Ezek a legjobb dunántúli fürdőhelyek

Olvasási idő kb. 10 perc

Ügyes logisztikával a család minden tagja egy helyen nyaralhat úgy is, hogy nem egymás társaságában, hanem külön-külön töltik az idejüket, és csak akkor találkoznak a generációk, ha nagyon akarnak. Erre tökéletesen alkalmas helyszín egy-egy fürdőhotel és vízi park – megnéztük, hogy idén milyen élményelemekkel és belépőrákkal várnak a dunántúli fürdőhelyek.

Zalakaroson mesestranddal

Zalakaros egyre intenzívebben épít a családokra és a romantikus elvonulásra vágyó párokra, ezért fejlesztenek is gondosan a településen. Már javában készül a termáltó és az ökopark, a tervek szerint ősszel átadják a 200 kilométeres, horvát határig tartó kerékpárutat, a gyógyfürdőben pedig fedetté bővítették és kreatív vízi installációkkal szerelték fel a gyerekbirodalmat. Épp pünkösdkor nyitott meg a Vízipók-Csodapók mesestrand, ahol a gyerekeket kétszintes medencével is várják, és ahol pókháló kötélen juthatnak el az egyik élménytől a másikig. Az alsó szinten napvitorlák árnyéka alatt pancsolhatnak vagy a vízi világ rejtelmes barlangjárataiban virágszirmok alatt és vízpermetet locsoló kapuk között bujkálhatnak. Az emeleten hétféle csúszda, köztük egy nagyobb, 81 méter hosszú anakonda, egy kisebb fekete lyuk, szivárványcsúszda és családi csúszdák csalogatják a gyerekeket, de persze vízágyúkkal is megvívhatják a csatáikat.

Ár: A Zalakarosi Fürdőben külön kell fizetni a strand- és a fedett fürdő belépőért, de ha a kettőt kombináljuk, akkor olcsóbban jövünk ki. Ebben az esetben ugyanis a felnőtt jegyért 3400, a gyerek (3-5 év) belépőért 500, 6-18 éves gyerek után pedig 2800 forintot kell fizetnünk.

Ha gyerekekkel keresnek szállást, akár csak egyetlen napra is, tegyék azt egy olyan hotelben, amelynek van fürdőszárnya, gyerekjátszója, netán bébiszitter-szolgáltatása, hogy a szülők egymás társaságát is élvezhessék, akár csak egy lopott órára. A Travelo többször is megfordult már például Zalakaros legnagyobb családi wellnesshotelében. Kollégáink beszámolói szerint az aktív pihenésre vágyók a hotel kertjében található, feszített víztükrű úszómedencét fogják szeretni, ahol a pirkadatkor szabad ég alatt megtett pár hosszal garantáltan jobban indulhat bármely nap. A kisgyerekes ismerőseink pedig a szálloda animátorait emelték ki, akik olyan szórakoztató programokat szerveznek a gyerekeknek, ami miatt tényleg érdemes minden évben visszalátogatni ide. A Hotel Karos Spa egyébként az utóbbi időben a klasszikus wellness mellett a medical wellness szolgáltatásait is bevezette, így aztán itt a nagyszülőkkel közös nyaralás is valós, generációfüggetlen élményeket garantál.

Füreden tengeri hullámokkal

Hullámmedencéket a Balaton partjától ötszáz méterre található füredi Annagora Aquaparkban érdemes keresni. Itt ugyanis külön hullámmedence készült a felnőtteknek és külön egy a kisebb gyerekeknek – mindkét helyen óránként indítanak tengert idéző hullámokat. A hullámmedence mellett egy még nagyobb gyerekmedence található, amelyet egy lassú folyású folyó vesz körül. A vízi parkban minden csúszdát hosszának, meredekségének és izgalmi faktorának megfelelően neveztek el, így aztán éppúgy találunk a forgó szél jelenségéről, mint a hagymáról vagy egy anakondáról elnevezett csúszdát.

Ár: A parkban külön kell jegyet váltani a 12 csúszda használatáért, ami 5 csúszásra 1500, 30 csúszásra 3000 forintot jelent, de aki kibírja csúszdázás nélkül és megelégszik a medencében ücsörgéssel vagy úszással, attól a felnőttjegyért 2500, a gyerekbelépőért pedig 2000 forintot kérnek el a pénztárban.

Az aquapark közelében szállást keresők ezen az oldalon a kempinglehetőségek között keresgélhetnek, a bungalótól kezdve a bérelhető lakókocsin át egészen az bérsátorig, de az összkomfortos hotelszobára vágyók is  találhatnak maguknak szállást – igaz, valamivel mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk. Ott van például a füredi Tagore sétánytól 100 méterre található Anna Grand Hotel Balatonfüred, amelynek szobáit és teraszos lakosztályait a klasszikus eleganciát és a késői kijelentkezést értékelő családok fogják szeretni, a sétányra és a hajókikötőre néző szobákat kínáló Hotel Silver Resort pedig a balatoni panorámás luxust keresők ideális szálláshelye lehet.

Sárváron kalózhajóval

Sárvárról sokaknak ma is a gyógyvíz ugrik be elsőként, pedig a gyógyfürdő mellett a családi fürdőszárny is népszerű, ami nyáron különösen a hűvösebb, esős időben telik meg. Itt a kisebbek különböző meredekségű és hosszúságú csúszdák, vízi ágyúk és gyerekmedencék közül válogathatnak, miközben pont akkora vízi birodalommal találkozhatnak szabad téren, mint az épületen belül. Számos vízbe épített installáció körül ugrálhatnak, bevehetik a várat, elfoglalhatják a kalózhajót, a család nagyobb tagjai pedig a három óriáscsúszdát és a négypályás versenycsúszdát fogják értékelni. Július második hetében ráadásul újabb óriáscsúszdákat állítanak forgalomba, amelyek egyikét egy felfelé tartó szakasszal is kiegészítik. Ha pedig már sikerült elég vizes élményt begyűjteni, használják ki a sportpályák hálós adottságait is: lőjenek kapura, röplabdázzanak a homokban vagy lessék el másoktól, hogyan lehet a petanque golyójátékot élvezni. Akinek ez sem lenne elég, az sétáljon át a fürdő melletti kalandparkba, ahol többek között 11 erdei drótkötélpályán csúszhat, mászhat.

Aztán ott vannak a standolós gasztro alapdarabok. A sárvári strand területén ezért egészen biztosan megcsapja majd orrunkat a kürtös kalács, a palacsinta és a fokhagymás lángos illata. De akit egyetlen retro strandfalat sem hoz lázba, az válogathat magának valamit az önkiszolgáló étterem fogásai közül. A sárvári fürdő épületében egy szálloda is található; a négycsillagos VitalMed Hotelből így gyakorlatilag egy papucsban, köpenyben, zsebre dugott kézzel juthatunk át a fürdőbe vagy ki a strandra, akár egy gyors csobbanásra, akár néhány perces szaunázásra vágyunk.

Ár: A fürdőbe és a strandra a felnőtt belépő 3100, a gyerek 1450 forint, de életkortól és napszaktól függően még számos kedvezményes belépőárat találunk a fürdő weboldalán (a négy főre szóló családi belépő például 7700 forintba kerül).

Alsópáhokon kígyócsúszdával

A családbarát szolgáltatásairól ismert alsópáhoki Kolping Hotel tavalyi éve az építkezésekről szólt: megújult a wellness- és az egészségközpont, de a családi élményfürdőt is felújították. Elkészült a vizes játszótér és a babamedence, és helyet kapott egy tekergőző kígyó alakú csúszda is. Ebben az élményfürdőben még az öltöző kabinok is családi méretűre változtak, így az átöltözés idejére sem kell a szülőknek különválniuk. 

Nyáron viszont a hotel vízfelületének nagysága is megsokszorozódik, májustól szeptemberig a szabadtéri medencék melletti napozó terasz is megtelik. A nagy medencében akár úszni is lehet, de van sodrófolyosó, pezsgőfürdő, gyerekmedence és egy 30 centiméterig mélyülő, óriás napernyővel védett bébipancsoló is. A főleg gyerekekre komponált vízi játszóbirodalom mellett a szülőkre és a csendes elvonulásra vágyó párokra is gondoltak, ezért egy gyerekmentes övezetet is kialakítottak külön úszó- és a termálmedencével. Utóbbit sötétedés után érdemes kipróbálni, amikor már csak a diszkrét hangulatvilágítást kapcsolják fel. Ugyanakkor a szabadtéri medencéket, az élményfürdőt, a wellness részleget és a fitnesztermet nemcsak a hotel vendégei látogathatják, hanem bárki, aki fürdőzni szeretne (persze csak a szálloda aktuális foglaltságától függően).

Ár: A felnőttek 3000, a gyerekek 1500 forintos belépővel strandolhatnak egész nap.

Zalaegerszegen óriásmedencékkel

Aa zalaegerszegi Aquacity honlapja szerint náluk található az ország legnagyobb hullámmedencéje, amelynek 1100 négyzetméteres vízfelülete fokozatosan mélyül, pont olyan lassan, ahogy az egy homokos tengerparttól is elvárható. Ennél még nagyobb, szabálytalan alakú medencét alakítottak ki a napozóknak és a fakultatívan fürdőzőknek, és egy négyméteres mélységű medencét kifejezetten az ugrálóknak – ebbe három különböző magasságú peremről ugorhatnak bele. Aztán van még ezeken kívül egy háromszáz méter hosszú lassú folyó, ahol gumifánkban lehet sodródni a vízen, három jakuzzis medence a pezsgésre vágyóknak, és külön medence a gyerekeknek és a babáknak.

Ár: A felnőtt napijegyért 3500 forintot, a gyerekért pedig 1550 forintot kérnek el, és bár a csúszdázásért itt is külön fizetni kell, a 4850 forintos felnőtt és a 4200 forintos gyerekjegyért cserébe mindenki annyit csúszhat le, amennyit csak bír.

Ha Zalaegerszegen keresnek szállást, nézzenek szét bátran az Aquatherma Termálfalu oldalán, ahol sátras kempingezési lehetőséget, faházakat és vendégházas szobákat is találnak. A Termálfalu közvetlen az Aquacity és a Zalaegerszegi Termálfürdő szomszédságában fekszik, gyönyörű zöld környezetben a Gébárti-tó félszigetén terül el.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek