Heti pszicho – tolakodó pótszülők

Olvasási idő kb. 4 perc

Különösen az első gyermekes szülők réme a villamoson okoskodó utazó, aki kéretlenül is megosztja tanácsait azzal kapcsolatban, hogyan kellene jobban bánni az éppen hisztiző csemetével. A tolakodó ismeretlen felbukkanhat bárhol: a játszótéren, lehet ő a szomszéd, vagy rosszabb esetben egy barátunk is túlzásba viheti jó tanácsainak osztogatását. Mindennél egy rosszabb: ha az illető rokon, például anyós vagy após. Ilyen helyzetben az ember keze meg van kötve, nem válaszolhat bármilyen replikával.

Nem arra biztatom a szülőket, hogy vesszenek össze egész környezetükkel, de arra igen, legyenek tisztában szerepükkel: azzal, hogy ők nevelik a gyermeket, és abba másoknak az ő kérésük nélkül nincs joga beavatkozni. (Természetesen kivételt képeznek a szélsőséges, veszélyeztető helyzetek.) Paradox módon, aki ezzel a belső tartással, magabiztossággal rendelkezik, éppen ő fogja az ésszerű javaslatokat meghallani, megfontolni, és ha úgy látja jónak, beépíteni. Hiszen nem minden ostobaság, amit a környezet mond, a végső döntés azonban a szülőé azzal kapcsolatban, milyen elvek, nézetek szerint neveli a csemetét.

Sokak számára a saját kismamaságukat idézi, ha megoszthatják tapasztalataikat, illetve a saját kompetenciájuk megélése is fontos motiváció. A rokon, barát úgy érzi, valami olyan tudást adhat át, amit ő már megtapasztalt, és sokan élvezik a tanítói szerepet. Ezzel nincs is baj, amíg a vélemény megosztására kölcsönös az igény, és nem lendül át a rábeszélés, kioktatás szférájába. Sajnos az esetek többségében ezzel inkább ártanak a szülőnek, aki legalábbis ingerültté válik, rosszabb esetben elbizonytalanodik saját képességeiben.

Jellemző feszültségforrás a vendégség, mikor a rokonság egyszer csak elkezdi nevelni a gyermeket. Amíg ez megerősíti a szülőt, és csupán azoknak a szabályoknak jóváhagyásáról van szó, amelyek a szülőtől származnak, nincs probléma. Azonban előfordul, hogy a gyermek szülei és nagyszülei közt rejtett versengés alakul ki, ahol a tét annak bizonyítása, ki ért jobban a gyermekneveléshez. A legjobb, amit a szülő ilyen helyzetben tehet, hogy nem veszi fel a kesztyűt, és nem is kezdi magyarázni, mit miért éppen úgy csinál, csak nyugodt hangon például azt mondja „nálunk ez a szokás”.

Bonyolultabb a helyzet, ha a gyermek a hétvégét, nyári szünetet a nagyszüleinél tölti. Ilyenkor tudomásul kell venni, hogy a felügyelettel együtt a kontroll egy részét is átadja a szülő. Ha hetekig a nagyszülőnél lakik a gyermek, nem lehet távirányítással megszabni, mikor mit egyen, hánykor feküdjön le aludni, nézhet-e TV-t. Persze a nagyszülők jellemzően engedékenyebbek, hiszen a nevelés felelőssége nem rájuk hárul. Nehéz a gonosz szerepét elfogadni, mikor a kicsi visszatér a vakációról, és amiatt méltatlankodik, hogy bezzeg a nagyi ezt és azt is megengedte. Ilyenkor ahelyett, hogy ingerülten azt felelnénk „de itt azt csinálod, amit mi mondunk”, elmagyarázhatjuk, hogy vannak olyan időszakok, például egy ünnepnap vagy egy nyaralás, mikor nem minden szabályt kell betartani. Mondhatunk konkrét példát is, például hogy nem baj, ha az ember néha megeszik egy szelet tortát, de ha minden nap enne, az ártana neki. Nem fogja ezt azonnal érteni, de legalább nekünk megnyugtató, hogy olyan választ adtunk, amivel magunkat kimentettük a kőszívű szülő szerepéből. Ettől még persze feszegetni fogja a határokat, de a következetes választ előbb-utóbb elfogadja.

Előfordul, hogy egy váratlan helyzetben alig van időnk valamilyen választ kitalálni. Olykor idősebb hölgyek-urak az utcán, közlekedési eszközökön kapnak kedvet, hogy kommentárt fűzzenek gyermekünk viselkedéséhez. Ki-ki legjobb, ha kitapasztalja, számára mi a legmegnyugtatóbb reakció. Választhatjuk, hogy úgy teszünk, mintha meg sem hallottuk volna a megjegyzést, de ha jobban esik, reagálhatunk is. A legnagyobb meglepetést valószínűleg az váltja ki, ha megköszönjük, hogy megosztotta velünk véleményét (majd ő eldönti, ironikus volt-e a mondat).

Ugyancsak zavaró lehet bizonyos mértéken túl, ha az érdeklődő utasok kedvtelve bámulják csemetéinket, illetve a kis családot, hogy milyen aranyosak-bájosak (van, aki még grimaszol, gügyög is)  - amit gyermek nélkül bizonyára nem tennének meg egy másik idegennel. Ezt valahogy meg kell szokni, nem érdemes csupán ennek kivédésére mufurc álarcot húzni. Persze egy fárasztó nap végén nem esik jól a fokozott figyelem, de jó, ha azzal nyugtatjuk magunkat, ez nem nekünk szól, a kicsiket pedig általában nem érdekli, hiszen észre sem veszik.

Bujdosó Karolina
pszichológus

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek