Fesztiválozol, két zenekarral két koncerted volt egy este alatt, jól bírod ezt a gyűrődést?
Gyakorlatilag egy átállásnyi időm volt a két koncert között, ez valóban megterhelő, de nagyon élveztem a hangulatot. A hangom ment csak rá igazán, ha kiszámolnám, majdnem három órát álltam a színpadon. Nagyszínpad után a sátor egészen más energiákat mozgat, ahogy a két zenekar is más, másképp is éljük meg a koncertélményeket. Ilyenkor kicsit elfáradok, de minden rendben van.
Rutinná alakult benned a koncertezés?
Bizonyos szempontból csak. Mivel gyakorlatilag az elmúlt 15 évben mindent láttam már, ezért semmi meglepő dolog nem érhet a színpadon. A legnehezebb pillanatokban is szükség van lélekjelenlétre, amivel egy-egy szituáción felülemelkedik az ember. Ugyanúgy végigcsinálod deszkapallókon is, mint egy fesztiválon. Maximum hazamegyünk egy újabb sztorival, amit évek múlva is lehet még emlegetni.
Kerültetek már méltatlannak is nevezhető körülmények közé?
Sokféle méltatlan élethelyzet adódhat minden ember életében, ezeken nyilvánvalóan túl kell lépni és nevetni rajta. A zenekarok koncert körülményei inkább változatosak, amiben benne van, hogy egyszer csak sörös rekeszeken állva találod magad és azzal szembesülsz, hogy ez itt a színpad. Tíz éve egy diszkóban koncerteztünk – legalábbis mi úgy tudtuk -, de a helyszínen szembesültünk azzal, hogy a színpadon az Animal Cannibals játszik, mi meg az épület előtt a murván kaptunk helyet. Ugyanúgy eljátszottuk a saját dalainkat, egy metálos srác nagy örömére, aki a koncert végén megköszönte, hogy ennyi Panterát nyomtunk.
Fesztivál koncerteken jobbak a körülmények?
Szerencsére a technikai adottságok is hozzátesznek az élményhez, és persze élvezzük a fesztivál közönséget is. Nincs is a naptárunkban idén olyan összefüggő tíz nap, amikor el tudnánk menni nyaralni. Fellépések, próbák, el vagyunk foglalva rendesen. Ősztől pedig új számokat veszünk majd fel a Heavennel.
Ebben a nyüzsgésben van egyetemista korod óta, bedarál?
Minden, amit 15 évig csinálsz, az beléd épül, nem tudod analizálni. Mindig lesz benne valami, ami előre visz. Talán vágyom rá, hogy nyugodt életem legyen, de ha így lenne, valószínűleg rövid időn belül meg is őrülnék tőle. Iskolás korom óta gyűlölöm a vasárnap intézményét, pedig nekem nem is kell hétfő reggel órára ébrednem és bemenni egy munkahelyre. Ez gondolom olyan kollektív tudatalatti utálat. Nem is tudok korán reggel kelni.
Az új Heaven album ezek szerint ősztől készül, cd-n is meg fogtok jelenni vele?
Fogalmam sincs, de érdekes, hogy mindenki temeti a könyv- és lemezkiadást, és mégis működik mindkettő a mai napig. Én egészen biztosan nem tudnám eldobni a könyveket sem, mert egyszerűen képtelen lennék hosszabb szöveget olvasni egy monitoron. Olyan szinten taszítanak a gépek, hogy a kezeim között az összes azonnal lefagy. Érdekes végignézni azt a szomorú folyamatot, ahogy folyamatosan jelennek meg a technikai újítások, és ezzel párhuzamosan mégis egyre silányabb minőségben - mint például az mp3 - hallgatunk zenét. A legjobb hanghordozó a bakelit, amit már csak nagyon kevesen hallgatnak. A technikai fejlődés szerintem nem a minőség, hanem a tágasság irányába halad.
A HS7-nel új dalokat írtok, és belevágtál a Twist be is. Ezek szerint maradt még energiád?
Mikor az ember csinál egy zenekart, akkor nem gondolkodik azon, hogy miért történik ez. Egyszerűen csak úgy alakulnak a dolgok, azokkal az emberekkel találtok közösen valamit, amin jól esik közösen dolgozni. A Twisttel egészen más dolgokat valósítok meg, mint a Heavennel. Egy biztos, hogy nem vagyunk teljesen normálisak, így aztán az is lehet, hogy 70 évesen is eltántorgunk még valahogy a színpadon.
Fotó: Balogh Gábor
