Törvényszerű az, hogy egy-két gyerek után a libidónk szabadságra megy, a férjünk közeledését leginkább csak elhárítjuk, és bár szeretnénk jókat szexelni a férjünkkel, mégis egyre kevesebbszer kerül rá sor? Erről a témáról írt egy olvasónk.
"Egy kisgyerekes anyukáknak szóló felnőttképzésben veszek részt, aminek egyik kötelező eleme, hogy kiscsoportos tréningeken is ott kell lenni. Ezek kompetenciafejlesztő, önismereti és ehhez hasonló, jól csengő néven futnak. A legutóbbi ilyen alkalommal volt egy feladat, amelyben meg kellett saccolni, hogy milyen eséllyel jár a gyerekvállalás párkapcsolati krízissel. Ez a kérdés lavinát indított el.
Pár perc múlva már az egyik anyuka személyes válságának lettünk fültanúi. Aztán a másiknak. És a harmadiknak. Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már arról beszélgetünk, milyen nehéz volt megélni, hogy anyák lettünk, jött az idegbaj, a depresszió, de a legnagyobb boldogság is. És közben ott az apa, aki háttérbe szorul. És vele együtt a párkapcsolatunk is, amit különféle okok és alibik által parkolópályára helyeztünk. Szinte mindannyian beszéltünk a szex hiányáról, az ellaposodott párkapcsolatról, s ki vállrándítva, ki lelkiismeretfurdalással mesélt arról, hogy már semmi sem a régi.
Egyetlen kétgyerekes anyuka képviselte az ellenpólust, aki azt mondta, hogy ők a családdá válást afrodiziákumként élték meg, és náluk nincsenek ilyen gondok.
Ezen a tréningen döbbentem rá, hogy basszus, ez a kevés szex dolog tényleg szinte kivétel nélkül minden nőt és férfit érint, mégis soha, senki nem mondta előre, nem is írták le azokban a kismama könyvekben, magazinokban, hogy bizony, ha nem vigyáz az ember, már húszas-harmincas éveiben nosztalgiával gondolunk vissza egykori énünkre, aki élvezte a vad és szenvedélyes viháncolásokat bárhol, bármikor.
Azt ugyan már sejtettem, hogy nem vagyok egyedül a libidócsökkenéssel, mivel amikor már aggasztónak találtam a dolgot, fórumokon próbáltam feltérképezni, hogy csak velem van a baj, vagy mással is megesik ez. És ekkor fedeztem fel, hogy sok nőnek problémát okoz rágerjedni az apára, a férfira ugyanúgy, vagy legalább hasonlóan, mint annak előtte. Pedig szeretné, de egyszerűen nem megy.
A szülés után egy darabig még érthetőek (érthetőek?) a kifogások, a hormonok játékára és a fáradságra való hivatkozások, de idővel ennek már sokszor nincs is létjogosultsága, mégis csak bővül az alibi repertoár, egyre több a kamu indok, amik hosszabb-rövidebb időre „védelmet nyújtanak”, hogy ne kelljen lefeküdnünk azzal a férfival, akit mellesleg (elvileg) szeretünk.
Láttam olyan segélykérő fórumozót, aki rettegett a közelgő hosszú hétvégétől, mert a férje akkor tutira ungabungázni akar majd (így írta), és tanácsot kért, mivel menthetné ki magát. De olvastam olyan monológot, amit egy, már a bepróbálkozást is feladó elkeseredett harmincas férj írt, s próbálta megérteni, mitől nem akar már lefeküdni vele a felesége, akit ő most is nagyon szépnek lát és szeret.
A legjobban az tetszett, amit egy olyan feleség mesélt el, aki a férjét évekig elhessegette, ha az közeledett felé, majd, egyszer csak rájött, hogy a férje már feladta, és már nem is mer kezdeményezni. Amikor beütött nála a felismerés, elszégyellte magát és újra rátalált férjére.
Döbbenet. Hogy mit művelünk magunkkal és a férfival, aki akkor is képes ránk gerjedni, ha napi 10-12 órányi meló után meglát minket, amint kilibbenünk a fürdőszobából, és ő máris tettre kész, szeretni akar miket. És hogyan tud ránk úgy nézni, mint egy istennőre, miközben mi magunk állandóan utáljuk a testünket, és legszívesebben átszabatnánk. Mi meg apácákat meghazudtolva menekülőre fogjuk, és nem kérünk abból, ami mindkettőnk örömére szolgálna, és még tudományosan vizsgálva is illik rá a szó, hogy egészséges. Arra, amit, ha nagy ritkán mégis sor kerül rá, nagyon is élvezünk.
Milyen hatással volt a gyerek a szexuális életükre?
Elgondolkodtam ezen. Nem vagyok egy lélekbúvár, de nem lehet, hogy talán azzal, hogy gyerekünk lesz, az a szeretet áradat, amit neki adunk, és tőle kapunk elég lenne számunkra, és másra már nem futja? Vagy a gyerekünket tökéletesnek látjuk, a párunkat meg kevésbé, és választunk kettejük között?
Nekem a tréning - talán véletlenül, talán nem - rányitotta a szemem arra, hogy én nem akarok azok közé a nők közé tartozni, akiknek az a baja, hogy a férje dugni akar. Vissza akarok találni a szerelmünkhöz, a libidómhoz, az élvezetes szexhez. Remélem, ez is fejben dől el."
