női náci őr

A holokauszt során elkövetett embertelenségekből jelentős szerepet vállaltak a női SS-felügyelők, vagyis az Aufseherinek. A náci koncentrációs táborokban körülbelül 3500 nő dolgozott, akik közül néhányan épp brutalitásuk miatt váltak hírhedtté. Bár a gonoszságnak és a kegyetlenségnek nincs neme, a nőkről alkotott sztereotípiák miatt sokakat megdöbbent a cselekedetük. 

Tudatosan kiképezték a női náci őröket

A női náci gárdisták általában az alacsonyabb társadalmi csoportokból kerültek ki, vagy a középosztály tagjai voltak. Képzettségüket és munkatapasztalatukat tekintve az esetek többségében nem rendelkeztek releváns ismeretekkel. Mozgósításuk a Német Lányok Ligája néven ismert toborzó szervezet feladata volt, amely a fiatal nők politikai célú tanításának eszközeként működött, hogy aztán rábírja őket arra, hogy az SS tagjai legyenek. 

A szervezet egy német napilapban megjelent hirdetés szerint egészséges, 20 és 40 év közötti női munkásokat keresett katonai szolgálatra és katonai telephelyre. A munkáért cserébe jó bért és ingyenes ellátást, szállást és ruházatot ígértek. Azt azonban nem említettek meg, hogy a ruha SS-egyenruha, a munkavégzés helyszíne pedig nőknek fenntartott koncentrációs tábor.
A korabeli dokumentumok arról is tanúskodnak, hogy az SS férfi tagjainak Heinrich Himmler SS-vezető, aki Hitler után a második világháború alatt a nemzetiszocialista Németország második legbefolyásosabb embere volt, azt az utasítást adta, hogy minden női SS-tagot tekintsenek egyenrangúnak és bajtársnak.

A kiképzésen átesett nők gyermekeikkel együtt faépületekből álló laktanyákban éltek és szolgáltak Németországban. Az őröknek kialakított lakóövezet erkélyéről általában szép kilátás nyílt egy erdőre vagy egy szép tóra. Az ablakokból azonban ráláttak a láncra vert rabokra és a gázkamrák kéményeire is. 

A koncentrációs táborban való munka magasabb fizetést, kényelmes szállást és anyagi függetlenséget jelentett, így mindenképpen vonzóbb volt, mint egy gyárban dolgozni. Sokan gyorsan beletanultak a jól fizető munkába, nem mellesleg hittek Hitler ideológiájában, és úgy érezték, támogatják a társadalmat azáltal, hogy megvédik az ellenségnek kikiáltott zsidóktól.

A korabeli fotók szerint a legtöbb női SS-tiszt csinos, divatos frizurát viselő huszonéves nő volt. A képeken mosolyognak, miközben az otthonuknak nevezett faházakban jókedvűen, nevetve kávéznak, és süteményt esznek, vagy sétálni mennek a közeli erdőbe a kutyáikkal.

Mintegy 3500 nő dolgozott a náci koncentrációs táborokban őrként, és mindegyikük Ravensbrückből indult. Sokan később haláltáborokban dolgoztak, például Auschwitz-Birkenauban vagy Bergen-Belsenben, ahol aktívan közreműködtek a fogvatartottak megkínzásában, bántalmazásában és a különféle formában elkövetett tömeggyilkosságok végrehajtásában.

A női náci őr, aki a „légynek sem ártott volna”

Russell Ryan amerikai mérnök 1957-ben találkozott Hermine Braunsteinerrel, miközben Ausztriában nyaralt. A nő nem mesélt neki a múltjáról. Szerelmesek lettek egymásba, összeházasodtak, és New Yorkba költöztek, ahol nyugodt életet éltek, mígnem Simon Wiesenthal nácivadász a nő nyomára bukkant. A történtek után napvilágot látott a nő múltja, ami sokkolta Russelt, nem tudta elhinni, hogy felesége egykor náci koncentrációs táborok őreként szolgált, hiszen véleménye szerint felesége a légynek sem tudott volna ártani. 

Pedig a nő viselkedése miatt a táborokban kiérdemelte a „kanca” becenevet, miután köztudott volt, hogy ha úgy szolgált kedve, agyonrugdosta a foglyokat. A háború után Hermine Braunsteiner Bécsbe menekült, és úgy tűnt, tettei ezzel homályba vesznek és feledésbe merülnek.

Annak ellenére, hogy miután Russel Ryan számára ismert lett minden, amit Hermine tett, a férfi kitartott felesége mellett a kiadatása, a tárgyalássorozat és a bebörtönzés során is. Hermine Braunsteiner Ryan volt ugyanis az első, akit náci háborús bűnök miatt kiadott Amerika.
A nőt 1981-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, melyből 15 évet német börtönben töltött, majd 1996-ban egészségügyi okok miatt szabadult. Hermine Braunsteiner 1999-ben hunyt el, 79 éves korában.

A "kanca", az egyik legkegyetlenebb női náci őr

Hermine Braunsteiner részt vállalt a gázkamrába küldendő nők és gyermekek kiválasztásában, figyelt a rend fenntartására, és különös kegyetlenséggel büntette azokat, akik szerinte hibát követtek el, vagy egyszerűen csak úgy vélte, megérdemelték, hogy büntetést kapjanak.

Az egyik leghíresebb Aufseherin fékezhetetlen, hirtelen dührohamairól vált hírhedtté, továbbá brutális bántalmazások, gyilkosságok köthetőek a nevéhez. Többször megtörtént, hogy halálra korbácsolt nőket, vagy acélbetétes bakancsával rugdosta őket mindaddig, amíg ki nem oltotta az életüket. Brutalitása miatt kapta a kanca becenevet. Egy szemtanú később azt vallotta, hogy Hermine Braunsteiner a hajuknál fogva ragadta meg a gyermekeket, akiket így hajított fel a gázkamrák felé tartó teherautókra. 

A koncentrációs tábor őrei brutálisan bántak a nőkkel

A háború utáni években az volt a hivatalos álláspont, hogy minden német nő a nácizmus áldozata volt. Ám ennek a kategorizálásnak az Aufseherinek, vagyis a női felvigyázók nem feleltek meg, akiket nemüket meghazudtoló szörnyekként írtak le a korabeli visszaemlékezések. Írásos emlékek bizonyítják a női náci koncentrációs tábor őreinek fékezhetetlen brutalitását. 

Az elbeszélések szerint voltak olyan női őrök is, akik szexuális devianciájuk által váltak híressé és hírhedtté. Ilyen volt a szexuális ragadozóként ábrázolt Aufseherin, Irma Grese, aki gyakran választott magának igényei kielégítésére azok közül a női foglyok közül, akiket az éhség és a kínzás ellenére még mindig szépnek ítélt.

Ezek az okok hajthatták a gonoszokat

Az 1960-as években a holokauszt elkövetőit már nem veleszületett szadistának tekintették, hanem igyekeztek az ösztönökön túlmutató magyarázatot találni a viselkedésükre. Hannah Arendt német történész és filozófus arra a következtetésre jutott, hogy például Adolf Eichmann, a zsidódeportálások egyik fő szervezője egyszerűen nem gondolkodott a tettei súlyosságáról, és a megkérdőjelezhetetlen gonoszság vezérelte a bűncselekmények elkövetése közben.

Christopher Browning történész további motiváló tényezőként említi a munkahely által nyújtott biztonságot, a kortársak nyomását, az erőszakhoz való alkalmazkodást és a mértéktelen alkoholfogyasztást. Mindezzel Daniel Goldhagen író és akadémikus nem értett egyet, ő a népirtás fő okát a sokak által megkérdőjelezett vagy más formában értelmezett „eliminációs antiszemitizmusban” látta.

Egyes történészek kiterjesztették ezt a vitát a női börtönőrök által elkövetett brutalitásokra is. Szerintük tetteik fényében azok a német nők, akik koncentrációs táborok őreiként szolgáltak, bűnrészesek voltak a holokausztban.

A nácik ismert szimbóluma egészen mást jelentett korábban. A szerencséhez évezredekkel ezelőtt kapcsolták.