Változnak az adóterhek: ezeket a gépjármű-tulajdonosokat érinti a módosítás

IMG 3739
Olvasási idő kb. 3 perc

Több változás is életbe lépett egy november végén elfogadott törvényjavaslat értelmében a cégautóknál. Az adózást is érintik a módosítások.

A következő két évben jelentősen nőnek a cégautókra kirótt adóterhek, de más változások is érintik a cégautókat. A Piac&Profit.hu szerint a változások komoly kihívásokat, de jelenleg még kihasználható lehetőségeket is jelentenek a vállalkozások számára.

Az Ayvens pénzügyi igazgatója, Jakus László 3 pontban foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat a lap számára. Ezek közül talán a legfontosabb, minden cégautóval rendelkező vállalkozás számára, hogy a gépjárműveket érintő adóterhek átlagosan 20 százalékkal, az autó teljesítménytől függő mértékben nőnek majd a következő két év során. 

Jobban járnak a fenntartható autót vásárló cégek a szakértő szerint
Jobban járnak a fenntartható autót vásárló cégek a szakértő szerintJakusovszky Kristóf / Totalcar

A cégautókra vonatkozó adó növekedése mellett más is változik

Inflációhoz kötött kiigazítást hajtanak végre a céges autókhoz kötött regisztrációs és gépjárműadó összegén is. Ezek mértékét 2024. december 15-én tették közzé, 

2025. január 1-jével lép majd életbe a változás.

„Az adóemelések nyomán felmerülő többletköltségekkel való tervezés elengedhetetlen, és a vállalkozásoknak érdemes fontolóra venni flottájuk diverzifikálását, hogy költséghatékonyabb vagy fenntarthatóbb, kisebb kibocsátású modellek bevonásával optimalizálják a kiadásokat” – javasolja az szakértő.

A plug-in hibridek zöld rendszámtól való megfosztása is változásokat okoz, ugyanis ezek az autók már nem jogosultak az ingyenes parkolásra, de 2026-tól már adómentesek sem lesznek. Az adómentességet jövőre azonban még kihasználhatják a vállalkozások ezen autókat tekintve. 

Jó hír továbbá, hogy 3 évre meghosszabbították azt a lehetőséget, hogy a vállalkozások részletes útnyilvántartás vezetése nélkül visszaigényelhetik a cégautók után fizetendő operatív lízing havidíjak áfájának 50 százalékát.

„Az áfa visszaigénylésére vonatkozó lehetőség az operatív lízing egyik legjelentősebb pénzügyi előnye, így a vállalkozások a jövőben továbbra is építhetnek erre a költségcsökkentő és adminisztrációt megkönnyítő kedvezményre”

- hangsúlyozta Jakus László. 

Egy minden autóst érintő jogszabály-módosítás értelmében a gépjárművek beszerzésekor fizetendő regisztrációs adót, illetve az évente fizetendő gépjárműadót az infláció mértékével növelik a jövőben. A következő években a NAV minden évben október 31-ig fogja közzétenni a következő évre érvényes adómértékeket a regisztrációs adó, a gépjárműadó és a cégautóadó tekintetében. Az infláció alapját a július hónapra vonatkozó KSH inflációs adat adja majd.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek