Évszázadok óta nagy becsben tartják, és tulajdonképpen történelmi jelentőségű anyag is a pecsétviaszként is nevezett spanyolviasz. Bár szólásunkban úgy használjuk, mintha csak egy találmányról lenne szó, ám valójában létrehozásához még csak kísérletezni sem kellett, hiszen már önmagában létezett. Ez ugyanis nem más, mint a sellakk, az Indiában honos pajzstetű vagy indiai lakktetű által az ivadékok védelme érdekében kiválasztott, elgyantásodó anyag, amelyet
megszilárdult állapotában gyűjtenek be a növényekről, tisztítják, esetleg színezik és eladják.
Miért pont spanyol a spanyolviasz?
Európában a 16. századtól főként a franciák és az olaszok kereskedtek ezzel az anyaggal, de szóba kerülnek a portugálok is – olvasható Tóth Gábor élelmiszermérnök-táplálkozáskutató Facebook-posztjában, melynek alapján a spanyolviasz elnevezés mögött egyesek szerint inkább marketingokok állhatnak: jól is hangzott és még csak rosszat sem tett a spanyolok hírnevének. A szakember szerint noha tehát a spanyolviasznak viszonylag kevés kapcsolódása van Spanyolországhoz, az élelmiszeriparhoz annál inkább.
A bútorápolók egyik alapanyagaként is szolgáló sellakk E904 elnevezéssel fényező- és bevonóanyagként ismert. Ez egészen pontosan a Laccifer lacca indiai pajzstetű gyantás váladékából készült tisztított és fehérített bevonat, amelyet többnyire csomagolt édességekhez használnak.
Fényesebb és tartósabb volt, mint a méhviasz
Igazán nagy karriert azonban pecsétként futott be, de csak azután, miután rájöttek, hogy tartósabb és fényesebb, mint méhviaszból készült elődje. Utóbbi a középkorban vált népszerűvé, kezdetben kizárólag
uralkodók, püspökök és királyi udvarok használtak hivatalos rendeletek kiadására és dokumentumok hitelesítésére.
Így fejlődött tovább
A viaszpecsétek használata aztán fokozatosan demokratizálódott, és az arisztokratáktól a kolostorokon át a céhekig terjedt – például a mészárosok egy disznó vagy tehén képével ellátott pecséttel írták alá a szerződéseket –, majd a 13. századra a köznéphez is eljutott. Mindenkinek megvolt a saját pecsétje: egy olyan korban, amikor sokan írástudatlanok voltak,
az aláírást helyettesítve ezzel hitelesítették a megállapodásokat, szerződéseket, végrendeleteket, jogokat vagy kiváltságokat biztosító leveleket.
E hivatalos minőségükben a pecséteket néha közvetlenül a dokumentumra helyezték, de leggyakrabban felfüggesztették. A pecsétet egy zsinórra, szalagra vagy pergamencsíkra erősítették, így lazán lógott, miután átfűzték az irat alsó szélén lévő lyukon vagy nyíláson.
Természetes anyagokkal színezték
A pecsét eredetileg méhviaszból készült, majd ahhoz különféle színezékeket és gyantákat adtak, hogy különbözőek legyenek, no és minél esztétikusabbak. A leggyakrabban vörös és fekete színt alkalmaztak, de előszeretettel nyomtak más árnyalatú pecsétet is, főként kivételes alkalmakkor, vagy akkor, amikor valamilyen különleges személynek szóló vagy személytől érkező küldeményt pecsételtek vele.
Ezért volt népszerű a méhviasz
Ttextúrájának és olvadáspontjának köszönhetően a méhviasz könnyen kezelhető volt. Gyantát azért adtak hozzá, mert azzal növelni tudták a viasz keménységét és tartósságát. A színezéket természetes forrásból nyerték:
a vörös árnyalatot a cinóber, a feketét a korom adta, de más növényi anyagokat is szívesen alkalmaztak.
Ma már csak nosztalgiából használjuk
A pecsétviasz ma már inkább csak esztétikai és kreatív célokat szolgál, ám az elengancia és a nosztalgia iránti igény továbbra is népszerűvé teszi. Találkozhatunk vele esküvői meghívókon, de visszaköszönhet ajándékok csomagolásán, vintage vagy retro stílusú dekorációkon, régi könyveken, papírtekercseken vagy antik stílusú tárgyak díszítésén is.
Ha szívesen olvasnál még kézépkori történeteket, akkor ajánljuk figyelmedbe erről a rejtélyes kórról szóló cikkünket is.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
