A biztonságosabb közlekedés érdekében folytatódik a sebességhatárok csökkentése a fővárosban. A Budapesti Közlekedési Központ már 2024-ben is több helyszínen csökkentette a megengedett legnagyobb sebességet, legutóbb decemberben történt hasonló intézkedés.
Itt kell figyelniük az autósoknak Budapesten
A sebesség mérséklése most a Tímár utca és a Rákóczi híd között lévő csaknem 8 kilométeres útszakaszt érinti, ahol január 10-től egységesen 50 km/h lesz a megengedett sebességhatár - figyelmeztet a vezess.hu.
A változás nem érinti a Nagyszombat utcai kijelölt gyalogátkelőhelyet és a kerékpárút átvezető szakaszát, ahol továbbra is a 40 km/h-s sebesség lesz érvényben.
A sebességhatár módosítására egyebek között azért volt szükség, mert az érintett útszakaszon az elmúlt mintegy öt évben igen sok személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Ezek közül egy halálos, 15 súlyos és 35 könnyű sérüléssel végződött. Másrészt az útszakaszon számos turisztikai célpont is megtalálható, például az Angelo Rotta rakparton és az A38 Hajó környezetében mindig élénk a gyalogosforgalom, és igen élénk az autósforgalom is.
Az alacsonyabb sebesség a közlekedésbiztonság javítása mellett a zajterhelést is csökkenti a környéken.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés