Hazavittél a munkahelyedről ezt-azt? Nem is sejted, de komoly következménye lehet

GettyImages-1397990219
Olvasási idő kb. 4 perc

Amikor a munkahelyi szabályok hosszú során gondolkozol el, biztosan eszedbe jut a munkaidő kötöttsége, a home office-szal kapcsolatos előírások, vagy az, milyen ruhában várják el az irodai megjelenést. Az, hogy hazavihetsz-e néhány filteres teát vagy egy köteg fénymásolópapírt, már nem biztos, hogy kérdés.

Az átkosban bizony nem ment ritkaságszámba, hogy az ember munkahelyének javait családtagjaival is megossza. A szocializmus eszméjét örömmel értelmezte a dolgozó ember úgy, hogy hát ha minden mindenkié, miért pont ő ne hordhatna belőle haza is? Szabályok ide vagy oda, akkoriban valahogy kevésbé dívott a szigorú leltározás szokása, vagy ha igen, az iratok kezelője egy kis mellékesért bizonyosan szemet hunyt az apró-cseprő hiányosságok fölött.

Egy-két dolog a munkahelyről: nem is járunk annyira tilosban?

Persze a Kádár-korszaknak már évtizedekkel ezelőtt búcsút intettünk, ám ez nem azt jelenti, hogy a fent leírt jelenség teljes egészében megszűnt. Aki konyhák, menzák közelében dolgozókat ismer, azok számára nem meglepő, hogy az ott felszolgált ételekből valahogy jut otthonra is. Gyógyszert ugyan nem hozhat már el senki közegészségügyi intézményből, de azért ott is akad olyan darabos kötszer vagy egyéb, amiből zsebre lehet vágni valamennyit, ami azután majd a házipatikát gazdagítja, és az sem meglepő, ha az irodából tollakkal, irattartókkal vagy némi fénymásolópapírral felszerelkezve tér haza valaki.

A munkahelyen használható eszközöknél írott szabály nélkül is tudnod kell, hogy otthonra nem vihetsz belőlük
A munkahelyen használható eszközöknél írott szabály nélkül is tudnod kell, hogy otthonra nem vihetsz belőlükNora Carol Photography / Getty Images Hungary

Aki rendszeresen, esetleg látványos mennyiségben visz haza ezt-azt a munkahelyéről, valószínűleg tisztában van azzal, hogy ez nem teljesen legális –

azok viszont, akik csak egy-két tollat markolnak fel, kisebb értékben viszik el a cég tulajdonát, úgy érezhetik, igazából nem is járnak tilosban.

Szakértőt kérdeztünk meg arról, milyen következményei lehetnek, ha hazaviszel az irodai munkavégzéshez biztosított eszközöket.

A munkahelyed tulajdona maradjon ott

Az tiszta sor, hogy ha munkád elvégzéséhez laptopot vagy telefont biztosít számodra munkáltatód, akkor azt elviheted magaddal haza – erre valószínűleg épít is a munkaadód, hiszen általában azok kapnak hordozható számítógépet, akik adott esetben külső helyszínen is használják a munkaeszközt. Ezekről tehát nem kérdezi meg senki a főnökét, hogy hazaviheti-e. Mi arra voltunk kíváncsiak, mi a helyzet azokkal az apróságokkal, iratpapucsokkal, radírokkal, tollakkal, amelyeket biztosít munkáltatód: vihetsz belőlük otthonra, ha nem kérdezed meg?

„Nem, a munkavállalók semmit nem vihetnek el a munkahelyről engedély nélkül. A munkahelyről bármit elvinni csak a munkáltató engedélyével lehet”

– tudatta velünk dr. Bodnár Lilla ügyvéd, munkajogi szakértő. Ez a helyzet a munkahelyi fogyasztásra szánt élelmiszerrel, az irodai gyümölcsnapon kapott étellel: ezt azért kapják a dolgozók, hogy az irodában, munka közben fogyaszthassanak, hazavinni ebből sem lehet.

Ne a munkahelyedről töltsd föl az otthoni írószerraktárat
Ne a munkahelyedről töltsd föl az otthoni írószerraktáratMakiko Tanigawa / Getty Images Hungary

Nem szabályos, ha bármit is hazaviszel a munkahelyedről

Ezzel kapcsolatosan a szerződésekben vagy a törvénykönyvben ne keress szabályozást: a jogász szerint egyszerűen lopásról van szó, ha zsebre teszel bármit is engedély nélkül, amit a büntető törvénykönyv szabályoz. A dolognak komoly következménye is lehet, amit szakértőnk a következőképp világított meg:

„Ha lopáson kapnak egy munkavállalót, az nagyon súlyos kötelezettségszegés. Több cégnek dolgozom: az egyik cégtől azért küldtek el egy munkavállalót, mert elvitt egy doboz nyomtatópapírt. A munkavállaló elismerte a lopást, és nem támadta meg az azonnali hatályú megszüntetést. 

Ha megtámadta volna, véleményem szerint elveszti a pert. A lopás nagyon súlyos kötelezettségszegés, amely jogszerűen megalapozza az azonnali hatályú felmondást.

A gyakorlatban az szokott gondot okozni, hogy nagyon nehéz a lopást bizonyítani. Ha a munkáltató nem tudja bizonyítani a lopás megtörténtét, akkor jogellenes lehet a munkaviszony megszüntetése” – tudtuk meg.

Amennyiben van bizonyíték is az elkövetett tettre, a munkaviszonyt azonnali hatállyal felbonthatja a munkáltató. Ha csak az alapos gyanú van meg, bizonyíték nem áll rendelkezésre, valószínűleg már megrendült a bizalom, így meglehet, hogy közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetést fog kezdeményezni a munkáltató.

Ha az érdekel, milyen esetekben érhet még véget azonnal a munkaviszonyod, olvasd el ezt a cikkünket is!

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek