Sok ügyfelet érint a Telekom legújabb húzása

okostelefon telefonozik
Olvasási idő kb. 2 perc

A magyar piacon elsőként élt a Telekom az eSIM szolgáltatással, most pedig feltöltőkártyás ügyfeleik számára is elérhetővé tették a technológiát.

A Magyar Telekom ügyfelei számára lehetőség nyílt arra, hogy ne csak előfizetéses, hanem feltöltőkártyás telefonjaikat is fizikai SIM kártya nélkül használhassák. Az újítást követően immár fizikai SIM-kártya nélkül is használhatják mobil eszközeiket és a telekommunikációs vállalat szolgáltatásait. 

Amint arról az Economx beszámolt, a Telekom közleménye szerint a bevezetés első lépéseként a dominós ügyfelek a meglévő fizikai SIM-kártyájukat tudják átváltani eSIM-re, amit bármikor elvégezhetnek otthon online, a Telekom alkalmazásban, vagy személyesen a Telekom üzletekben.

Jól járnak a Telekom ügyfelei

Az eSIM leginkább azoknak jelenthet hasznos megoldást, akik több előfizetést vagy telefont használnak, például cégeset és magántelefont is. Számukra mostantól egy készülék is elegendő az előfizetések kezeléséhez, ugyanis több SIM-et is hozzáadhatnak egyetlen okostelefonhoz. Ha eSIM-képes a készülékük, már nem kell két eszközt maguknál tartaniuk.

Az eSIM-mel regisztrált és összekötött készülék mindaddig a hálózaton marad, amíg az adott előfizetést le nem törlik róla. 

A vállalat célja, hogy mindenkit hozzásegítsen a digitális világ eléréséhez. 

A jó hír pedig az, hogy immár a feltöltőkártyás ügyfelek is igényelhetnek eSIM-et a Telekomnál. 

A Telekom ügyfeleinek már nem muszáj több telefont használniuk
A Telekom ügyfeleinek már nem muszáj több telefont használniukKaszás Tamás / Index

Ügyfelei kedvében jár a Telekom

"A eSIM bevezetése nem csupán egy technológiai fejlesztés; egy új korszak kezdetét jelenti a dominos ügyfeleink számára. Különösen előnyös azoknak, akik több készüléket használnak, vagy gyakran utaznak, mivel lehetővé teszi az egyszerűbb szolgáltatásváltást és a különböző számok zökkenőmentes kezelését"

– mondta Gábor-Balogh Betty, a Telekom lakossági szolgáltatások marketingigazgatója.

 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek