Hozzáment a 45 évvel fiatalabb újságíróhoz, két hónappal később elhunyt a híres színésznő

Prielle Kornélia és Rozsnyai Kálmán - 2. rész

fortepan 277832
Olvasási idő kb. 7 perc

A sajtó és a közvélemény sokáig hevesen támadta a 80 felé közelítő színésznő, Prielle Kornélia és a nála 45 évvel fiatalabb újságíró, Rozsnyai Kálmán között egyre szorosabbra fonódó kapcsolatot. A színésznő rokonai is minden eszközt bevetettek, hogy megakadályozzák az esküvőt, ám 1905. december 24-én mégis megkötötték a frigyet.

Prielle Kornélia elmeállapotát és Rozsnyai Kálmán erkölcsiségét is hiába vonták kérdőre mindenfelől, a pár végül egybekelt csendes, nyugodt körülmények között. A sajtó mintha megszelídült volna a korábbi sárdobálás után. A színésznő kései idillje ifjú támasza mellett azonban nem tartott sokáig: 1906. február 25-én elhunyt.

Sokáig próbálták ellehetetleníteni a kedvelt színésznő „botrányos” kapcsolatát

Ahogy már korábbi cikkünkben megírtuk, 1905 januárjában egy 14 éves fiatalember állított be Prielle Kornélia Vas utcai lakásába, kezében egy zsarolólevéllel. A ház úrnője megriadt, és kifizette volna a követelést, de az éppen (és általában) ott vendégeskedő Rozsnyai Kálmán ellenezte ezt, és az ifjú kőművesinast, valamint az utcán várakozó bűntársát, egy szintén tizenéves pincért bekísértette a rendőrségre. A hősies és határozott fellépés megtette hatását. Rozsnyai egyébként is már évek óta folyamatosan támaszt nyújtott a betegeskedő, a színpadtól ebben az évben elbúcsúzni kénytelen művésznőnek, de az eset után még szorosabbra fonódott köztük a kötelék.

Rozsnyai Kálmán, az ifjú vőlegény, férj 1906-ban, 2 hónap után veszítette el feleségét, Prielle Kornéliát
Rozsnyai Kálmán, az ifjú vőlegény, férj 1906-ban, 2 hónap után veszítette el feleségét, Prielle KornéliátWikimedia Commons

Prielle Kornélia orvosa árulta el a rokonságnak, hogy házasságra készül "a legkedvesebb Nagymama", akik ezek után minden eszközt bevetettek, hogy megakadályozzák az esküvőt. Rozsnyait büntetett előélettel és köztörvényes cselekedetek rendszeres elkövetésével vádolták meg, a színésznőt gyakorlatilag elrabolták, hogy szanatóriumba vigyék, majd elmeorvosi vizsgálatnak is alávetették, hogy gondnokság alá helyeztessék. A próbálkozások azonban csak még állhatatosabbá tették a párt, akik 1905. december 24-én, tehát kevesebb, mint egy évvel a híres zsarolási ügy után egybekeltek.

Prielle Kornéliát minden eszközzel próbálták elválasztani 45 évvel fiatalabb vőlegényétől, Rozsnyai Kálmántól
Prielle Kornéliát minden eszközzel próbálták elválasztani 45 évvel fiatalabb vőlegényétől, Rozsnyai KálmántólWikimedia Commons

Ilyen volt a színésznő és 45 évvel fiatalabb kedvesének esküvője

1905. december 24-én, vasárnap fél 12-kor Prielle Kornélia (polgármesteri engedéllyel a kihirdetés törvényi kötelezettsége alól mentesítve) a Vas utca 8. szám alatti lakásán rövid szertartás keretében hozzáment Rozsnyai Kálmánhoz. Az eseményt a legnagyobb titokban készítették elő, azon csupán a házasulandók, a két tanú, Rákosi Jenő főrendiházi tag és Bottlik Dezső földbirtokos (az egyik, eredetileg bejelentett tanú, gróf Szapáry Pál fiumei kormányzó táviratban mentette ki magát), valamint Ivánszky Imre VIII. kerületi anyakönyvvezető vett részt.

A Budapesti Hírlap beszámolója szerint Prielle Kornélia "a legérdekesebb és legbájosabb menyasszony volt, akit emberi szemnek látnia adatik." A közel 80 éves menyasszony a karosszékében ült,

földig fehérben, fehér selyemruha gazdag csipkével, fehér fejdísz (gyönyörű ősz bajkoszorúját nem is említve) borította alakját, karján rózsaszín csipkével díszített bajadér, fehér kesztyűs kezében fehér liliomból, gyöngyvirágból és fehér szegfűből kötött bokréta.

Rozsnyai Kálmán leírása ehhez képest nem annyira izgalmas: frakkot viselt. A jegyzőkönyv felvételekor természetesen nőtlennek vallotta magát, a színésznő pedig özvegynek. Prielle Kornélia még 1972-ben, 8 évi házasság után veszítette el Szerdahelyi Kálmánt, a híres színészt, akinek a színpadon is volt a felesége, Bánk Melindájaként.

A sírig tartó igen: a színésznő második házassága 2 hónapig tartott csupán

Az 1905. december 24-én megtartott esküvőn rendkívül határozottan mondta ki az igent a menyasszony. A Budapesti Hírlap újságírója, mintha csak feledtetni akarná a sajtó hónapokon át tartó gúnyolódását, gyanúsítgatásait, bántó megjegyzéseit, az újdonsült férjet ekképpen méltatta:

Rozsnyai Kálmán a legerősebb szerződéssel, ami létezik, vállalta magára azt a kötelességet, hogy e szép öregasszony nyugalma, békéje, egészsége, jóvolta és öregsége fölött őrt fog állani. Hogy ennek megfelelhessen, ketten olyan formát választottak hozzá, amellyel szemben senkinek sincsen joga e kötelessége lelkes és pontos teljesítésében Rozsnyai urat háborgatni. Kornélia nincsen öregségében elhagyatva. Ennyi az egész.

A házasság szentségének gondolata lehet talán az oka, hogy minden tudósításban, hírben, beszámolóban érződik ez a hangnemváltás. Ahogy a Tolnai Világlapjában is megfogalmazzák: „immár nincs is joga senkinek rá, hogy ideális viszonyukat kritika tárgyává tegye.”

1906 januárjában a pár a tervek szerint négyheti üdülésre Abbáziába utazott. Nevezhetnénk nászútnak, mézesheteknek, de az előző év júniusi szélütése után Prielle Kornélia már sosem érte él a korábbi irigylésre méltó szellemi és fizikai állapotot. Február elején még arról szólnak a hírek, hogy Abbáziából nagy ünneplés közepette tér haza a színésznő, a fürdővendégek elhalmozták virágokkal. (Állítólag azért jöttek haza előbb, mert elfogyott a pénz, Rákosi Szidi megvásárolta a ruhatárát, hogy kisegítse.)

Az újságokban még hátralévő évekről beszélnek az esküvő után, sajnos azonban a szomorú vég hamarabb bekövetkezett. Február első felében még hajdani apósa szobrát ajándékozta Hódmezővásárhelynek, de a február 19-ei lapok már arról írnak, hogy a művésznő eszméletén kívül fekszik Vas utcai lakásában. Állapota átmenetileg javult, jókedvűen beszélgetett is látogatóival, Blaha Lujza is elment hozzá, de az Ellenzék című lap 22-én elsőként az országban már azzal a címmel tudósít, hogy Prielle Kornélia haldoklik, és közlik, hogy 11 óra óta beállott az agónia.

Csiky Gergely A nagymama című színművének főszerepét kifejezetten Prielle Kornéliára írta. A képen már az 1908-as előadás szereplői, középen Blaha Lujzával
Csiky Gergely A nagymama című színművének főszerepét kifejezetten Prielle Kornéliára írta. A képen már az 1908-as előadás szereplői, középen Blaha LujzávalWikimedia Commons

Prielle Kornélia négy nap szenvedés után hunyt el

1906. február 25-én halt meg a 80 éves színésznő, aki a halálos ágya mellett álló férjétől csak annyit kért, maradjon végig mellette. Prielle Kornélia küzdelmét az egész ország figyelemmel követte, halála után szinte azonnal lerótták kegyeletüket a művészvilág jeles képviselői. A Somogyvármegye így számolt be a veszteségről:

Prielle Kornélia tegnap este hosszú haláltusa után meghalt. Temérdek virágtól borítva, felravatalozva, fekszik Vas utcai lakásán. A fővárosi íróvilág számos tagja nézte meg a ravatalt, melyen férjének, Rozsnyay Kálmánnak fehér bokrétája fekszik a következő fölírással: „Az elköltözöttnek az elhagyott". Holttestét holnap szállítják át a »Nemzeti Színház« előcsarnokába, honnan holnap délután temetik. Eddigi megállapodás szerint a halottat Szabadszállásra a Rozsnyay-család kriptájába temetik. 

Prielle Kornéliát február 28-án helyezték örök nyugalomra a Szabadszálláson a Rozsnyay-család sírboltjában, 1964 óta van a síremléke a felső református temetőben. Rozsnyai Kálmán később feleségül vette Dapsy Gizella író-költőt, és második feleségét 8 évvel túlélve 1948-ban hunyt el.

Ha szívesen olvasnál még magyar színésznőkről, a Darvasi Liliről szóló cikkünket is ajánljuk.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek