Lesújtó hír érkezett a Balaton vizéről

Karsa Tímea
GettyImages-1490113348
Olvasási idő kb. 2 perc

A Balaton vizéből vett minták alapján szomorú adatok láttak napvilágot: rengeteg mikroműanyag található a tóban.

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakemberei nyolc helyen vettek mintát a Balaton vizéből. Így derült ki, hogy egy liternyi, a tóból származó vízben nem kevesebb, mint 21 mikroműanyag található. A szennyezés aKis-Balatont is érinti, melynek egy liternyi vizében 7-8 mikroműanyagot találtak, míg a Bodrogban tízszer ekkora mennyiséget mértek – írja az Infostart.

Mikroműanyagok veszélyeztetik a Balaton vizét

Mikroműanyag alatt a szakemberek az öt milliméteresnél kisebb darabokat értik, melyek több forrásból is érkezhetnek a vízbe és környezetünkbe is. Lehetnek ruhák apró darabjai, illetve bármely műanyag termék kopásából vagy bomlása során való darabolódásából származó részei.

A Balaton vize számos mikroműanyagot tartalmaz, ami katasztrofális helyzetet idézhet elő az élővilágban
A Balaton vize számos mikroműanyagot tartalmaz, ami katasztrofális helyzetet idézhet elő az élővilágbanAlistair Berg / Getty Images Hungary

Mivel a mikroműanyagok rendkívül kicsik, sokkalta nagyobb veszélyt hordoznak, mintha egy palack lebegne a víz felszínén, és jelentős károkat okozhatnak az élővilágban. A Balatonba ráadásul az úttestről is sok hulladék kerül bizonyos formában, köztük autógumi is, de a levegőben lévő káros anyagok is eljuthatnak a vízbe.

A mikroműanyagok az olyan rovarokra is káros hatással van, mint a nagy vízibolha, amely képes arra, hogy felvegye ezeket az apró darabkákat. Testében felhalmozódva a szennyezés a pusztulását okozhatja, majd a madarak és a halak fogyasztják el, így az ő testükbe is jut az eredetileg nem általuk felvett anyagból. Ha a mikroműanyagok bekerülnek a táplálékláncba,

katasztrofális helyzet alakulhat ki, hiszen az számos állat halálát okozhatja.

Megfigyelték, hogy a mikroműanyagokat fogyasztó vízibolhák utódai kisebbre nőttek, és kevesebb petét is raknak. A vizsgálat során a leggyakrabban talált műanyagtípus a polipropilén és a polietilén volt sok egyéb anyag mellett, melyek a közúti forgalomból, a tisztított szennyvízből és a turizmus okán kerülnek a Balatonba.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek