Az ár marad, a termék zsugorodik

Olvasási idő kb. 4 perc

Észrevetted már, hogy egyre kevesebb tejfölt, tejet, vagy akár öblítőt kapsz ugyanazért az árért? A burkolt áremelés nem most kezdődött, de egyre pofátlanabbul zajlik.

Így kúsznak fel stikában az árak

A Délmagyarország hétfői számában arról cikkeztek, hogy szinte minden termékből kevesebbet kapunk, de az áruk nem változott. Sokan otthon - vagy egyáltalán nem - veszik észre, hogy kevesebbért fizettek ugyanannyit. Egyik olvasójuk, Dányi Edit írja, hogy azóta néz meg minden terméket, amióta a kilencdecis olajat vett egyliteres helyett. "Az ára persze annyi volt, mint a literesé. Ezt hívják úgy, hogy burkolt áremelés"  - fogalmazott levelében az olvasó.

shutterstock 508521298

Mivel éppen itthon vagyok vidéken, megkérdeztem édesanyámat is - aki velem ellentétben elég precíz és tudatos vásárló -, hogy ő mit vett észre a csöndesen felkúszó árak és töpörödő termékek jelenségből. "Már jó ideje megfigyeltem, hogy szinte minden termék szépen zsugorodik, míg az áruk változatlan. A kis pohár tejföl 200 gramm volt, ma már csak 140-150 gramm. Erre akkor jöttem rá, amikor a sóstangli nem úgy sikerült, ahogy szokott, ugyanis a tudtomon kívül túl kevés tejfölt raktam a tésztába, hiszen azok már nem kétdecis poharakban voltak" - mesélte.

Már csak emlék a kétliteres kóla:

2015. áprilisától szüntette be a Coca-Cola a kétliteres palackok gyártását, és helyette 1,75 literes palackokat lehet vásárolni. A váltás nemcsak a kólát, hanem az összes "prémium szénsavas üdítőitalt", mint például a Fantát, a Sprite-ot és a Kinley-t is érintette. Azóta a 2,5 literes kiszerelés is megszűnt és helyette a 2,25 literes üvegekben lehet hozzájutni az üdítőitalhoz.

"Cégünk végrehajtott egy minimális, 2 százalékos áremelést, az egész évben tartó árakciók miatt a fogyasztói literárak azonban nem változnak majd. Új, 1,75 l termékeink palackonkénti ára így lényegesen kedvezőbb lesz, mint 2l-es termékeinké volt" - közölte anno a vállalat.

Ezt hívják rejtett áremelésnek

Ezek pedig olyan módszereket jelentenek, melyek hatására a vásárlónak első látásra nem tűnik fel az áremelkedés. Az egyik gyakori módszer ez, amit egyre többen kiszúrnak, az az, hogy ugyanazért az árért kevesebbet kapnak a boltokban. Ilyenkor rendszerint a csomagolás nem változik, a termék mennyisége viszont csökken. Általában akkor alkalmazzák a gyártók, amikor a fogyasztói árban elérték azt a pontot, amely fölött már nagyobb arányban esne a termék iránti kereslet, mint amennyit a magasabb egységáron nyernének. Ezt a változást kötelesek feltüntetni a csomagoláson, de rendszerint olyan apró betűvel írják fel, hogy alig lehet látni, és ha mind végigbogarászná az ember, akkor órákig tartana a bevásárlás. 

Ennek az ellenkezője, amikor csak a csomagolás változik, és emiatt emelkedik az ár. Vagyis egy dizájnváltással terelik el a figyelmünket arról, hogy a termék ugyan semmit nem változott, csak a külső. És mellesleg az ár is.

Szoktak játszani az összetétellel is, amit aztán végképp csak a vérprofi, tudatos vásárlók szúrnak ki, hiszen ez lehet egy alapanyag helyettesítése olcsóbbal, egy összetevő elhagyása, vagy akár az is megtörténhet, hogy a 100%-os gyümölcslé már csak 50% -os.

Mit tehetünk? Mármint a felháborodáson kívül.

Lényegében csak annyit, hogy időközönként megvizsgáljuk a rendszeresen vásárolt termékek csomagolását, és megpróbáljuk kiszúrni, hogy a gyártók épp mivel és hogyan próbálnak minket átverni.

Írd meg nekünk kommentben a Facebookon, vagy e-mailben az irokaszerknek@divany.hu-ra, ha te is találkoztál mostanában olyan termékkel, ami "összezsugorodtt".

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek