weöres sándor

„Ha Amy nem lett volna olyan kemény, Weöres Sándor az árokparton halt volna meg harmincéves korában” – mondta a költőpár kapcsolatáról barátjuk, Lator László. Noha Károlyi Amyt sokszor érte az a vád, hogy rátelepedett Weöres Sándor életére, és minden apró mozzanatát kontrollálta, valójában az övéknél kevés nagyobb és igazabb szerelem nem létezett a magyar irodalomtörténetben.

Ismeretlenül írt neki levelet

Amikor Weöres Sándor először „találkozott” Károlyi Amyvel, épp a Weöres-család csöngei házában vendégeskedett Illés Árpád grafikusművész – ő mutatta meg az ismeretlen költőnő egy versét barátjának. Weöresnek annyira tetszett a költemény, hogy azonnal levelet írt. „Ma csak néhány költőnő tud ennyire a lét mélységeihez, az igazi valósághoz férkőzni, a férfi költők elkárhoznak az artisztikumok útvesztőiben, vagy még rosszabb esetben a napi politika büdösségében. Vigyázzon a tehetségére, el ne nyeljék a napi gondok, a polgáriasság, a polgárias könnyedség, a cukorból készült álerkölcstelenség. Legyen masszív, mint egy aranyból készült papnő” – írta. A levelet Amy egy légiriadó alatt, egy pincébe húzódva olvasta el – írja Nyáry Krisztián Így szerettek ők című könyvének második kötetében.

A két költő korábban egyszer már találkozott egymással: évekkel azelőtt Amy épp Babits Mihály előszobájában várakozott, amikor Weöres távozott mesterétől, ám ekkor nem váltottak szót egymással.

Könnyen fellobbant benne a szerelem

Amikor Weöres Sándor a fenti sorokat írta 1939-ben, már elismert költő volt. Amy később futott be: 30 éves korában jelentek meg folyóiratokban az első versei. Az „ismeretlen találkozás” után még éveknek kellett eltelnie, hogy eljöjjön az első randevú ideje.

Weöres Sándor furcsa, különc figura volt. Roppant széles műveltségéhez apró, manó- vagy kobold-szerű alak társult, ám ennek – és sokszor gyerekes viselkedése – ellenére nem volt népszerűtlen a nők körében. Hajlamos volt hirtelen ötlettől vezérelve, akár egyetlen gesztus vagy mosoly alapján beleszeretni valakibe. Így történt ez 1946-ban a Széchenyi Könyvtárban is, ahol Polcz Alaine-nel találkozott. A pszichológus-írónő így elevenítette föl első találkozásukat a Visszaemlékezés Weöres Sándorra című írásában „…elmerülten írni kezdett. Nem akartam zavarni, csöndben oldalt álltam. Aztán fölnézett, lemászott az asztalról, lelépett a székről, és talpra állt. Kitépett egy lapot a füzetből, átadta: »Ezt most írtam magának.« Néztem, egy vers volt: GALAGONYA Őszi éjjel / izzik a galagonya, / izzik a galagonya / ruhája.”

Polcz Alaine ugyan visszautasította Weöres, vagy ahogy később ő és sok barátja hívta, Sanyika közeledését, ám kettejük között szoros barátság fonódott, ami a költő élete végéig kitartott. Ennek ellenére hatalmas volt az írónő döbbenete néhány évtizeddel később, amikor egy interjú során Weöres azt mondta neki:

„Alaine, tudja, hogy én szerelmes voltam magába, mindjárt, abban a percben, amikor megláttam? Azt a verset, azt ott magának írtam.”

Egyetlen éjszaka elég volt a döntéshez

Nem sokkal később, amikor Weöres Sándor 33, Amy pedig 37 éves volt, elérkezett kettejük első randevúja. Egy temetőben sétáltak, és beszélgetés közben rájuk esteledett, ezért a temető kapuját bezárták.

Az egész éjszakát átbeszélgették, és amikor reggel kinyitották a kaput és kiengedték őket, már mindketten tudták, hogy össze fognak házasodni.

Ez meg is történt 1946-ban, ám a frigy híre nem aratott általános tetszést. „Amikor férjhez mentem Sanyihoz, az valahogy az irodalmi életnek nem tetszett. Ariel meg Puck ne házasodjon meg, ugyan ki az, aki őt elkanyarta, ilyen hangulat volt” – mondta később. Ennek ellenére szerelmük nem csitult, házasságukban kiegészítették egymást. Weöres életének középpontjában a költészet állt, szinte csak azt vette komolyan, minden mást, a hétköznapok gondjait, a pénzügyeket feleségének kellett intézni és megszervezni. „Ahelyett, hogy megrekedtem volna a saját vackomon, olyan irdatlan távolságokat jártam és száguldottam be, ahová tán messzelátóval és hétmérföldes csizmával sem láthat, illetve juthat el az ember soha” – emlékezett vissza Amy arra, hogyan hatottak egymásra.

Weöres Sándorral nem volt egyszerű az élet 

Közös életük legnagyobb problémája Weöres alkoholizmusra való hajlama volt. Ezért is kellett Amynek komoly határokat, korlátokat szabnia. Megtörtént, hogy amikor elment otthonról, bezárta a lakásba férjét, de csak azért, hogy Sanyika ne juthasson el a kocsmába. Persze így sem tudott mindent megakadályozni: olyan is történt, hogy

Weöres az utcán dolgozó munkásokat szalasztotta el zöldszilvániért, és madzagra kötve húzta föl a palackot.

Egy olaszországi nyaraláson a költő azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja feleségét, ha nem mehet el kocsmába. Amy azonban nem adta be a derekát, sőt, azt kiabálta a távozó Weöresnek, hogy akkor ne is jöjjön vissza. A költő persze feleségével maradt. „Ha Amy nem lett volna olyan kemény, Weöres Sándor az árokparton halt volna meg harmincéves korában” – mondta kapcsolatukról Lator, és ez a megfogalmazás írja le talán legjobban házasságukat.

Amikor 1988-ban Weöres kórházba került, Amy is vele tartott – noha ő sem volt egészséges. „Mi fáj, Sándor?” – kérdezte egy napon a felesége, amikor látta, hogy baj van. „Felmegyek a magasságos egekbe, az fáj” – válaszolt a költő, és ezek voltak az utolsó szavai feleségéhez, nem sokkal később kómába esett, majd meghalt.

Nyitókép: Fortepan / Németh László Társaság

Ha igazi Weöres Sándor-szakértő vagy, biztos menni fog ez a kvíz, kattints ide!