Egy magyar nő volt a nigériai csaló, elfogták

nigeriai-csalo-1421132253
Olvasási idő kb. 2 perc

Nigériai csalókat fogott el a rendőrség, akik egészen kifinomult módszerrel több millió forintot csaltak ki áldozataiktól. Bizalmukba férkőztek, majd különféle indokokkal pénzt kértek tőlük.

Világszerte szedték áldozataikat azok a csalók, akikre nemrég csaptak le a rendőrök. A három külföldi férfi és egy magyar nő úgynevezett nigériai csalások sorát követték el, rafinált módon hálózva be áldozataikat. A módszer lényege, hogy különféle „mesékkel” pénz utalására veszik rá áldozatukat: általában menekültek vagyonának vagy jogtalanul elvett örökségnek a visszaszerzéséhez kérnek segítséget. 

Behálózták áldozatukat a nigériai csalók

Így történt ez ebben az esetben is: a csalók az emberi hiszékenységet használták ki. Dr. Juhász Imre Zoltán rendőr alezredes elmondta: a bűnözők online társkereső oldalokon választották ki áldozataikat, legtöbbször középkorú vagy idősebb nőket. Egyikük felvette vele a kapcsolatot, naponta küldve üzeneteket, mintha teljesen normális ismerkedésről lenne szó.

A bizalom kiépítése után kezdett el különféle indokokkal pénzt kérni. Például 70 millió forintot egy dollármilliókat hozó cég fejlesztésére. A legarcátlanabb kérés az volt, amikor a csaló előadta, hogy a vállalkozása által épített fúrótorony a Fekete-tengeren olajszennyezést okozott, ezért a helyi hatóságok börtönbüntetéssel fenyegetik.

A zárkától csak akkor menekülhet meg, ha 50 millió forintot befizet.

Annyira jól felépítették az átverést, hogy az áldozat mindkét összeget át akarta utalni. Szerencsére a második utalásnál a pénzintézet munkatársainak feltűnt a dolog. Az innen kiinduló nyomozás során kiderült, hogy a csaló banda több nőt is átvert Magyarországon, több millió forintot zsákmányolva. Sőt, a gyanú szerint világszerte követtek el bűncselekményeket.

A nyomozók végül október 1-jén ütöttek rajta a bűnözőkön: lakásukban több tucat mobiltelefont, laptopot foglaltak le, amelyeken megtalálták az áldozataikkal folytatott beszélgetéseket. A banda tagjaival szemben különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette a vád.

Enterol - probiotikum minden évszakban

A zárt közösségekben gyakoriak a gyomor-bélrendszeri fertőzések. Az Enterol hasmenés esetén védi és helyreállítja a bélflórát.

Vény nélküli gyógyszer. Hatóa.: S.boulardii CNCM I-745. Forg.: MagnaPharm Hungary Kft., 1119 Bp., Fehérvári út 97-99. 4. em.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek