raszputyin élete

Grigorij Jefimovics Raszputyint, Miklós cár bizalmasát Feliksz Felikszovics Juszupov herceg és összeesküvő társai gyilkolták meg 1916. december 30-án este (az orosz naptár szerint december 17-én) a szentpétervári Moika-palota pincéjében. Halálának története nagyrészt a herceg kiadott emlékirataira épül. Ezek szerint először nem tudták megölni, ezért ciánnal megmérgezték, többször meglőtték, majd végül vízbe fojtották. 

A rendelkezésre álló törvényszéki bizonyítékok azonban mást mutatnak. Egy fényképen például látható a közvetlenül a homlokára leadott lövés nyoma, ami arra utal, hogy már halott volt, amikor a Néva folyóba dobták. A boncolás során nem találták méreg nyomait sem, vagyis a ciánmérgezés története kitalált lehetett. 

Juszupov leírása, miszerint Vlagyimir Mitrofanovics Puriskevics távolról rálőtt Raszputyinra, miközben az megpróbált átfutni az udvaron, hogy elmeneküljön, szintén nem egyezik a halála utáni fényképen látható sérülésekkel. Az események legegyszerűbb magyarázata az lehet, hogy Raszputyint egy közvetlenül a homlokára leadott lövéssel végezték ki, amikor meglátogatta a Juszupov-palotát. 

Raszputyin élete

Raszputyin gyorsan emelkedett fel az orosz társadalmi ranglétrán, ismeretlen szibériai parasztból a cár belső körének egyik legkiemelkedőbb alakjává vált. Személyéről tudni érdemes, hogy 1869-ben született egy Pokrovszkoje nevű faluban, ahol 18 évesen feleségül vett egy helyi nőt. A párnak hét gyermeke született, de közülük csak három élte meg a felnőttkort.

Raszputyin élete 1892-ben változott meg, amikor elhagyta a családi gazdaságát, hogy hónapokat töltsön egy kolostorban. Annak ellenére, hogy az „Őrült Szerzetes” becenevet kapta, soha nem szentelték fel; vándorló szentemberré vált, aki spirituális megvilágosodást keresett. Az ilyen emberek általában feladták a múltjukat, de Raszputyin továbbra is kapcsolatban maradt családjával – a lányai később vele éltek Szentpéterváron –, és anyagilag is támogatta feleségét. Vallásos lelkesedése és személyes karizmája felkeltette az orosz ortodox papság és a cári család magas rangú tagjainak figyelmét, akik bemutatták őt II. Miklós cárnak és feleségének, Alexandrának.

Állítólag tudott javítani a cári pár egyetlen fiának és örökösének, Alekszejnek az állapotán, aki egy ritka rendellenességben, hemofíliában szenvedett, melynek következtében a vér nem alvad megfelelően. A cár testvére, Olga nagyhercegnő később arról számolt be, hogy úgy segített Alekszejen, hogy az ágya lábánál térdelve imádkozott. Alexandra egyik udvarhölgye, Sophie Buxhoeveden bárónő úgy vélte, hogy Raszputyin a szibériai falvakban bevett paraszti népi gyógymódokat használt, amelyeket belső vérzések kezelésére alkalmaztak lovaknál.

Akkoriban már elterjedt gyógyszer volt az aszpirin, univerzális csodaszernek tartották, ám ismeretlen volt az a mellékhatása, hogy hígítja a vért, ami súlyosbította Alekszej hemofíliás tüneteit. Raszputyin megakadályozta, hogy ezzel a gyógyszerrel kezeljék, ami valóban javíthatta a cárevics állapotát.

Ellenségeket szerzett magának

Azonban amiatt, hogy Raszputyin nem maradt meg a gyógyításnál és a spiritualitásnál, hanem politikai tanácsokat adott a cári párnak, sok ellenséget szerzett arisztokrata körökben és a kormányban. A Romanov-család többi tagja megvetette, elhidegültek az uralkodótól.

1915-ben, az első világháború idején Miklós elhagyta Oroszországot, hogy a keleti frontra menjen. Alexandra magányos és ideges volt, és egyre több időt töltött Raszputyin társaságában. A róluk szóló pletykák szerint a kapcsolatuk szexuálissá vált, pornográf képeket terjesztettek róluk Szentpéterváron. Raszputyinról és Alexandráról úgy beszéltek, mint sötét erőkről, akik romba döntik Oroszországot.

Halálának legendája

Jusszupov így írt Raszputyin halálról:

Ezt a méregtől haldokló ördögöt, akinek golyó volt a szívében, bizonyára a gonosz hatalmak támasztották fel a halálból. Volt valami megdöbbentő és szörnyű abban, hogy ördögien megtagadta a halált.

Juszupov leírása szerint egy kis pincét készítettek elő Raszputyin fogadására. Az asztalt megterítettek mindenféle étellel, a szerzetes érkezése előtt mérget őröltek porrá, és a süteményekbe szórták. Emellett kálium-cianidos oldatot kevertek borába.

Raszputyin kiöltözött az alkalomra: búzavirágokkal hímzett selyeminget viselt (amit a cárnétól kapott), bársonynadrágot és fényesre pucolt csizmát. Megmosakodott, kifésülte haját, Juszupov szerint olcsó szappan illata lengte körül.

Juszupov felajánlotta Raszputyinnak a süteményeket, aki ezt eleinte visszautasította, majd vonakodva elfogadott egyet, majd még egyet. Nem történt semmi. Juszupov nem értette, miért nem hatott a méreg. Ezután rábeszélte vendégét, hogy kóstolja meg krími szőlőjéből származó borát, de a méreg továbbra sem hatott. Fáradtnak tűnt, de több mint két óra elteltével sem történt más.

Ezalatt összeesküvő társai az emeleten várakoztak. Végül az egyre kétségbeesettebb Juszupov felment, hogy konzultáljon velük. Úgy döntöttek, nincs más választásuk, mint lelőni Raszputyint. Elővettek egy Browning pisztolyt, és visszamentek a pincébe, ahol a vendég nehéz légzésre és fejfájásra, valamint gyomorégésre panaszkodott. Amikor Raszputyin felállt, Juszupov mellkason lőtte. Megállapították, hogy halott, ezért az összeesküvők visszavonultak az emeletre.

Juszupov azonban nyugtalankodott, és visszament, hogy meggyőződjön a haláláról. Amikor közelebb hajolt, Raszputyin hirtelen kinyitotta a szemét: „a vipera zöld szemei néztek rám, diabolikus gyűlölettel” – emlékezett vissza. Hirtelen emberfeletti erőfeszítéssel talpra ugrott, és állati ordítással Juszupov felé rohant, megpróbálta elkapni a torkát, de elhibázta. A merénylőnek sikerült feljutnia az emeletre, hogy segítséget kérjen társaitól. Azok lementek a pincében, hogy ismét lelőjjék a szerzetest, de ő közben kijutott. Követték őt, és több lövést is leadtak. Sebe ellenére Raszputyin a térdén kúszva elérte az udvar kapuját. Végül egy negyedik, végzetes lövést adtak le rá, közvetlenül a homlokára.

Ezután a testtét egy nehéz kendőbe tekerték, és azt kötéllel megkötötték. Elvitték a Néva melletti Nagy Petrovszkij-hídhoz, ahol bedobták a folyóba.

Nem Raszputyin az egyetlen, aki merénylet áldozata lett a történelemben. Ismerj meg néhány hasonló esetet alábbi cikkünkből.