Biztosan tudom, hogy óriási darázsfészekbe nyúlunk ezzel a témával, amit természetesen nem lehet egyetlen cikkben feldolgozni, de mivel fontos, és ahogy a dolgok alakulását nézem, egyre fontosabb, így többször is nekifutunk majd. Ebben a cikkben nem oldunk meg semmit, nem is mondunk meg semmit, csak kezdjünk el beszélni erről.
Nem tudom, máshol hogy van ez, nálunk viszonylag későn került elő a téma: kik azok a cigányok, kik azok a zsidók. A lányok nálunk, úgy alakult, egy csomóféle emberrel találkoztak egész kis korban is, nekik természetes az, hogy vannak mandulaszemű barátok, hogy egyes emberek egészen sötét színűek, hogy sokan más nyelvet beszélnek mint mi, sokan pedig ugyan magyarul beszélnek, de egészen máshol élnek. Viszont annak ellenére, hogy volt cigány csoporttárs az oviban, nem tudták róluk, hogy cigányok. Mi sosem mondtuk, ők sosem mondták magukról. Barátnő volt, gyönyörű fekete hajjal, ennyi.
A zsidókra sem tértünk ki soha, mondjuk a mi családi hátterünkkel aztán vicces is lenne zsidózni, elég, ha annyit mondok, keresztanyám zsidó. Igen, ez vicces, igen, ehhez anyámék elég sokáig keresték a bevállalós papot, de ez van. Az én családomban, férjem családjában is találunk zsidó ősöket, és bár minket semmiféle numerus clausus alapján nem listáznának, egész életemben zsidónak vallottam magam minden olyan közegben, ahol úgy éreztem, utálják a zsidókat. Egyik gimnáziumi osztálytársam például ezért nem állt velem szóba az első beszélgetést követően soha többet, pedig, ha megmutatom neki a kereszleveleinket három generációra visszamenőleg, szeretett volna. De ki szeretné, hogy őt egy ilyen szeresse?
Én egész életemben szélsőségesen érzékeny voltam a rasszizmus minden formájára, ma is kikészülök, ha valakitől olyat hallok, hogy a muszlimok veszélyesek a civilizációra, vagy hogy a románok kevésbé intelligensek, mint a magyarok.
És akkor jön a lányom, elsős, már hallja a híreket, és persze kérdez, beszélgetünk, és felmerül a kérdés: kik azok a cigányok? És kik azok a zsidók? Kik az arabok? A kínaiak? És miért utálják őket? Ezek elképesztően bonyolult kérdések, már csak alapjaiban is, hiszen tényleg, kik azok a zsidók? Mi a zsidóság? Vallás? Kisebbség? Népcsoport? Zsidó az, akinek zsidók az ősei? Zsidó az, aki a zsidó hagyományok szerint él? Zsidó az, aki Izraelben lakik? És attól, hogy valaki, akinek a magyar az anyanyelve, mondjuk Magyarországon a zsidó hagyományok szerint tartja az ünnepeit, az most akkor zsidó magyar, magyar zsidó, vagy egy magyar, aki mellesleg máskor ünnepli a karácsonyt, mint a többség?
És a cigány? Az sem sokkal könnyebb ám! Aki valamelyik cigány nyelvet is beszéli? Aki annak vallja magát? Vagy legyen az, hogy cigány az a feketehajú, barnabőrű magyar, akit utálunk?
Nem mennék bele itt a Porontyon aktuálpolitikába, de fontosnak tartom, hogy tanítsuk meg a gyerekeinknek: még soha, egyetlen ország sem lett sikeres, amelyik a kirekesztésre, a rasszizmusra épített volna. Tényleg, gondolják csak végig, gondolják végig az összes olyan országot, amiről azt gondolják, jó lehet ott élni. A fejlődés, a nyugalom, a prosperitás - én úgy látom - nem megy tolerancia nélkül.
Az egyik kollegám napokig nem tudta túltenni magát azok, amikor a lánya sírva jött haza a – budai – általános iskolából, ahol kikészítették az osztálytársai, mert örült annak, hogy Oláh Gergő, akinek drukkolt, megnyerte az X-faktort. Kikészítették, mert Oláh Gergő cigány. És ezen nincs mit finomkodni, nincs mit elkenni, Oláh Gergő tényleg cigány. A kollégámnak pedig három délutánja ment rá, mire ennek a kérdésnek minden apró vetületét végigrágta a kislányával, hogy az megérthesse, miért van az, hogy másoknak ez számít.
De milyen beteg világ ez, ahol ez számít? Ahol nem a tehetsége, a szorgalma, teljesítménye alapján mérjük, ahol egy alsós, szőke kékszemű kislányt kikészítenek a többiek, mert ő történetesen nem rasszista? És ami a legrémisztőbb: hogyan lehetséges az, hogy a középosztálybeli, 9-10 év körüli gyerekek utálnak valakit, akik sosem ismertek, csak azért, mert az cigány?
Vagy, ahogy múltkoriban, egy cikk alatt, ami arról szólt, hogy egy elmaradt térségben, az iskolába járó (értitek, iskolába járó, tanuló) szegény gyerekek iskolai étkeztetése is veszélybe került, szóval a cikk alatt a kommentők tucatjai voltak képesek leírni azt, hogy a cigánygyerek megérdemli, hogy éhezzen. Felnőtt, elvileg értelmes emberek írják le azt, hogy ma Magyarországon van olyan gyerek, aki megérdemli, hogy éhezzen.
Nem tudom nem megemlíteni Pere Viki blogját, az IndiaPasst - remélem ő nem neheztel majd ezért -, akik magyarként Indiában élnek, és szőke kislányuk, Jojo olyan kakukktojás a helyi oviban-iskolában, hogy ihaj. De, ahogy olvasom, soha, senki nem közösítette ki őt ezért. Nézzék meg ezeket bejegyzéseket, a képeket, és gondolkozzanak el azon, működne ez fordítva minálunk?
Persze tudom, hogy Indiában főleg nincs kolbászból a kerítés, csak arra szeretnék rávilágítani, hogy másság mindig csak nézőpont kérdése. És nekünk, szülőknek kell megtanítani a gyereknek, hogy csak egy egészen kicsi erőfeszítés kell ahhoz, hogy bárkiből, akár magunkból is, kisebbséget csináljunk, hogy akárkit kiközösítsünk, a szempontokat megtalálni nem nehéz.
Hisznek a rasszizmusban? Hisznek abban, hogy a rasszizmus csak lefelé vezet a lejtőn? Hisznek a toleranciában?
