A hazai nőgyógyászokat gyakran támadják azzal, hogy túl sok nőnek veszik ki a méhét, holott az megmenthető lenne, mások szerint csak a méh szerepe van túlmisztifikálva, és ezért támadják ezt a gyakorlatot. Az érintetteket, azaz a műtéten átesett nőket azonban kevesen kérdezik meg, hogyan élik meg a velük történteket, és az sem jellemző, hogy a műtét utáni utókezelés részeként pszichológiai segítséget kínáljanak nekik – pedig vannak, akik úgy érzik, szükségük lenne rá.
A méheltávolítások száma Magyarországon évente 10000-re tehető, legfőbb okait egy budapest jónevű szülész-nőgyógyász foglalta össze.
A mékivétel bár nagy döntés, számos tévhittel jár együtt, ezek között előkelő helyen van a nőiesség megszűnésétől, a libidócsökkenéstől, a kevésbé élvezetes szextől, a műtét hatására idő előtt bekövetkező menopauza beállásától való félelmek, valamint az, hogy a műtét ellenére is megmaradhat a havi vérzés.
Miért vehetik ki?
- Nagy méretű myoma (jóindulatú daganat)- Méhnyak daganatok
- Méh endometriomája (más néven adenomyosis)
- Méhsüllyedés, vagy előesés
- Pelvic pain (sokszor ismeretlen eredetű krónikus kismedencei fájdalom)
- Precancerosus állapot (daganatmegelőző állapot, olyan - szövettannal igazolt! -sejtelváltozások, amik nagy eséllyel fordulnak át rosszindulatú daganatos állapotba).
Az előbbiek közül a szexuális élvezet csökkenésével kapcsolatos félelem esetén érdemes tudni, hogy a teljes hystertomia (azaz a méhnyakkal együtt eltávolított méhkivétel) esetén feltételezések során talán valóban csökkenhet a szexuális élvezet, ám a gyakrabban alkalmazott un. Chobrak-műtétre ez biztosan nem igaz. Ez utóbbi esetben azonban "Nagyon fontos tudni, hogy éves méhnyakrák szűrésre ugyanúgy kell járni, mint korábban (értelemszerűen akkor, ha a méhnyak megmaradt)" -hangsúlyozta Szentiványi doktor.
Az ő és több kollégája tapasztalata szerint a egészen ritka, hogy ennek lelki okairól a páciensek beszélnének orvosukkal, annak ellenére, hogy ő személy szerint rá szokott kérdezni erre. Saját praxisában mindössze egyetlen (egy 30 év körüli) nőbetege volt, akinek rákos megbetegedés miatt került sor a méheltávolításra, és többször beszélgettek róla. "Összegezve azt tudom mondani, hogy [a páciensek] menopausa után sokkal elfogadóbbak – vagy csak nem említik ennek a beavatkozásnak a lelki oldalát".
Meglepő, de a műtéttel járó pszichés jelenségek kezelésére nincs szakmai protokoll. Az Egészségügyi Minisztérium irányelve és szakmai protokolljai közt csak a szüléshez társuló veszteségek során rendelkezik a pszichológiai feladatokról, a méheltávolítás pedig csak érintőlegesen szerepel. Talán ez az oka annak, hogy a kórházak és az orvosok nem foglalkoznak a műtét lelki részével, csak a fizikaival.
Több vidéki és budapesti kórházat is megkerestünk, hogy megtudjuk, van-e egyáltalán pszichológus az osztályon, és kérhetnek-e lelki gondozást a betegek. Többen nem is válaszoltak a megkeresésünkre, volt aki ígért választ, ám az sosem érkezett meg.
Dr. Nagy Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház osztályvezető főorvosa és orvosigazgatója nem értett egyet azzal, hogy a nőket megviselné a méhük elvesztése, ennek ellenére van mód pszichológus segítségét igénybe venni, mert az osztályon dolgozik főállású pszichológus. Véleménye szerint a "nőknek más a megítélésük a méhükkel és a mellükkel kapcsolatban", és ha egy beteg szervet távolítanak el, akkor a nő nem fogja sajnálni azt. Véleménye szerint ebben az esetben a betegség okaként tekint a nőbeteg a szervre, és ha az eljárás indokolt volt, nem fogja sajnálni azt. Osztályukon nem ajánlják fel automatikusan segítő szakember felkeresését, de igény szerint kérhető.
A SOTE kórházai közül a II. Szülészeti és Nőgyógyászati klinika alkalmaz pszichológust, akit a betegek helyben igénybe vehetnek, de ez döntően inkább meddőség, depresszió, koraszülés miatt szokott előfordulni, méheltávolítás okán egy-két eset volt évek alatt.
A méhvkivétel nem jár olyan látványos változással mint egy mellműtét, de fórumokban gyakran számolnak be az ezen átesett nők ürességérzésről, elhagyatottságról, a nőiségük sérüléséről. De mennyire tud ebben segítséget vállalni a magyar egészségügy, felmerül-e a kórházakban, hogy segítséget ajánljanak a műtéten átesett nőknek? Íme néhány kiragadott példa a több ezer bejegyzés közül.
"Ami a nőiességet illeti, nekem megvan mindenem, mégis azt érzem, hogy nem vagyok teljes értékű nő, mert meddő vagyok. Évek óta ezt érzem. (9 éve küzdök gyerekért, 5 éve tudom, hogy nem lehet) Ehhez az érzéshez is hozzá lehet szokni. Érzed, de már nem fáj olyan élesen. És előbb-utóbb ezzel együtt is lehet boldognak lenni."
"Én megsirattam az utolsó menzeszemet a műtétem előtt, pedig de utáltam évekig, minden hónapban, mikor megjött! Nem hittem volna, hogy egyszer azért sírok, mert utoljára van meg nekem... Annyit, de annyit sírtam, miért velem történik ez? Miért pont én?"
"Az életemért cserébe "elvettek" valamit, de amit kaptam, az sokkal nagyobb ajándék. Ez a felfogás sokat segített feldolgozni a történteket. Ha rákérdeztek, sosem titkoltam mi történt, miért nem lehet gyerekem. Sajnáltam persze, sokszor, gyakran :( 26 éves voltam."
"Azóta több mint 3 év telt el. Sokféle érzést megéltem ezzel kapcsolatban: az el nem fogadást, elkeseredettséget, dühöt, haragot, aztán a belenyugvást is. Mindig igyekeztem azonban kordában tartani ezeket az érzelmeket, mert fontos volt számomra, hogy a gyermekem ne érzékelje a lelkemben dúló harcokat. És szerencsére ez sikerült is, nyugodt, boldog és kiegyensúlyozott. Így aztán a vívódásaim az éjszakákra korlátozódtak. Nem tudtam aludni, gyakran még gyógyszerekkel sem, ha meg mégis, akkor rémálmaim voltak. Ezeken már sikeresen túl vagyok, már altatót sem szedek. Túl vagyok azon is, hogy nagy ívben elkerüljem az állapotos nőket, bár nagyon irigylem őket. Már nem váltok csatornát mikor egy állapotos celeb nyilatkozik. És már nem hibáztatom saját magam sem... Szóval azt hiszem sokat haladtam."
Nem tudni, ezek a nők kerestek-e vala pszichológiai segítséget, eljutottak-e végül segítő szakemberhez, hogyan állt a család a nehézségekhez, vagy egyáltalán beszéltek-e erről bárkivel is, de biztos, hogy ez az egyszerűnek tűnő műtét sokkal nagyobb odafigyelés kellene a segítő szakemberek részéről.
Árvai Nóra, krónikus nőbetegeket segítő pszichológus, perinatális szaktanácsadó,szakíró a következőként látja a témát.
ő úgy látja, hogy a méheltávolítás jeletős beavatkozás mind testileg, mind lelkileg megterhelő. Ám amíg a test sebei 6 hét alatt begyógyulnak, a pszichés megpróbáltatások csak ekkor tetőznek, ekkor kezd az ember a test sebeinek nyalogatása után azzal foglalkozni: és akkor most hogyan tovább?
| Méheltávolítások száma Mo.-on |
2011 | 2012 | 2013 | 2014 |
| Összesen | 9062 | 8764 | 8688 | 8989 |
| Ebből myoma miatt | 2604 | 2501 | 2366 | 2360 |
