lekopog szokás

A régi korok emberének mindennapi életét számtalan népszokás, hiedelem és babona szőtte át. A legtöbb eredetéről ugyan fogalma sem volt, s lehet, hogy el sem gondolkodott azon, honnan eredhet. Mi azonban kíváncsiak voltunk, hogy miért is kell – háromszor – lekopogni valamit, ha félünk a megvalósulásától. 

Nem csak hazánkban terjedt el a lekopogás szokása, angolszász területen, Nagy-Britanniában és Amerikában, sőt Ázsiában is kopognak, ha félnek valaminek a megvalósulásától. Van, ahol fán kopogtatnak ilyenkor, van, ahol fém felületet keresnek hozzá, közös bennük a hit, miszerint a koppintások sorozata megakadályoz valamit. 

Szokássá vált a lekopogás

Az ősi hiedelmen alapuló szokás a világ egyes részein a szent fákhoz, a természet erejéhez kapcsolódik. Főként Ázsiában, ahol a fák szellemeit a mai napig tiszteletben tartják, számított, hogy milyen felületet érintenek meg a babonás emberek. Van, ahol úgy vélik, a kopogás elrejti a mondanivalót az erdő szellemei elől, akik majd nem hallják meg a baljóslatú szavakat, így nem is teljesülnek be azok. 

A keresztény hagyomány szerint a fa felületen való lekopogás Jézus Krisztus keresztfájához vezethető vissza, és azért kell három ízben koppintani, mert a Szentháromság mindhárom személyét megszólítjuk ezzel. Steve Roud történész azonban úgy találta, a lekopogás első írásos emlékei a 19. század elejére vezethetőek vissza. Szerinte a lekopogás hagyománya a bújócskához hasonló gyermekjátékokra eredeztethető vissza, ahol a hunyó vagy a fogó elől menekülők egy adott fát érintenek meg a játék során a védelemért. 

A menedékkérők koppintása

A lekopogás keresztény gyökereit erősíti meg az a vélekedés is, miszerint a menedékkérők a templom kapuján kopogtatva bebocsátást nyertek, legyenek bármiben is bűnösök, nem adhatták őket a törvény kezére. Ez a szokás még a normann hódítás előtt kialakult Angliában, majd terjedt el egyre több európai országban. 

Mire a kereszténység elterjedt hazánkban, a templomok szolgáltatta menedékjog is belekerült a törvényekbe. Szent István király azzal a megszorítással vette át az egyház nyújtotta menedékjogot, hogy azok, akik a közjó, a király vagy az ország biztonságát veszélyeztetik, nem élhettek ezzel a kiváltsággal.

„Aki a király vagy a királyság ellen összeesküdött, ne találjon menedéket a templomban”

– áll Szent István első Törvénykönyvében. 

Angliában olyannyira élt ez a szokás, hogy néhány templomnak speciális kopogtatója is volt, amivel koppintani sem kellett, elég volt csupán megérintenie a bűnösnek ahhoz hogy biztonságban legyen.  Ilyenkor általában 40 napja volt arra, hogy bíróság elé álljon, vagy el kellett hagynia egy kijelölt határátkelőn keresztül az országot. Ha nem jelentkezett önként a 40 napon belül a bíróságon, szolgasorba taszították. 

Ha kíváncsi vagy, mitől rettegtek régen az emberek leginkább, ide kattintva érdemes tovább olvasnod.