Az elmúlt években bekövetkezett, gyorshajtásból fakadó tragédiák késztették a döntéshozókat arra, hogy az eddigieknél jelentősen komolyabban lépjenek fel azokkal szemben, akik a megengedett sebességnek akár többszörösével száguldoznak a főváros utcáin. A Totalcar összefoglalója szerint az a cél, hogy 2030-ra felére csökkentsék a halálos áldozattal járó közúti baleseteket Budapesten, 2050-re pedig egyáltalán ne következhessen be ilyesmi a fővárosban.
A főváros komplex tervében a következő pontok szerepelnek:
- funkcióhoz igazodó sebességhatárok megszabása, a gyakorlatban ez a 30-as zónák számának megduplázásával járhat,
- az e-rollerek maximális sebességének 25 kilométer per órában való szabályzása,
- a nagy holttérrel rendelkező járművek megfelelő biztonsági felszereléssel ellátása,
- a gyalogátkelők megújítása,
- oktatási és szemléletformáló programok mind gyerekek, mind felnőttek részére,
- 300 új traffipax telepítése.
Az utóbbiakból 200 egy eddig itthon nem bevett koncepció szerint működne:
az edukatív radarok mérnek, de nem büntetnek a rajtuk rögzített szabályszegések után.
Átlagsebesség-mérés is megvalósulhatna Budapesten mindezen túl.
Nem jönnek egyhamar új sebességmérők
A Totalcar a főváros vezetésénél arról érdeklődött, mindez mikor valósulhat meg: a válaszból kiderült, hogy fél év múlva fogják áttekinteni az eddigi tapasztalatokat az ORFK-val és a BRFK-val közösen, az átlagsebesség mérését pedig rövid időn belül nem, csak középtávon tudják megvalósítani.
A lap a Belügyminisztériumnál is érdeklődött afelől, hogy országosan várhatók-e új sebességmérők, vagy épp az átlagsebesség-mérés bevezetése. A tárca nem tervez új eszközöket telepíteni válasza szerint, az átlagsebesség-méréssel kapcsolatosan – amely a világ sok más pontján segít megfékezni a gyorshajtásokat – nem ismertek meg konkrét terveket.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés