Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Amikor felújítunk vagy építkezünk, a legtöbben abban reménykedünk, hogy egy olyan szakit sikerül megbíznunk a munkával, aki nemcsak szakmája legjobbja, hanem magas fokú empátia és rugalmasság is jellemzi, a precízen elvégzett munka befejeztével összetakarít maga után, kommunikációja egyértelmű és részletes, továbbá ügyel arra, hogy az elvégzendő munka és a megrendelő igényei a lehető legjobb formában találkozzanak. Tévedés ne essék, nem egy pszichológus fog majd falat húzni vagy a konyhabútort beépíteni.
Sokan még mindig hitetlenkedve kapják fel a fejüket, ha megtudják, hogy egy nő burkolóként, asztalosként, villanyszerelőként vagy szobafestőként dolgozik. Pedig ez ma már egyáltalán nem szokatlan, hiszen egyre több nő vállalkozik arra, hogy férfiszakmát tanuljon és végezzen. Az ő támogatásukra már egy érdekvédő közösség is alakult.
Így kezdődött minden
Egy női vállalkozókat tömörítő Facebook-csoportban feltett ártatlan kérdéssel kezdődött minden. A kérdést Szél Felícia fogalmazta meg, aki arra volt kíváncsi, hogy rajta kívül van-e még a csoportban olyan, aki az építőiparban dolgozik. Nos, a válaszok vagy sokkal inkább a válaszadók száma igencsak meglepte, ugyanis rengetegen jelentkeztek. Ez a felismerés pedig elég volt ahhoz, hogy a csapat élére álljon, és 12 társával megalapítsa a Nők Az Építőiparban Egyesületet. A toborzás és tagságbővítés hamarosan elindul, mert jól látszik, szükség van a mesternőkre az építőiparban.
A kis munka is munka
„Szeretnénk egy kicsit gatyába rázni ezt a felhígult szakterületet, ahol szinte mindenkinek van legalább egy, de inkább több horrorsztorija egy felújítás vagy építkezés kapcsán. Belsőépítészként úgy érzem, hogy mostanra kiveszett az építőiparból a tisztesség és becsület, ami leginkább a precizitás, a határidők pontos betartása és a garanciális javítások elmaradásában nyilvánul meg. De ugyanígy elveszett a megrendelők joga ahhoz, hogy nekik is lehessenek igényeik. Természetesen vannak kivételek, de nagy átlagban elég elkeserítő a helyzete annak, aki most szeretne építkezni vagy felújíttatni valamit. Különösen igaz ez abban az esetben, ha csak egy kis munkáról van szó” – mondja Hujber-Nagy Aletta belsőépítész és környezettervező művész, a Nők Az Építőiparban Egyesület alapító tagja.
Szintén az alapító tagok között van Domanovszki Katalin Edit, aki tervezőként és kivitelezőként is hasznos tapasztalatokkal rendelkezik. Eredeti szakmája lakberendező, diplomáját turizmus-vendéglátás alapszakon szerezte, amit a Corvinus szervezésében elérhető ingatlanmenedzser szakközgazdász képzéssel emelt új szintre. A tervező és ingatlanfejlesztő szerepek mellett pedig a kivitelezői feladatokba is belekóstolt már, jelenleg saját kezűleg újítja fel otthonát, legyen szó csempézésről, parkettázásról vagy vízvezeték-szerelésről. Mint mondja, ez a szerepkör először ismeretlen és furcsa volt számára, de gyorsan beletanult.
„Kifejezetten jó lehetőségnek tartom az egyesület létrehozását, mert ez egy olyan nyitott és inspiráló platform, ahol a különböző szakmákban dolgozó emberek személyesen is kapcsolódhatnak. Egy olyan közösség, ahol megismerhetjük egymás nehézségeit és elvárásait, elősegíthetjük a gördülékenyebb együttműködést, és alternatívát mutathatunk a pályakezdő és pályamódosító nőtársainknak” – vélekedik Katalin.
„Volt, hogy a burkoló azt kérte, térdeljek le elé”
Aletta nem rejti véka alá, hogy az egyesület létrehozását az is motiválta, hogy nőként nehezebb helytállni a férfias szakmákban.
„Éppen ezért az egyesület egyfajta érdekvédelmi szervezetként is működik. Szeretnénk edukálni mind a szakmába vágyó, mind a már ott dolgozó nőket, illetve a megrendelőket is, hogy tisztában lehessenek a jogaikkal és a lehetőségeikkel. Az egy dolog, hogy négy mérnöki diploma sem elég ahhoz, hogy teszem azt, „mérnöknőnek” szólítsanak, de az, hogy a létra tetejéről leszól a villanyszerelő, hogy neki azt most nincs kedve megcsinálni, amit terveztem, vagy hogy a burkoló azt kéri, térdeljek már le, és csináljak valamit a valamicsodájával, az talán mindent megmagyaráz…” – indokolja Aletta, akinek meggyőződése, hogy a nők is lehetnek sikeresek és elfogadottak a férfi szakemberek között.
„Három fiútestvérem van, és a szakmámból kifolyólag mindig is sokat mozogtam férfiak között, így számomra nem okoz gondot, hogy a kínos helyzeteket is jól és hatékonyan kezeljem, de megértem, ha valaki idő előtt kiég az építőiparban, vagy bele sem mer kezdeni az egyébként álomszakmájába, mert tudja, hogy nem feltétlenül lesz megbecsülve és kellőképpen értékelve nőként.”
„Vannak, akik azért nem keresnek, mert nő vagyok”
Frigyesné Váli Márta szintén alapítótagként csatlakozott a Nők Az Építőiparban Egyesülethez. Már két diplomával rendelkező édesanyaként a gyes végén végezte el a szakmunkásképzőt, azóta asztalosként dolgozik. Bár az egyesületben egyelőre egyedül képviseli az asztalos szakmát, az országban nincs egyedül, hiszen az osztályban, ahol tanult, hárman végeztek nők.
Márta azt mondja, eddig csak ritkán tapasztalta, hogy a munkája során hátrány érte volna amiatt, hogy nő, bár tisztában van azzal, vannak jó páran, akik épp emiatt nem keresik meg.
„Az egyik legfájóbb talán az volt, amikor egy szakmai eseményen a rendezvényt szervező férfi körülnézett, majd megállapította, hogy még nincs ott senki, pedig mi, lányok már ott voltunk. De az sem esett jól, amikor egy potenciális ügyfél kizárólag úgy állt velem szóba, ha egy férfi asztalossal közösen dolgozunk a projekten, mert bennem nem bízott meg, mondván, hogy nő vagyok."
Ha jobban meggondolom, ez mindenképpen megrázó, és teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő gondolja azt rólam, hogy a nemem miatt inkompetens vagyok.”
– fejti ki Márta, aki volt, hogy férfisegítséggel érkezett valahová, és bizony nem neki, hanem a kísérőjének mondta el a kívánságait a megrendelő, tőle kértek megoldást annak ellenére, hogy Márta volt a szakember. Ám mint mondja, nem zavartatta magát, hiszen a kompetens válaszok megmutatták, hogy ki is a téma szakértője igazán.
Sokszor csak a kezdet nehéz
A „Mikor ér ide a főnöke?” „Majd a férjével megbeszéljük, önnek ezt nem kell értenie!” és az „Ezt így nem lehet megcsinálni, mert macera” kezdetű kollaborációk során mindig újra kellett kezdeni a beszélgetést, de a kezdeti „nehézségek” után már nem volt gond a kölcsönös tisztelettel, és rendszerint a tervnek megfelelően haladhatott a munka – emlékszik vissza Katalin, aki a fentiekre ellenpéldaként említi a kályhás képzés résztvevőit. A csapatban rajta kívül nincs más nő, ráadásul a többség már évtizedes rutinnal rendelkező szakember, és csak a papír miatt van ott, mégis Katalin minden kérdését megválaszolják, segítőkészek vele, így egyáltalán nem érzi kínosnak, hogy mások számára alapvető kérdésekre kért választ.
„Szerintem a női szakemberekben hatalmas potenciál van.
Egyes mérnöki képzésekben lassan már túlsúlyban is vannak a lányok, miért ne képviselhetnénk a nemünket nagyobb számban a szakmunkák terén is?” – teszi fel a kérdést Katalin.
Ezért előnyösebb, ha nő a szaki
Arra kérdésre, hogy milyen előnyökkel járhat, ha női építőipari szakembereket bízunk meg a szakmunka elvégzésével, Aletta a válaszával senkit nem szeretne megbántani, hiszen, mint mondja, van rengeteg tisztességes férfi szaki is, de ha csak arra gondol, hogy a saját építkezésein, belsőépítészként milyen helyzetekbe botlik bele, akkor nagyon hosszú listát tudna összeállítani a nők mellett szóló érvekről.
„Tapasztalataim szerint fontos különbség, hogy a legtöbb nő nem dohányzik, vagy főleg nem bent más, felújítás alatt lévő lakásában. A nők nem hagynak maguk után koszt egy átépítésnél, és nem temetik, tömik be a földbe, aljzatba, falba, strangba, vécébe a keletkezett sittet, szemetet. Összeségében egy jóérzésű nő nem „húzza le” a megrendelőt; megérkezik, amikorra ígéri; igyekszik mielőbb befejezni a megkezdett feladatot, azaz próbál határidőket tartani; kedves, figyelmes és empatikus, hiszen tudja, hogy neki milyen érzés lenne, ha valaki felfordulást csinálna a házában;
nem keres kifogásokat, hogy miért nem lehet a megrendelő igényét kivitelezni, azaz nem próbál meg mindig a könnyebb ellenállás irányába menni, hanem figyelembe veszi a lakók igényeit;
s végül úgy készíti el a rá bízott feladatot, mintha azt saját magának csinálná, igényesen, precízen, és persze az életvédelmi szempontokat szem előtt tartva.” – összegzi Aletta, hozzátéve: „Nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy természetesen mindig, minden alól van kivétel, de ha felidézzük a saját élményeinket vagy az ismerőseink horrorsztorijaira gondolunk, biztosak lehetünk benne, hogy ebben a szakmában így vagy úgy, de már mindenki sérült valahogyan megrendelőként. Pedig ez nem kellene, hogy így legyen, hiszen más szakmában sem az a bevett szokás, hogy a szolgáltató diktál, mi pedig ki vagyunk szolgáltatva mind a határidőket, mind a pénzügyeket, mind pedig a kivitelezés módját illetően.”
A szerszám ne színes, hanem kisebb legyen
„Természetesen vannak fizikai korlátaink, melyeket ügyességgel, létszámmal vagy gépek használatával tudunk orvosolni. Apropó gépek, szeretjük és használjuk is őket. Leginkább kisebb, könnyebb kézi gépekre lenne szükségünk, éppen ezért fontos, hogy a gyártók ne az eszközök színével akarjanak megfogni minket, hanem azzal, hogy jól illeszkedjen a kezünkbe” – hangsúlyozza Frigyesné Váli Márta, aki asztalosként egyértelműen azt érzi, ha tárolóhelyek, pakolós szekrények kialakításáról van szó, akkor két nő – az egyik, aki használni fogja, a másik, aki maga is anyuka, és rettentő sok holmit pakolászik – sokkal jobban együtt tud gondolkodni a műszaki lehetőségeken, az esztétikán, az anyagi megfontolásokon és a térkihasználáson.
„A megbízásaim jórésze visszatérő ügyfelektől származik, ez nagy öröm számomra, és azt jelzi, hogy amit közösen alkottunk, az beépült a család életébe annyira, hogy legközelebb is rám gondoljanak, ha bútorra van szükségük. És hogy lehetünk-e sikeresek a férfiak között? Büszkeséggel tölt el, amikor az egykori tanárom az én honlapomat mutatja inspirációként az új tanítványainak. Úgyhogy azt gondolom, igen, lehetünk sikeresek, különösen akkor, ha meg tudjuk mutatni magunkat.”
Fantasztikus az anyaság, de valljuk be őszintén, ugyanakkor nagy kihívás is. Ezt a csodát megélni nem könnyű. Ha kíváncsi vagy rá, hogy a nők hogyan vélekednek az anyagágról, olvasd el az erről szóló cikkünket is.
