Berény Róbert

A magyar avantgárd egyik meghatározó alakja volt Berény Róbert a 20. század elején, második házasságával rátalált a boldogság, és ez a festményeire is nagy hatást gyakorolt. Az egyik alkotása különös utat járt be, ami révén a világ egyik leghíresebb magyar festményévé vált.

Mozizás közben bukkant fel az elveszett magyar festmény

Barki Gyergely művészettörténész mintegy tíz évvel ezelőtt mozizni ment lányával, hogy megnézzék a Stuart Little, kisegér című produkciót. A film közben azonban az egyik jelenet hátterében különös festményt pillantott meg. Egy kilencven éve eltűnt magyar avantgárd festményt, melyet csak kevesek ismertek egy 1928-as kiállításról készült fénykép alapján. A szerencsés véletlent követően komoly nyomozómunkába kezdett, hogy a magyar csellistáról készült kép nyomára bukkanjon.

A kutatómunka sokkal kalandosabbnak bizonyult, mint a képen szereplő hölgy élete. Breuer Etelka Berény Róbert második feleségeként vált ismertté, pedig minden lehetősége adott volt ahhoz is, hogy híres zenészként ismerhesse meg a közvélemény. Az egyik festményen azonban a művész nem csellóval, hanem délutáni szieszta közben, egy fekete váza mellett mintázta meg asszonyát. A képet 1928-ban ki is állították, azonban a második világháború idején nyoma veszett. 

Karrierje és házassága is derékba tört a festőnek

Érdekes kapcsolat szövődött a csellista és a festő között. Berény megismerkedésükkor már évek óta nem vett ecsetet a kezébe, míg Etelka éppen találkozásukat követően tette le a vonót. De megismerkedésükig hosszú út vezetett. Berény Róbert a kor más, azóta világhírűvé vált magyar festőjével ellentétben nem a nélkülözésből tört a hírnév felé. Apja nagypolgári zsidó üzletember volt, gabonakereskedelemmel foglalkozó tőzsdeügynök. Róbert már kiskorában kinyilvánította, hogy nem számíthatnak rá a családi vállalkozásban, igaz, ekkoriban még hegedűművésznek készült. Egy osztálytársa, Pór Bertalan szárnyai alatt ragadott először ceruzát, majd beiratkozott a budapesti Mintarajz Iskolába, ahonnan később családi hátterének köszönhetően egyenes út vezetett a párizsi Julian Akadémiára. 

Itt ismerkedett meg a fauvizmus képviselőivel, s hamar hátat is fordított a klasszikus szemléletű iskolának. Műtermet bérelt, és autodidakta módon képezte tovább magát. Meglehetősen fiatalon, már  19 éves korában kiállították képeit az Őszi Szalonon, majd a Függetlenek Szalonján is, ahol a kritikusok meglepően érettnek nyilvánították munkáit. Szalonja minden nélkülöző művész előtt nyitva állt, szociális érzékenységéről már ekkoriban is tanúbizonyságot tett. Alapító tagja volt a Nyolcak nevet viselő, forradalmian új szemlélettel bíró magyar művészek körének. 

„A mindent együtt egyszerre érzés, a kozmoszt megölelni, karjaimban tarthatni volt mindenkor a dolgozást megindító érzésem. Ennek kifejezését keresem szüntelen.”

– fogalmazta meg ekkoriban céljait egy kiállításuk katalógusának szövegében. 

Első feleségével, egy festőtársa húgával még Párizsban, a Julian Akadémián ismerkedett meg, aki szintén érzékeny, művészi vénával volt megáldva. Spitzer-Somló Ilonát mindenki Léninek becézte, rendkívül művelt, zeneileg is képzett, művészetekre nyitott, modern lány volt, akivel Berény minden tekintetben egy húron pendült, 1912-ben elvette feleségül. Léni vállalkozását is, melyben egyfajta japán minták ihlette, selyemszőtt szőnyegeket készített, közösen vitték tovább. Városmajori palotájuk nyitva állt nem csak a művészek – többek között Bartók Béla – előtt, de Freud csodálóiként a magyar pszichoanalitikus orvosokat is támogatták. Berény a háború végén szerepet vállalt a Tanácsköztársaságban is, legendás Fegyverbe! Fegyverbe! plakátját még a művészet iránt kevésbé érdeklődők is ismerik. A Művészeti és Múzeumi Direktórium szakelőadójaként működött ekkoriban. 

A rendszer gyors bukását követően felesége külföldre menekült, Berény börtönbe került tevékenysége miatt, s házasságuk is véget ért. Léni egy időre Tersánszky Józsi Jenő oldalán találta meg a boldogságot, míg egykori férje depresszióba zuhant, nyugatra emigrált, s ismét váltott: az ecsetet hangszerre cserélve egy vonósnégyes tagjaként kereste meg a mindennapi betevőre valót Berlinben. 

Az elvesztett szerelmet újból megtalálta Berény Róbert

Berlinben eleinte Marlene Dietrich-hel került intim kapcsolatba, a világhír felé kacsintgató, de ekkor még hegedűművészként érvényesülő  színésznő azonban nem köteleződött el a magyar festő mellett. A magányos művész egy partin vonult félre zongorázni, amikor rányitott a szerelem Breuer Etelka képében. A fiatal, magyar származású lány élete végéig hű társa maradt. 

Berény ebben az időszakban, Etának köszönhetően végre levetette magáról a depresszió szürke köpönyegét, újra festeni kezdett. Mivel időközben általános amnesztiát hirdettek Magyarországon, hazatelepültek, s össze is házasodtak. Eta ekkor 27, Berény 39 esztendős volt. S ahogy Berény egyre inkább kiteljesedett a festészetben, felesége úgy hagyta el a zenét a kedvéért. Amikor – immár pesti lakásukból – javíttatni vitte a vonóját, soha többé nem ment vissza érte. A cselló a sarokba került, s tizenöt éven át hozzá sem nyúlt. Saját maga visszatérő migrénjével magyarázta, miért nem zenél többet, férje viszont pszichoanalitikusokat fogadott, hogy segítsenek az asszonynak visszatérni önmagához – de minden kísérlet sikertelennek bizonyult. Berény szerelme Eta iránt minden vásznáról sugárzik, rengeteg képet festett róla, hol csellójával, hol hangszer nélkül, de ő maga játszani sosem hallotta az asszonyt. 

Otthonuk egyfajta kulturális szalonná vált, megfordult náluk Bernáth Aurél, József Attila, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Füst Milán is, de Sigmund Freud is felkereste a házaspárt. 

Sokan vélték úgy ekkoriban, hogy Eta nem depressziós, csupán lusta. A társaság tagjai – főként a nőt pihenve, alvás közben ábrázoló Berény-festmények miatt, illetve a társasági eseményekről való elmaradása okán – semmittevőnek könyvelték el, s úgy vélték, ez az oka annak, hogy nem zenél.

Eta álmai kerültek a festményekre

Barki Gergely, a portrét a filmben felfedező művészettörténész azonban úgy véli, hogy az alvó képek inkább a házaspár Freud munkássága iránti érdeklődését hivatottak szimbolizálni, s Eta nem pusztán alszik, hanem álmodik ezeken az alkotásokon. A párnak egy lánya született, Anna. Budapest és Zebegény között ingáztak a két háború közti időszakban, s ha nem is szegénységben, de a férfi szüleinek egykori jómódját meg sem közelítő pénzügyi körülmények között éltek.  

„A család: Eta, és a kis lányka, Anna Róberttel együtt a legangyalibb kedéllyel lakták a házat. Pénz a tatarozásra nem volt, így fenyegető hiányosságokra a vendég felvilágosítást kapott, olyan formában például, hogy erre a székre ezért meg ezért nem tanácsos ülni. (...) Mindez nem zavarta a kedves és meleg családi életet. (:::) A házaspár tökéletes egybeforrottsága még külön varázzsal is bírt a pusztuló talajon.”

– emlékezett vissza Bernáth Aurél erre az időszakra.

A zsidótörvények elfogadása után bujkálni kényszerültek, tartozásaik miatt otthonukat 1941-ben elárverezte a bank. A háborút követően ugyan kinevezték a Képzőművészeti Főiskola tanárának, s Kossuth-díjat is kapott, de a művészetére a szocialista hatalom nem tartott igényt, talán túl progresszívnek bizonyult, őt pedig a szocreál nem érdekelte. Utolsó éveire ezért egy újabb alkotói válság érte el, s miután gyomorrákot diagnosztizáltak nála, 66 évesen, 1953-ban elhunyt. Felesége 25 évvel élte őt túl. 

Egy raktárban másodszor is nyoma veszett a festménynek

A háborúban elveszett Alvó nő vázával című kép pedig valamilyen úton Pasadenába került, ahol egy filmstúdió kellékese vásárolta meg pár száz forintért. Később a filmstúdió raktárából is nyoma veszett, felhasználták egy másik filmhez is a Stuart Littlle-t követően, majd törölték a kelléktárból. Barki Gergely hosszas keresőmunka után akadt a festmény nyomára, egy parkban vehette szemügyre először, ahol a helyi hot dog árustól kért kölcsön szerszámot ahhoz, hogy lefejthesse a keretet a képről és ellenőrizze eredetiségét. 

Mivel a kép hátulján ott volt a Munkácsy-céh 1928-as novemberi kiállítású pecsétje, bizonyossá vált, hogy eredeti példányról van szó, nem pedig másolat. A kalandos festmény így tette világhírűvé az álmodó Etán keresztül Berény Róbertet halálát követően több mint fél évszázaddal. Végül 70 millió forintért kelt el. Ez lett a világ egyik legismertebb magyar festménye.

A cikkhez forrásként Nyáry Krisztián Festői szerelmek című könyve szolgált.

Ha érdekel a magyar festők magánélete, ide kattintva Munkácsy Mihály szerelmével is megismerkedhetsz.