy a hipnotizáltak: mármint hogy mindenki elkezdi magyarázni, hogy nem alszanak, nincs pénzük, ez a nyűg van, az a probléma van, és aztán miután kipanaszkodták magukat, átszellemült arccal megjegyzik, hogy „ó, de semmiért sem cserélnék el”.

Mivel töltöd a szabadidődet?

Hastáncolni tanulok, tangózni tanulunk a férjemmel, motorozni járunk, biciklizünk vagy csak egyszerűen egy hétvégén át szeretkezünk. Új emberekkel ismerkedünk, utazunk, fesztiválokra járunk, olvasunk, filmet nézünk.

Ki fog ápolni, ha megöregszel?

Jó kérdés, valószínűleg az idősek otthonában a nővérek. De egyébként az, hogy az embernek gyereke van, szerintem nem garancia arra, hogy a gyerek ápolni fogja öregkorában, ugyanúgy idősek otthonában landolhat. A gyerek elköltözhet külföldre, vagy számtalan egyéb oka lehet, hogy nem tud vagy nem akar személyesen gondoskodni rólad.

A férjeddel egyetértetek ezen a téren vagy valamelyikőtök azért akarna gyereket, csak a másik nem akar?

Abszolút egyetértünk. Én csodálkoztam is azon, amit az általad idézett cikkben írt a csaj, meg amit Helen Mirren mondott, hogy többnyire a férfiak vannak kiakadva. Én ezzel még nem találkoztam, inkább a nők részéről érzem a nyomást.

Milyen reakciókat kapsz?

A családom, vagyis a szüleim még reménykednek, hogy megváltoztatom a véleményemet, hiszen mostanában egy csomóan szülnek negyvenévesen vagy még idősebben. Arra várnak, hátha egyszer bekattan a biológiai órám vagy ilyesmi. A kollégáim többnyire csodálkoznak, aztán napirendre térnek felette. Érdekes a barátok reakciója: a gyermekes barátaimtól változó hozzáállással találkozom, vannak, akik megértenek és elfogadják, vannak, akik rendületlenül győzködnek. A gyermektelen barátok csodálnak, hogy milyen erős vagyok, hiszen hatalmas a társadalmi nyomás.

A bolygó érdeke?

Jill Filipovic szerint a közvéleménnyel ellentétben a gyermekvállalást önként elutasító nők nem önzőek, nem érzelmileg zavarodottak és nem is gyermekkori traumák áldozatai. Épp ellenkezőleg: ezek a nők elég öntudatosak és érettek ahhoz, hogy a társadalmi nyomásnak ellenállva olyan életet válasszanak, amilyet szeretnének maguknak.

Mi több, a gyermekvállalás elutasítása egyes nézetek szerint kifejezetten érett, ökotudatos döntés. Ezt könnyű belátni, hiszen a világ éppen túlnépesedik. És bár a túlnépesedés számszerűleg leginkább a fejlődő országokat érinti, a fejlett országokban élő emberek – gyerekek és felnőttek – sokkal több erőforrást használnak fel fejenként, azaz egyenként is jóval nagyobb az ökológiai lábnyomuk, mint tíz mezítlábas ugandai kisgyereknek. Vagyis, ha felelősen gondolkodunk az emberiség jövőjét illetően, akkor nem szülünk több gyereket. Ezt a felfogást valószínűleg többen a biológiai, önfenntartó ösztönünk megerőszakolásának érzik, azonban ez sem feltétlenül igaz, a jelenség az állatvilágban sem példa nélküli: már a C. elegans nevű, sokat kutatott féregfajta is észleli a saját túlnépesedését és ilyen esetben egy időre felfüggeszti a reproduktív ciklusát, azaz nem szaporodik tovább.

Mi az egészségesebb?

Egyes felmérések szerint a szoptatás csökkenti az emlőrák, a petefészekrák és a csontritkulás kockázatát is, vagyis azok a nők, akik nem vállalnak gyereket, így nem is szoptatnak, nagyobb egészségi kockázatban vannak kitéve ebből a szempontból. Ami az emlőrákot illeti, az még szoptatástól függetlenül is ritkább a gyereket szülő nők körében a gyermeket nem vállalókhoz képest. Érdekes módon minél később szül a nő és minél több gyereket hoz a világra, annál kisebb az esélye a mellráknak. Ugyanakkor a gyermektelen párok átlagban gazdagabbak, tanultabbak és egészségesebben élnek a gyermeket vállalókhoz képest. A gyermektelen párok tipikusan egészségesebb ételeket esznek, több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, többet sportolnak és elégedettebbek a házasságukkal.

A félreértések elkerülése végett: senkit nem szeretnénk lebeszélni a gyermekvállalásról, mi több, a cikk szerzője is rendszeresen ismételgeti szerelmes tekintettel, hogy „ó, dehát megéri”. Egy kisgyermek a nehézségek mellett is rengeteg örömet okoz, kihívással jár és szeretetet ad. Ugyanakkor tekintsük végre normális variációnak, hisz semmiféleképpen sem tartható károsnak a népesség egészére nézve, ha valaki éppenséggel nem ezekre az örömökre és kihívásokra vágyik, hanem más területeken tudja a társadalom számára is hasznosan megvalósítani önmagát.