Több száz kilométeren áradhat a Duna, már utat is le kellett zárni

GettyImages-2151304283
Olvasási idő kb. 3 perc

Folyamatosan figyelik a szakemberek a víz mennyiségét, áradásra készülnek. Már utat is lezártak a magas vízállás miatt.

Szombatra várják a Duna tetőzését, nem csak a magyar, de az osztrák és a szlovák árvízvédelem is készültségben van. Egy utat már le kellett zárni: víz alá kerül az EuroVelo 6 kerékpárút budakalászi szakasza.

Bár a Duna medre egyelőre képes benntartani a lehulló csapadékmennyiséget, a szakemberek folyamatosan figyelik a folyót. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság több szakaszra rendelt el a napokban első, illetve másodfokú árvízvédelmi készültséget. Jelen pillanatban 207 kilométeren kell aggódnunk az árvíz veszélye miatt. 

Árvíz miatt zárták le a szentendrei bicikliutat

Hatalmas tábla figyelmezteti a Budapestről Szentendre felé kerékpározókat Budakalász térségében. A felirat szerint árvíz miatt zárták le az utat. A lenti képeken is szembetűnő, hogy szinte a tábla lábait nyaldossa a Duna vize. A Magyar Kerékpáros Klub is tájékoztatott az eseményről, s mint azt írják, az útlezárás ellenére megközelíthető a település Budapest irányából. A Lupa-tó felé, a budakalászi Kórház utcán keresztül ki tudjuk kerülni az érintett útszakaszt. 

Az Európai Kerékpárút-hálózat érintett, 6-os szakasza az Atlanti-óceánt köti össze a Fekete-tengerrel, Nantes-tól Konstancáig vezet, 3653 kilométer hosszan. Az EuroVelo 6 magyarországi szakasza kiemelten árvízveszélyes területen vezet át, az ország nyugati felén, a Fertő-tó környéki részen már tegnap is magas volt az árvízvédelmi készültség. Bár gyanítjuk, jóval kevesebben teszik meg jelen időjárási viszonyok között a teljes utat a tengerig, a hazai szakaszok gyors megoldást kínálnak - nem mellesleg kátyúmentes aszfaltot - a mindennapos ingázásra. A főváros és az agglomeráció között nagy a mindennapos forgalom az érintett úton.

Tájékozódjunk előre!

Ha a Duna-menti kerékpárutakat használnánk az elkövetkező napokban, nem árt résen lenni az útvonal megtervezésével. Az elmúlt napokban 100 milliméternyi eső esett a Duna felső vízgyűjtő területén, de ez a mennyiség a szakemberek szerint pillanatnyilag még elfér a folyó medrében. A problémát az okozhatja, hogy ha továbbra is folytatódnak az esőzések. A szakemberek készenlétben állnak, 24 órás ügyeletben figyelik a vízhozamot, úgy vélik hamarosan komoly árhullám indulhat meg, mely a hétvégén érheti el Budapestet.

A legnagyobb árhullámra most az észak-magyarországi, illetve szigetközi szakaszokon lehet számítani, ott óráról órára változik a helyzet. 

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek