Milliókat veszíthetsz, ha erről nem gondoskodsz időben utazás előtt

utazas-elott-2168058071
Olvasási idő kb. 5 perc

Ha hajlamos vagy mindent az utolsó pillanatra hagyni, tanulj a példámból, és az utasbiztosítással tegyél kivételt. Ezt ugyanis közvetlenül az utazás előtt már nem feltétlenül lehet megkötni.

Nemrég autóval indultam egy népszerű európai túrózóhelyre, de a sok teendő közepette az utasbiztosítás megkötését az utazás előtti estére hagytam. Amikor végül egy alkuszportálon keresztül megpróbáltam biztosításomról gondoskodni, hideg zuhanyként ért a hír, hogy erre a kiszemelt konstrukcióban 23 óra után már nincs lehetőség másnapi indulás esetén.

Aki túl sokáig vár, megjárhatja

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyarok jelentős része csak az utazást megelőző egy-két napban köti meg utasbiztosítását. Sőt, vannak, akik ezzel megvárják az indulás napját. Ez önmagában nem kizáró ok egyik biztosítónál sem, a kockázatviselés kezdetére azonban eltérő kondíciók vonatkozhatnak, ezért ajánlott előzetesen tájékozódni.

Az utasbiztosítás kizárólag az utazás megkezdése előtt köthető meg.

Az utazás megkezdése után megkötött szerződés ugyanis érvénytelennek minősül. Fontos tudnivaló még, hogy az utasbiztosítás által nyújtott védelem a kötvényen szerepelő dátum mellett attól is függ, hogy mikor léped át Magyarország határát. Ezzel azért is lényeges tisztában lenni, mert több biztosítónál kizáró ok, ha ezt már külföldön teszed meg.

Utazás előtt ne felejts el időben utasbiztosítást kötni!
Utazás előtt ne felejts el időben utasbiztosítást kötni!d3sign / Getty Images Hungary

Annak viszont nincs akadálya, hogy a már megkötött utasbiztosítást adott esetben meghosszabbítsd – akár külföldről is. Erre a biztosító assistance-központján keresztül van lehetőség.

Utazás előtt elengedhetetlen utasbiztosítást kötni

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) adatai szerint egy átlagos utasbiztosítás nem kerül többe napi 700 forintnál, ennek ellenére az utazók harmada továbbra sem gondoskodik ilyen védelemről. Ez azért is nagy felelőtlenség, mert ha utasbiztosítás hiányában ér baleset és/vagy orvosi ellátásra szorulsz, a felmerülő költségeket saját zsebből kell fizetned, ami több millió forintos összegre rúghat.

Bár az egyes országokban jelentősen eltér a betegséghez vagy balesethez kapcsolódó orvosi ellátások költségszintje, az alábbi ajánlott limitek jól szemléltetik, hogy mekkora összegről lehet szó. Az ajánlások szerint

  • az EU országaiba legalább 50 millió forintos,
  • a világ távolabbi országaiba 100 millió forintos,
  • Kanada és az USA esetében pedig 150 millió forintos limitet érdemes beállítani.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerint az utasbiztosítás megkötésekor elsősorban az orvosi ellátás térítési feltételeit érdemes megvizsgálni, és a védelmet szükség esetén kiegészítő utasbiztosítással erősíteni.

Néhány elemen – ilyenek a betegség- és balesetbiztosítási limitek, az autós asszisztencia, vagy az értékes műszaki cikkek védelme – semmiképpen nem érdemes spórolni.

Ha nem véd biztosítás, külföldi orvosi ellátásod milliókba kerülhet
Ha nem véd biztosítás, külföldi orvosi ellátásod milliókba kerülhetCunaplus_M.Faba / Getty Images Hungary

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya nem elegendő

A Mabisz arra is figyelmeztet, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) csak utasbiztosítással kiegészítve képes teljeskörű védelmet nyújtani. Hiába fedezi tudniillik az egészségügyi ellátáshoz közvetlenül kapcsolódó költségeket, nem terjed ki az olyan kiadásokra, mint

  • a betegszállítás költségei,
  • az utastársak és hozzátartozók utazásával kapcsolatos kiadások,
  • a poggyászkár,
  • valamint nem nyújt 24 órás telefonos asszisztenciát sem.

Ha ráadásul magánintézményben látnak el, a kártya csak akkor fizeti ellátásodat, ha az érintett szolgáltató szerződéses viszonyban áll az adott tagállam társadalombiztosítási szervével. Ha ez nem lenne elég, számos országban bizonyos önrészt kell fizetni állami ellátás esetén is, egyes uniós tagállamokban pedig visszatérítéses rendszer működik, így az ellátás és a gyógyszerek költségeit szükség esetén neked kell megelőlegezned.

Itt van néhány további tanács, amit érdemes megszívlelned, ha autóval utazol külföldre.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek