Így fektess be, ha nem akarod elveszíteni a pénzed

penz befektetes kalkulacio
Olvasási idő kb. 8 perc

Van, aki szerint az ingatlan a legjobb befektetés, más bankban tudja nagyobb biztonságban a pénzét, és akadnak olyanok is, akik merészen vágnak bele akár a tőzsdézésbe vagy a kriptovalutákkal való kereskedelembe is. Érdemes-e pár százezer forintot azonnal befektetni? Hova forduljon, aki nagy hozamot akar, és ennek mik a kockázatai? Szakértőt kérdeztünk.

Vállalt kockázat, remélt hozam és a likviditás: ez az a három tényező, amelynek mentén befektetéseinkről döntenünk érdemes Korponai Levente pénzügyi szakértő, a money.hu vezetője szerint. Hogy ez pontosan mit jelent? Tisztáznunk kell, belefér-e, ha hozamot vagy akár a tőke egy részét is elveszítjük; át kell gondolnunk, mennyire fontos számunkra a magas kamat; illetve át kell gondolnunk azt is, milyen hosszú távra tudjuk nélkülözni a befektetett összeget, előfordulhat-e, hogy tervezetlenül szükségünk legyen arra.

Így dönts befektetéseidről

A magas hozam ugyanis általában nagyobb kockázatot hoz, a biztonságosabb befektetések kisebb kamatot fizetnek, és ha bármikor szükségünk lehet pénzünkre, csak bizonyos típusú befektetési formák lehetnek megfelelőek.

Ráadásul még mielőtt befektetésben gondolkodnánk, van egy nulladik, kiinduló állomás, a megtakarításoké.

Korponai Levente szerint a megtakarításról és a befektetésekről külön kell gondolkodni: alapvetőnek kellene lennie annak, hogy megtakarított pénze mindenkinek van. Ennek összegét 3, de inkább 6 havi megélhetésre elégséges összegben határozná meg.

A megtakarítás legalább félévnyi megélhetésre elegendő pénz legyen, a befektetés ezután jöhet
A megtakarítás legalább félévnyi megélhetésre elegendő pénz legyen, a befektetés ezután jöhetOscar Wong / Getty Images Hungary

„Gondolhatunk egy váratlan fogorvosi kiadásra vagy arra, hogy valaki szakít a párjával – ha új albérletbe kell költöznie, az kaucióval Budapesten legalább hatszázezer forintos összeg” – fogalmazott.

Megtakarítási célokra ideális lehet egy bankbetét, amelyről azt azért tudni kell, hogy látható összegű kamatot csak néhány pénzintézetnél fizetnek, illetve a kamatjövedelemből kamatadót és szociális hozzájárulást is kell fizetni. „Kezdetnek ugyanakkor jó, arra mindenképpen, hogy ne költsünk el minden pénzt, ami a számlánkon van” – vélekedik Korponai Levente.

A Revolut nem mindenre ideális

A megtakarítás bankban való elhelyezése kapcsán egyre többekben merül fel a Revolut lehetősége is, hiszen nagyon könnyű és olcsó itt számlát nyitni. A szakértő ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem véletlenül hívja fel a figyelmet arra: hazai garancia nincsen az ide tett pénzre.

„A Revolut egy litván cég, nem felügyeli a Magyar Nemzeti Bank, de ez a kisebb probléma. Egy magyar bank az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) alá is tartozik, ha csődbe menne, az ügyfeleket fejenként negyvenmilliós összegig az OBA kártalanítja. A Revolut ezzel szemben a litván betétbiztosítási alap alá tartozik, amiben több mint 310 millió eurónyi fedezet van.

Ez soknak tűnik, de a Revolutnak 38 millió ügyfele van. Ha a 310 milliós összeget elosztjuk, 8-10 euró jut egy ügyfélre,

ennél pedig mindenkinek több pénze van a számláján” – summázza a kockázatokat Korponai Levente.

Mindezzel együtt nem tántorítana el mindenkit teljesen a Revolut használatától, hiszen valóban olcsó, jól használható applikációja van és devizaváltásban is nagy segítség.

„A Revolutot mint másodlagos számlát érdemes használni, utazáshoz vagy online vásárláshoz jó megoldás, de én nem utaltatnám rá a fizetésem. Az eldobható kártya nyújtotta lehetősége is segítség lehet, ha olyan helyen vásárolunk, amiben annyira nem bízunk meg – bár én inkább azt tanácsolnám, ilyen helyen ne vásároljunk” – mondta el a Díványnak.

Több pénzzel jöhet az értékpapír is

Akinek nagyobb nélkülözhető tőkéje van, amit akár 2-3 évig sem tervez elkölteni, gondolkozhat befektetésben – Korponai Levente azt javasolja, ilyenkor nézzünk alaposan utána, mit választunk. Az értékpapírok piaca ugyanis már kockázatot is jelent, érdemes ezt megismerni, valamint magunkban is tisztázni, milyen elvárásaink és céljaink vannak, és ezért mekkora kockázatot vállalunk.

„Az értékpapírok közt vannak olyan befektetési formák is, amelyek kockázatot hordoznak: jobb esetben csak a kamatot tudjuk elveszíteni, rosszabb esetben a tőkénket is.

Ha ezeket megismerjük, akkor érdemes egyáltalán foglalkozni értékpapírokkal. Lehet ehhez segítséget is kérni befektetési alapoktól, ők a kereskedést is leveszik a vállunkról, 

aminek viszont van költsége is” – foglalta össze a szakértő, hozzátéve: privátbankári szolgáltatás részeként is segíthetnek bennünket a pénzintézetek az ilyen jellegű befektetési terveink megvalósításában. Véleménye szerint ugyanakkor értékpapírozni tízmilliós összeggel érdemes.

Ha lakásba tesszük a pénzünket, annak vannak hátulütői is
Ha lakásba tesszük a pénzünket, annak vannak hátulütői isPekic / Getty Images Hungary

Az államkötvény biztonságosabb befektetést jelent, mivel a magyar állam bocsátja ki.

„Csak akkor nem fogja tudni visszaadni a tőkét és kifizetni a kamatokat, ha államcsőd következik be, amire nem látunk túl nagy esélyt a következő években, évtizedekben. Én is ezt javasolnám annak, akinek van olyan tőkéje, amit 5-7 éven belül nem akar elkölteni. 

Ez értékpapír, mégis nagyon biztonságos és valamennyire likvid is, fel lehet törni, bár van szankciója – visszaváltási díjat kell fizetni.

Ha már a megtakarítás megvan, az átlagembereknek érdemes a befektetést ilyen irányba eltolni, az idei állampapírkamatokkal mindenképp” – mondta Korponai Levente, aki szerint egy ingatlanvásárlás önerejének összespórolásához ideális például ez a befektetés, de a szülők gyermekeik jövőjébe is befektethetnek ilyen módon.

Lakás, műkincs: ezek a buktatók

Sokaknál merül fel a lakás mint befektetési forma, ráadásul az elmúlt években nőttek is az ingatlanárak – a szakértő szerint is gyakran felmerül ennek kérdése, de a válasz nem univerzális, egyénileg határozható meg.

„Egy lakás nem túl likvid, nehezebb eladni, mint egy állampapírt feltörni, ráadásul nem is lehet részlegesen értékesíteni. Az ingatlan nem fizet kamatot sem, a hozamot a vételár és az eladási ár különbsége adja, de az áremelkedést is az inflációhoz kell mérni.

Akkor járunk jól, ha az ingatlanárak infláció fölött emelkednek – ezáltal nem kiszámítható a hozam, mint egy inflációkövető állampapírnál.

El szokott hangozni az is, hogy bár egy lakás nem fizet kamatot, de ki lehet adni: ez igaz, de ebben az esetben jobban is amortizálódik, mint egyébként, ráadásul adót kell fizetni a bevétel után, és nem biztos, hogy folyamatosan ki van adva” – festette le a döntés nehézségét Korponai Levente, hozzátéve, hogy lokális tényezők is beleszólnak az ingatlan értékébe. Nem mindegy ugyanis, hogy építenek-e gyárat a befektetési célra vett lakásunk közelében, és a jogszabályi környezet is változhat – Terézvárosban épp most döntöttek az Airbnb kitiltása mellett.

Műkincsbe, aranyba befektetni már kevesebben akarhatnak, de azért ezek témáját is érintettük a pénzügyi szakértővel.

„Az aranynak ritkasága adja értékét, kevés van belőle, ezért sokan jobban bíznak benne. Érdemes hasonlóan kezelni, mint bármi más befektetési formát. Való igaz, hogy értékálló, van helye a portfólióban, csak nem akkora mértékben, mint egy államkötvénynek vagy értékpapírnak” – tudtuk meg Korponai Leventétől, aki hangsúlyozta:

ha nagyobb összeget tudunk befektetni, érdemes diverzifikálni a portfóliónkat.

A műtárgyakat vagy épp a drága borokat nem tartja az átlagember befektetési módjának: ezek nehezen értékesíthetők, ráadásul tárolásuk különleges körülményeket kíván meg, és kamatot sem fizetnek. Ezek inkább a vagyon generációról generációra örökítését szolgálják.

Az arany különleges befektetési forma
Az arany különleges befektetési formaSrinophan69 / Getty Images Hungary

Ne a kriptó felé indulj elsőre

A kriptózás vonzerejével kapcsolatosan a pénzügyi szakértő kiemelte: az átlag magyarnak inkább arra hívná fel a figyelmét, hogy legyen meg a biztonsági tartaléka, ne pedig a már könnyen elérhető kriptovaluták vagy a Revoluton is megvásárolható Tesla-részvények felé kacsingasson.

„A legtöbb értékpapír mögött valamilyen teljesítmény áll, a kriptónál az a veszély, hogy nincs mögötte bármi, ami kézzelfogható. Sokkal jobban mozgatja, minek van épp hype-ja, milyen trendek mennek a befektetési piacon. Gyakran jelennek meg új kriptók, abban mindenki elkezd hinni, ez emeli az árfolyamot.

A Bitcoin vagy az Ethereum már érettebbek, régóta elérhetők, látjuk, hogy reagálnak bizonyos tényezőkre, de ezzel együtt is azt gondolom, hogy egy átlag magyarnak nem ezekkel kellene foglalkozni,

hanem a megfoghatóbb befektetési formák felé kellene mennie” – figyelmeztet mindenkit Korponai Levente.

Bár sokan gondoljuk az ellenkezőjét, a pénz talán mégis boldogít – egy tanulmány szerint legalábbis.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek