„Nincs benne semmi!” – mondta egyszerre két tucat férfi és nő, miután egy csoportkép erejéig öt négyzetméteren összezsúfolódtak. Emlékeim szerint az osztályfényképeim is így készültek, csak akkor nem feszítettünk egyenpólóban, és nem volt szlogenünk.
Budapesten az Országos Gyógyszerészeti Intézet előtt 10 óra 23 perckor, körülbelül ötven ember verődött össze, egyik fele azért, hogy csatlakozzon egy nemzetközi kampányhoz, a másik fele pedig azért, hogy rögzítse a történteket. A cél annyi volt, hogy egyszerre 25 ország 60 városában parádézzanak a résztvevők annak érdekében, hogy az európai és nemzetközi törvényhozók ne tegyenek kivételt a homeopátiás szerek gyártóival, vagyis a hatásosságukat klinikailag is tesztelni kelljen, mert önmagában nem elég az, hogy nem károsak az egészségre.
Ennek a kampánynak a celebarca nem más volt, mint Vágó István, aki korábban bejelentette a sajtónak, hogy ő és a Szkeptikus Társaság néhány tagja túladagolja magát homeopátiás szerrel. Pontban 10 óra 23 perckor le is döntötték az első dobozka tartalmát a torkukon, és szinte egyszerre konstatálták: édes az íze. „Ettől le fog törni a fogam” – mondta egy résztvevő közvetlen mögöttem, de nem tört le neki, felesleges volt aggódni miatta.
Néha csempésznek bele hatóanyagot
Mentő nem volt a környéken. Miért is lett volna? Vágóék a kampány előtt bevizsgáltatták azt a szert, amiből iszonyatos mennyiséget kívántak elfogyasztani a performance alatt. „Nincs benne semmi hatóanyag” – magyarázta Vágó egy riporternek, aki arról kérdezte, a honlapjukon miért nem ajánlják másoknak, hogy otthon gerillaakciózzanak. „A többi homeopátiás készítménynél előfordul, hogy hatóanyagot csempésznek bele, ezért figyelmeztettük az embereket arra, hogy ne utánozzanak minket.”
Vágó Istvánt utoljára akkor láttam a sajtóban, amikor Bárdos Szomorú Andrással együtt kesergett az élet igazságtalanságain. Biztos sok embert felvillanyoz, amikor meglett férfiak vallanak az életükről, a harcaikról, és Vágó elmondja milyen a viszonya a többi celebbel, de nekem pont annyira tűnik érdekesnek, mint Hajas László haja. Az, hogy egy ideje a CreditHill arca, talán valamennyire ellensúlyozza, hogy eltűnt a képernyőről. Ez persze csak azoknak nyújt vigaszt, akik Vágó-addiktívvá váltak a hosszú évek alatt.
Viszont mindennél jobban érdekelt, vajon Vágó mit tervez a jövőben, hol és milyen körülmények között láthatom viszont, mi fogja kiverni nála és a Szkeptikus Társaságánál a biztosítékot, ezért sorba álltam, hogy beszélhessek a mesterrel. Amikor már közel voltam a célomhoz, vagyis csak egy riporter állt előttem - aki operatőrt is hozott magával, hátha -, megcsörrent Vágó telefonja. Nem a kedves felesége, hanem a mamája kereste, hogy megtudja, hogy van. Mindezt onnan tudtuk, hogy be is jelentette: ezt a telefont fel kell venni, mert az édesanyja akarja tudni, mi lett vele. Miután megnyugtatta a mamát, én is válthattam vele néhány szót. „Nem tudom még mi lesz a következő akció, de le fogunk ülni beszélgetni róla” – mondta a mester.
In God We Trust
Annyit hangsúlyozták a performance alatt, hogy a homeopatikus szereknek csupán placebo hatása van, hogy a hit kérdése megkerülhetetlenné vált számomra. Meg is kérdeztem Vágót, miért nem Istennek mennek neki. Még az egydollárosra is rá van írva az Amerikai Egyesült Államok nemzeti mottója: In God We Trust – Bízunk Istenben -. Ennél magasabb labdát nem is lehetne lecsapni a szkeptikusoknak. „A Szkeptikus Társaság alapító okiratában a valláskritika nincs benne. Így döntöttünk. Azt gondoljuk, az egy másik terület. A vallásosság nem azon az alapon működik, hogy konkrétan megveszek valamit pénzért, aminek következtében nekem, fizikailag kimutathatóan jobb lesz.”
Ha ezt korábban tudtam volna, akkor megmondtam volna a nagyapámnak is, aki minden bizonnyal belátta volna, nem lehet súlyos pénzért a mennyországban jó telket venni, és a bűnei sem forintosíthatóak. Ezen szerencsére már nincs értelme keseregnem. Inkább csak azon gondolkodom, vajon Vágóéknak később se volt-e mondjuk hányingere a placebótól.
