Nagyon sok család asztalára került szenteste halászlé, töltött káposzta, valamiféle halétel, esetleg szárnyas – addig, míg nem kell tartani attól, hogy elrepül a szerencsénkkel –, de ma már általános, hogy a menüt a család szokásai, esetleg kedvenc ételei határozzák meg, nem pedig az, hogy mit lehet beszerezni, vagy hogy épp mi egy ország tradíciója. A lenti ételeket azonban tömegek fogyasztották a szocializmus idején – többek közt Glázer Tamás Így karácsonyoztunk a 80-as években című könyve segítségével igyekszünk felidézni olyan finomságokat – vagy épp nem túl finom ételeket –, amelyek anno szerves részeit képezték a nagy tömegek menüinek.
Borleves, egy tipikus retró étel karácsonyra
Ma is kerülhet még az asztalokra ebből a fogásból, de az valószínűleg már egészen másként készül, mint ma.
Már az 1800-as években tálaltak borlevest a magyar háziasszonyok, a hetvenes években pedig még kirobbanthatatlanabbul tartozott ez a decemberi ünnep menüjéhez.
Valószínűleg német nyelvterületről kölcsönöztük az étel receptjét, egyes elméletek szerint a svábok hozták magukkal a 19. századi betelepítések során, de ennek ellentmond, hogy ekkoriban már Magyarország-szerte fogyasztották.
A leves receptje gyakorta változott, és gyerekeknek is örömest adták azt: a következő összetevőkkel készült egy klasszikus változatban:
- egy liter savanyú bor,
- negyed liter víz,
- 6 tojás,
- egy evőkanál liszt,
- 6 evőkanál cukor,
- fahéj és szegfűszeg.
A bort a vízzel főzték össze először, majd külön edényben kikeverték a tojást a liszttel és a cukorral. A fűszerezett tojásos masszához öntötték a forrásban levő bort, majd gőz fölött, folyamatos keverés mellett főzték tovább a levest. A krémes, habos végeredményt a gőzről levéve egy ideig még keverték, majd azonnal, forrón tálalták.
Létezett olyan variáció is, amelyben a bor-víz arány kissé kiegyenlítettebb, és csak a tojás sárgája kerül a levesbe liszt nélkül, ugyanakkor némi tejföllel habarták, és zsemlével tálalták.
Készételek az asztalon
Bár van, aki erre nem szeretne így emlékezni, de a konzervek reneszánszának idején nem volt szentségtörés az sem, ha valakinél a töltött káposzta vagy egyéb ínyencség előre elkészített változatban került az asztalra. Ez ma sem olyan kirívó: néhány éve egy felmérésben a magyarok 40 százaléka válaszolt úgy, hogy vásárol félkész vagy készételt az ünnepi asztalra, ami ma már a legtöbb esetben édesség, aprósütemény vagy torta, de
a panírozott halas finomságokat is sokan szerzik be inkább mirelit képében, mint hogy az ünnepre kiöltözve a tűzhely mellett forgolódjanak.
A nyolcvanas években azonban még a hiánygazdaság is sokkal közelebbi élmény volt egy magyar család számára, mint ma: ennek egyik megoldása a konzerv volt, melyet a megvásárlást követően hosszan lehetett tálalni. Ma már kevesebben nyúlnak a polcon egy konzervétel után, mint akkoriban, amikor a propaganda is igyekezett népszerűsíteni ezt a fajta táplálékot, sőt, még azt is megpróbálta egyszer az állam, hogy konzerv felmelegítése után felszolgált ételeket kínáljanak éttermi közegben. Természetesen a frissen, háznál készített fogásokkal nem érhet fel a konzervipar egy remeke sem, ezért érthető, hogy már ekkor sem ezt a megoldást választotta, aki tehette.
A franciasaláta örök
Az ugyanakkor tény, hogy van, aminél a mirelit is pont olyan jó, mint a friss: ahogyan
ma is rengetegen gyártanak mirelitalapból franciasalátát családi ünnepek alkalmaira, úgy már anno is jellemző volt, hogy a majonézes saláták kedvelői a halszeletek mellé elkészítsék ezt a köretet.
Különlegességszámba nem megy már fogyasztása, annak idején azonban ahhoz, hogy tényleg jó franciasaláta kerüljön köretként az asztalra, jobban fel kellett készülni – a jó tejföl és majonéz mellett minden családban megvannak azok az apró titkok, amelyektől a franciasaláta olyan lesz, hogy mindenki megnyalja utána a tíz ujját.
Mákos guba, a fő ételdesszert
Bizony, nemcsak a mákos bejgli, hanem a guba is sokak asztalára felkerült. Volt, aki a bolti kiflit áldozta e célra, míg mások meggyúrták és kelesztették a házit, majd abból varázsolták elő ezt a retró desszertet, amely akár főfogásnak is beillett, ha megfelelő mennyiségben és persze illatos-meleg vaníliasodóval sikerült tálalni.
A töltött káposztát letaszította a dobogó tetejéről a hal
Megvan annak is az oka, hogy eleink miért tették egyértelműen karácsonyi fogássá a töltött káposztát. A hozzávalók ára fontos aspektus:
jó töltött káposztát lehet viszonylag olcsón is készíteni, de akinek jut bele füstölt hús, na meg, ha szereti, vastagon tejföl a tetejére, annak is igazán ünnepi az étel.
Mindenki megtalálta tehát számítását ezzel a fogással, melyet csak néhány éve előzött le népszerűségében a hal. Az abszolút favorit azonban a bejgli, ez az az ünnepi finomság, amely szinte egyetlen magyar ünnepi asztalról sem hiányozhat ma sem, és ez így volt már régen is.
Felmerülhet persze a kérdés: és a bejgli hogyan lett kötelező karácsonyi étel? Nos, eredete kérdéses, az viszont biztos, hogy két jellemző tölteléke, a mák és a dió év végi szimbolikával rendelkezik.
Az előbbi a jólét, bőség szimbóluma, az utóbbi a karácsonykor megszülető Megváltót, Jézus Krisztust jelképezi.
Ma már változatos töltelékekkel készítik, és sokak számára érdekesség lesz, de nem csak karácsonykor fogyasztják: a húsvéti bejglievés – feltehetően a vallási szimbolika miatt – is bevett. Nem csoda, hogy manapság már egy diszkont-élelmiszerlánc péksüteményei közt is rendszeresen megjelenik a bejgli mind karácsony, mind húsvét környékén…
A legendás Konzum szaloncukor
A hetvenes években született meg ez az olcsó és könnyen hozzáférhető szaloncukor, amelynek rezgő selyempapír borítására a nyolcvanas évek gyermekei biztosan mind emlékeznek – akárcsak arra, hogy a kőkemény cukrot bizony nem borította csokoládé vagy bevonó.
A kakaós és a vaníliás íz mellett citrom-, narancs- vagy málnaízű kerülhetett még a csomagokba.
Akinek fogai épsége fontosabb volt, az ehetett helyette Zselé szaloncukrot: ez már aztán könnyen kettéharapható finomság volt, drágábban. Innen indulhatott a zselés szaloncukor máig kitartó népszerűsége – mi is teszteltük a márkákat, ilyen volt a verdiktünk.
