A mesterséges intelligencia bebizonyította, hogy a nők agya másmilyen

GettyImages-98059546
Olvasási idő kb. 5 perc

A Stanford Egyetem kutatói mesterséges intelligencia segítségével kimutatták a férfiak és a nők agya közötti különbségeket, amelyek alapján 90%-os pontossággal megkülönböztethetőek a nemek.

Bár régóta fennáll az a nézet, miszerint a férfiak és a nők agya eltérő, eddig kevés konkrét bizonyíték állt rendelkezésre ennek az alátámasztására, ráadásul a feministák és más női aktivisták férfisovinizmusnak bélyegezték az efféle megnyilatkozásokat. A Stanford Egyetem kutatócsoportja által végzett tanulmány azonban áttörést jelent ezen a területen. A kutatók mesterséges intelligenciát használtak fel az agyi felvételeken látható „hotspotok” elemzésére, amelyek alapján a nemek közötti különbségeket 90%-os pontossággal tudták azonosítani.

A nemi kromoszómák másként keverik ki a hormonok koktélját

Az, hogy a nemünk milyen mértékben befolyásolja az agyunk szerveződését és működését, régóta vita tárgyát képezi a tudósok között. Bár tudjuk, hogy a nemi kromoszómák, amelyekkel születünk, segítenek meghatározni a hormonok koktélját – különösen a korai fejlődés, a pubertás és az öregedés során –, a kutatók régóta küzdenek azzal, hogy kimutassák ezeket a különbségeket. Az agyi struktúrák ugyanis nagyjából ugyanúgy néznek ki a férfiaknál és a nőknél, ezért eddig nemigen sikerült bizonyítékokat találni az eltérő férfi–női agyi működés okaira.

A kutatók mesterséges intelligencia segítségét vették igénybe a női és férfiagy vizsgálatához
A kutatók mesterséges intelligencia segítségét vették igénybe a női és férfiagy vizsgálatáhozMonty Rakusen / Getty Images Hungary

A nők depressziósabbak, a férfiak függőbbek

Pedig a tudományos közösség régóta kutatja a női és férfiagy közötti hasonlóságokat és különbségeket, mivel ezek az információk fontosak az emberi működés megértéséhez. A tudósok remélik, hogy az eredmények segítenek jobban megközelíteni a nemek közötti pszichológiai és neurológiai különbségeket. Egyes szakértők szerint a nők hajlamosabbak lehetnek a depresszióra, míg a férfiaknál a függőségek kialakulása jellemzőbb.

Most napvilágot látott egy friss tanulmány, amelynek összeállításához segítségül hívták a hatalmas léptekkel fejlődő mesterséges intelligenciát (MI), hogy több korábbi vizsgálat eredményeinek a felhasználásával az eddigieknél hatékonyabb elemzést végezzen. Először létrehoztak egy neurális modellt, amely megtanulta osztályozni az agyi képalkotó adatokat: Ezután agyi szkenneléseket mutattak az MI-nek, és mindig megmondták neki, hogy női vagy férfiagyat lát, ő pedig elkezdte „észrevenni”, hogy milyen finom minták segíthetnek a különbség meghatározásában. Egy idő után már 90%-ban magától kitalálta a vizsgált személy nemét.

Ez egyértelműen bizonyítja, hogy kimutatható nemi különbségek vannak az agyban


– mutatott rá a tanulmányt jegyző Vinod Menon, a pszichiátria és a viselkedéstudományok professzora, aki szerint a nemi különbségek eddigi figyelmen kívül hagyása akadályozhatta a pszichiátriai és neurológiai problémák kezelését és diagnosztizálását, ezért fontos, hogy az orvoslásban nagyobb figyelmet kapjanak ezek az új megállapítások.

A Proceedings of the National Academy of Sciences című szakfolyóiratban jelentek meg a kutatás eredményei, amelyek szerint a nem döntő szerepet játszik a kognitív fejlődésben, az öregedésben és a neurológiai rendellenességekben. Korábban már rámutattak arra, hogy az öregedés során jelentős különbségek mutatkoznak a női és a férfiagy között, amelyeket olyan hormonok befolyásolnak, mint az ösztrogén és a tesztoszteron. Ezek a hormonok védelmet nyújtanak a nők idegeinek, fokozzák azok energiaszintjét, és támogatják az immunrendszert, így hozzájárulnak az agy fiatalon tartásához. Ám a menopauza során bekövetkező hormonális változások megszüntethetik ezek hatását, így a nőknél növekedhet a depresszió, a szorongás és az Alzheimer-kór kialakulásának esélye.

Előrejelzések készíthetők az agyi jellemzők alapján

A kutatócsoport egy másik modellt is kifejlesztett, amely a nők és férfiak eltérő agyi jellemzői alapján képes megjósolni, hogy a résztvevők milyen jól teljesítenek bizonyos kognitív feladatokban.


Ezek a modellek azért tudnak jól működni, mert sikerült elkülöníteni az agyi mintákat a nemek között

– hangsúlyozta a professzor, aki bízik abban, hogy eredményeik felhasználásával a tanulási zavarok és a szociális problémák is könnyebben orvosolhatóak lesznek.

A kutatók szerint tanulmányuk nem mérlegeli, hogy a nemi különbségek az élet korai szakaszában keletkeznek-e a hormonális különbségek miatt, vagy a férfiak és nők eltérő társadalmi körülményei okozzák-e őket, de enélkül is támaszkodni lehet rá a vizsgálatokban..

Ha érdekel az agykutatás, olvasd el ezt a cikkünket is a témáról!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek