Itt élnek a legjobban a nyugdíjasok az országban

orszag-nyugdijas (1)
Olvasási idő kb. 2 perc

Ismét nőtt a nyugdíjasok száma az országban, a területi eloszlásuk azonban aránytalan – többek között ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

Tovább emelkedett a 65 év felettiek aránya 2024-re, amely növekedés az utóbbi években nagyjából folyamatosnak mondható, noha 2023-ban volt némi visszaesés  írja a Pénzcentrum. A KSH adatai szerint azonban a népesség ismét csökkent,

2024. január 1-jén 9 584 627 fő lakosa volt Magyarországnak.

Csökken a népesség, nő a nyugdíjasok száma az országban

Míg 2001-ben még valamivel 15 százalék felett járt a 65. életévüket betöltöttek aránya, addig 2024-ben már ez a szám 20,7 százalék. A lakosság átlagéletkora 41-ről 41,1-re nőtt. A 2020-as évekre országosan a lakosságnak már egyötödét teszik ki az idősek. Azonban a járvány, és más demográfiai változások miatt az emelkedés már nem olyan meredek.

Változó, hogy az ország melyik részen hogyan élnek a nyugdíjasok
Változó, hogy az ország melyik részen hogyan élnek a nyugdíjasokOlga Rolenko / Getty Images Hungary

Nagy különbségek a nyugdíjakban

Nem mindegy azonban, hogy az ország melyik területén nyugdíjas valaki, nagy különbségek lehetnek abban ugyanis, hogy hogyan él. 276 ezer forinttal 2024-ben is Budapesten volt a legmagasabb átlagos havi összege, 

az országos átlag 231 ezer forint körül alakult. 

A nyugdíjak egy év alatt 10,7-11,3 százalékkal nőttek: a legkevésbé Szabolcs-Szatmár-Beregben, a legjobban pedig pedig Fejér, Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyékben.

Vannak az országban olyan vármegyék, ahol már csaknem a népesség negyede nyugdíjaskorú, de például Pest vármegyében a lakosság mindössze 18 százalékát teszik ki. Ez az aránytalanság szociálisan és az egészségügyi ellátás szempontjából is komoly problémákat okoz.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek