Rá is kapott rendesen, két hét múlva már heti négyszer szaladt a betonon addig, amíg össze nem rogyott a fáradtságtól, és közben átkozottul lelkes volt: végre mozog, érzi, hogy él, fejlődik, hiszen az egész teste sajog. A harmadik héten pedzegetni kezdte, hogy a maratonon is elindul, most pedig épp készül élete első versenyére (6 km). Nem biztos, hogy menni fog. Fáj a csípője. A térde. Meg a bokája.
Még hozzá nem értő szemmel is egyértelmű, hogy a szomszédom elcseszte. Valami nem volt így jó. Pedig ha az emberben egyszer megszületik az elhatározás, ha nagy a lelkesedés, akkor teljes energiával képes belevetni magát sportba. Meggondolatlanul, persze. De mit kell egyáltalán ilyen helyzetben meggondolni? Mire érdemes odafigyelni, ha nekiállunk mozogni? Dávid Enikőt, a Flow Center edzőjét, pilatesoktatót kérdeztük.
A legfontosabb az egészség
„Elsőként mindenkinek azt kellene tudatosítania magában, hogy a szabadidős sportolás elsősorban az egészségünk megőrzéséről szól. Ezt sokan elfelejtik az első felindulás mámorában. Azaz ennek megfelelően fontos lenne felmérni, hogy milyen egészségi állapottal indulunk neki, és annak megfelelő mozgásformát választani, például harminc kiló súlytöbblettel nem szerencsés a futás, és gerincproblémákkal nem állunk neki szabad súlyzós edzéseknek. Sokan nem is igazán válogatnak, hogy milyen sportnak ugranak neki, csak jön egy ötlet, ami olyan egyszerűnek tűnik (»futni mindenki tud, és még olcsó is«), vagy egy trend, ami most épp menő, vagy valami, amire a szomszéd is jár, és ódákat zeng róla – pedig tudomásul kell venni, hogy nem minden mozgásforma való mindenkinek.“
„Aztán, ha már az egészségünk forog kockán, érdemes tisztában lenni a szükséges ruházat- és felszerelésigénnyel is, no meg annak anyagi vonzatával. Ha nem tudunk vagy akarunk áldozni arra, ami óvja a testünk épségét, akkor félmegoldásoknak nincs helye, válasszunk olyan sportot, ahol ennek a tényezőnek nincs vagy kisebb a jelentősége. A következő, amit előre kell programozni magunkban: a fokozatosság. Fogós kérdés ez, hiszen sok esetben a kezdeti lelkesedés elillan, ha nincsen gyors sikerélmény, azonban előfordulhat, hogy ha túl sokat vállalunk – még ha teljesítjük is – visszaüt. Nulláról két hónap alatt nem futunk maratont, legalábbis az ízületeink nem fogják megköszönni.
A legtöbb sportágban óriási jelentősége van a helyes technikának, amit amíg nem tudunk kicsiben, nem érdemes nagyban, mert könnyen sérülés lehet a vége. A mozgásminták rögzüléséhez idő kell, csakúgy, mint az izmok fejlesztéséhez, az ízületek terhelhetőségének növeléséhez, az állóképesség megalapozásához. Mindez a folyamat persze nagyban függ az egyéni adottságainktól, a sportágtól, az edzésmunka gyakoriságától és intenzitásától, de általánosságban véve érdemes reális célokat kitűzni magunk elé – az sem árt persze, ha ezeket megkonzultáljuk egy szakemberrel.”
Nem mindegy, hogy mit fejlesztünk
„Valószínűleg az emberek többségének a fittségről rögtön az izomerő jut eszébe, holott ez csupán egy része. Sőt, sportága válogatja azt is, hogy pl. az izmoknak elég egyszer kihozniuk a maximumot magukból, netán időben folyamatosan kell bírniuk a terhelést, avagy az számít, hogy mennyire gyors mozdulatra képesek – láthatjuk, hogy maga az izmosság sem egy egzakt fogalom. De az edzettség része az is, hogy optimálisan működtesse a szívünk a keringésünket, illetve a légzéskapacitásunk is megfelelő legyen: ez viszont már a kardiovaszkuláris állóképesség. Én azt gondolom, az is a fittség része, hogy az igénybe vett izmaink ruganyosak, ízületeink flexibilisek legyenek: ez nem csupán a sérülésveszélyt csökkenti, de jelentősen javítja a mozgásrendszerünk teljesítőképességét is. Persze ezek együttesen nem igazán találhatók meg egy-egy sportágban, ezért érdemes többféle mozgásformát kombinálni, hogy a jótékony hatások összeadódjanak.”
Nem akkor jó, ha fáj
„Sokan a no pain no gain elvét követik, azonban a határaink feszegetését nem kellene összekeverni az esztelen edzéssel. Tény, hogy a fejlődésünk kulcsa az, hogy folyamatosan növeljük a terhelést, hiszen ahogy egyre edzettebbek leszünk, a szervezetünk működése az újabb, magasabb szinthez adaptálódik. Ezt a szintet kell újra és újra túlszárnyalni, ha még fittebbek szeretnénk lenni. De ez – jó esetben – egy szép fokozatosan felépített edzésmunka eredménye, ahol alkalmanként persze kutyául elfáradhatunk, de ez a fizikai kimerülés szükséges ahhoz, hogy aztán a regenerálódás után az izmaink még többet bírjanak. Ha valaki azonban indokolatlanul túlerőltet, csak azért, hogy érezze, hogy csinált valamit, vagy túledz, ezzel nem hagyja a testének a szükséges regenerálódási időt; esetleg nemes egyszerűséggel nem nyújtja le az igénybe vett izmokat, másnap pedig marha büszke az izomlázára – nos, ezektől nem lesz fittebb, sőt többet árt, mint használ. Sérüléseket kockáztat, visszaveti a teljesítményét, és persze nem fejlődik.”
Motiváció, az kell
„Ha belekezdünk a mozgásba, azt is gondoljuk végig, mi lesz a legfontosabb titkos fegyverünk a saját lustaságunk ellen, mi az a motiváció, ami akkor is hajt előre, ha elmúlik az újdonság varázsa. Lehet ez egy jó konkrét cél (mennyit akarok fogyni, hány fekvőtámaszt akarok megcsinálni, körbe tudjam tekerni nyáron a Balatont). De lehet egy hiteles edző, akihez járunk. Egy mozgásforma, amire rákattanunk. Egy jógastúdió, ami az iroda mellett nyílt, és nincs több kifogás, hogy kitérőt kellene tenni hazafelé. Bármi jó motiváció lehet, aminek a segítségével elköteleződünk – legalább egy időre.”
