kertész imre

Vas Albina Szabadkán született, tehetős, zsidó családban. Szülei zenélni, balettozni, táncolni taníttatták, több nyelven olvasott: megtanult németül, angolul, franciául és olaszul, majd szerbül és oroszul is. Mindössze 16 évesen feleségül ment Jugoszlávia párizsi nagykövetéhez, a házasság azonban tragédiával végződött: a nászúton csónakázni mentek, a csónak felborult, és Albina férje vízbe fulladt.

Albina hazatért Szabadkára, a német megszállás alatt azonban mindenüket elveszítették. 1944-ben a szabadkai gyűjtőtáborból Budapestre került, ahol a Gestapo a hírhedt svábhegyi központban tartotta fogva, valószínűleg kínozták is. Végül azonban tisztázatlan körülmények között sikerült megszöknie.

A háború után

Albina megismerkedett Stróbl Ferenccel, a MÁV főtisztviselőjével, aki hamis papírokat szerzett neki, és bújtatta a vészterhes időkben. A háború után feleségül ment a jómódú férfihoz: „nagy házat vitt, moziba, színházba, társaságba járt, cselédei voltak, és kutyája” – írta Albina életének erről az időszakáról Spiró György (akinek írása a Kertész Intézet honlapján fellelhető részletes életrajzon kívül e cikk forrását is képezi). 1949-ben, a fordulat évében azonban férjét valutaüzérkedéssel vádolták, letartóztatták, és börtönbüntetéssel, valamint teljes vagyonelkobzással sújtották. Elvesztették Dessewffy utcai nagypolgári lakásukat: Albina egy mindössze 28 négyzetméteres, Török utcai lakásba költözött, ahol konyha sem volt, mosogatni a fürdőkádban lehetett.

Albinának egy fillérje sem maradt, munkát kellett vállalnia: teherautó-sofőr lett, a TEFU nevű állami teherfuvarozó vállalatnál.

Eléggé feltűnő jelenség volt a farkaskutyájával, amelyet magával vitt az útjaira, hiszen az állatot nem volt kire hagynia

– írta későbbi felesége életének erről az időszakáról Kertész Imre. Albina valóban átlényegült teherautó-sofőrré, Spiró György szerint „a finom úrinő bámulatra méltóan elsajátította a kocsisbeszédet”, azaz káromkodott. Ezután pincérnőnek állt, éjszakai lokálokban és az amerikai nagykövetség sporttelepének büféjében szolgált fel, valamint statisztaszerepeket vállalt a filmgyárban. 1952 szeptemberében azonban levelet kapott az Államvédelmi Hatóságtól.

Albina Kistarcsán

A koncepciós perek és a Rákosi-kultusz legsötétebb éveiben mindenütt összeesküvést sejtettek, vagy legalábbis ezzel az ürüggyel hajtották végre a politikai tisztogatásokat. 1952 novemberében egy „titóista emberrabló banda” ügyétől volt hangos a propagandasajtó, amelynek során hat férfit vádoltak kémkedéssel, embercsempészettel és terrorcselekményekkel. Vas Albinának az volt a bűne, hogy egyiküket ismerte, és az is, hogy egy másik alkalommal fél órát töltött egy kávéház teraszán egy barátnőjével, két külföldi férfi társaságában. Noha ártatlansága a hatóságok előtt is bebizonyosodott, Albinát vádemelés és ítélethozatal nélkül internálták Kistarcsára, garzonlakásába másokat költöztettek. Az egyik ávós tiszt meg is indokolta a maga módján, miért történik vele mindez:

Asszonyom, maga itt most annyi mindent látott, hogy beláthatja, nem engedhetjük ki

– mondta. Nem is engedték, egészen 1953 augusztusáig.

Kertész Imre, az „önálló író”

1953 őszén, szeptember 14-én a 24 éves Kertész Imre ilyen előzmények után, egy kávézó teraszán pillantotta meg a nála 9 évvel idősebb Vas Albinát, miután odaült egy vízilabdázó ismerőse asztalához. Kertész, miután hazakerült Auschwitzból, a Világosság nevű szociáldemokrata folyóiratnak írta városházi tudósításait. A laptól 1951-ben elküldték, ezután géplakatosnak állt, majd egyik barátja bejuttatta a Kohó- és Gépipari Minisztérium sajtóosztályára. 1953-ban azonban eldöntötte: nem lesz többé „rendes” állása, szellemi szabadfoglalkozású író szeretne lenni. Ez azonban veszélyes elhatározás volt az ötvenes években, amikor közveszélyes munkakerülésért bárkit lecsukhattak. Egy interjúban elmesélte: „(…) amikor először kiadták a személyi igazolványt, megkérdezte a rendőr, hogy mivel foglalkozom, azt mondtam, író vagyok.

Döbbenten rám nézett, s megkérdezte: önállóan ír? Mondom, önállóan.

Tehát önálló író – ez volt beírva az első személyi igazolványomba.” Amikor pedig nem írt, „oszlopos tagja lett ama különleges társadalmi rétegnek, amely a nappalokat ágyrajáróként húzta ki, az éjszakákat pedig az államilag garantáltan fűtött helyeken töltötte, a mulatókban és a reggelig nyitva tartó presszókban” – elevenítette fel Kertész fiatalságát Spiró György.

A házasság

Albina 1954 tavaszán szerezte vissza a Török utcai garzonlakást, ahová immár Kertész Imrével együtt költözött be. (Ott is laktak egészen 1991-ig, az író édesanyjának haláláig.) Az első néhány évben Albina fizetéséből éltek, majd Kertész is jutott némi bevételhez: bohózatokat és zenés vígjátékokat írt. 1960-ban összeházasodtak: „Egyszer mentünk a Margit körúton, Mártírok útjának hívták akkor, a tanács felé, Albina kezében szatyor volt, joghurt meg más izék, barátságos dolgok, és akkor azt mondta, hogy menjünk föl, és házasodjunk már össze, hiszen ez mégiscsak jobb lenne. És be is mentünk.” Tanújuk a portás és az egyik hivatali tisztviselő volt.

A Sorstalanság születése

Körülbelül ugyanebben az időben Kertész Imre felhagyott a vígjátékírással, és csak a regényírásra összpontosított. 13 év munkájának eredményeképpen, sok kudarc és visszautasítás után 1973-ban megszületett a Sorstalanság, amelynek kiadását a Magvető Kiadó elutasította, a Szépirodalmi Könyvkiadónál azonban 1975-ben, 4900 példányban megjelenhetett. A házaspár ez idő alatt (és még jóval utána is) gyakorlatilag Albina keresetéből élt, aki továbbra is pincérnőként dolgozott (például a Széna téri Mézes Mackóban, az Oktogonnál lévő Abbáziában, a Kékes étteremben vagy a Torony nevű, Üllői úti étteremben) és sokat túlórázott, hogy eltartsa kettejüket. A Sorstalanság megjelenése után Kertész Imrét felvették az írószövetségbe, így járhatott a szigligeti alkotóházba, ahol csekély összegért cserébe hetekig kapott ellátást, Albinának így nem kellett fűtenie a garzonlakásban.

Az utolsó évek

Lassacskán az írói elismerés is megérkezett: a nyolcvanas években Kertész ismert és elismert író lett Németországban, többször kapott ösztöndíjat. Kertész édesanyjának 1991-ben bekövetkezett halála után a házaspár a Pasaréti úti lakásba költözött, de a küzdelmes évtizedek után csak néhány év viszonylagos nyugalom jutott nekik: Albina 1995. október 4-én meghalt. Megindító gyászbeszédében Kertész Imre így emlékezett meg róla: „(…) vállalta mellettem eleinte a gúnyt, az értetlenséget, a nehéz munkát; s ha végül talán mégis sikerült létrehoznom valamit, e szellemi termékekben az ő hite, az ő munkája is jelen van, ahogyan az arca, a lénye, az alakja is minduntalan fel-felbukkan e könyvek lapjain. Az én munkám az ő emlékműve is.” (Borítókép: Fortepan / Hunyady József)

Ha olvasnál még híres irodalmi alkotások múzsáiról, ezt a cikket ajánljuk: