Kiderült: ennyivel nőhet a következő években a minimálbér

minimalber-novekedes-683052081
Olvasási idő kb. 2 perc

Bruttó 375 ezer forintra emelkedhet a minimálbér 2027-re a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint, 2025 és 2027 között minden évben 12 százalékkal emelkedve.

A rendszeres bruttó átlagkereset felét kellene minél jobban megközelítenie a minimálbérnek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) háttérszámítása szerint, amelyhez a Portfolio hozzájutott. Az NGM úgy számol, hogy a minimálbérnek ehhez 2025 és 2027 között minden évben 12 százalékkal kellene nőnie.

A 2025-ös minimálbér-növekedésről egyelőre nincs szó

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülésére készített kalkulációt az NGM: a felek most először három évre is megállapodhatnak a minimálbér emelkedésének mértékéről. Az évi 12 százalékos növekedés azt jelentené, hogy 2027-re bruttó 375 ezer lenne a minimálbér bruttó összege.

Arról azonban egyelőre nincs döntés, hogy jövőre milyen mértékű minimálbér-emelkedésre lehet számítani. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter korábban azt mondta, elképzelhető, hogy jövőre a 12 százaléknál nagyobbat, aztán viszont kisebbet emelnek.

A minimálbér növekedése rengeteg ember fizetésére van közvetett hatással.
A minimálbér növekedése rengeteg ember fizetésére van közvetett hatással.Morsa Images / Getty Images Hungary

Fontos tudni, hogy nem a teljes bruttó, hanem a rendszeres bruttó átlagkereset feléről van szó. A kettő között az a különbség, hogy az utóbbiban nincsenek benne a jutalmak, az egyszeri juttatások és a prémiumok.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint míg a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 642 000 forint volt 2024 júniusában, addig a rendszeres bruttó átlagkeresetük nagyjából 598 200 forint. Vagyis a teljes és a rendszeres jövedelmek között több mint 40 ezer forint a különbség.

Ha a KSH 2024. júniusi adatait nézzük, a rendszeres bruttó átlagkeresetnek a 266 800 forintos bruttó minimálbér a 45 százalékát teszi ki. Ennek az aránynak kellene három év alatt 50 százalékra növekednie. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek