Évekig kétszámjegyű minimálbér-emelés: mostantól ennek kell jönnie egy szakszervezet szerint

minimál bér
Olvasási idő kb. 3 perc

A minimálbérről zajló, jelenleg is tartó tárgyalások keretében a Liga Szakszervezetek elnöke azt nyilatkozta: egy ideig mnden évben kétszámjegyű minimálbér-emelésre volna szükség. A szervezet többéves bérmegállapodást kötne.

Mészáros Melinda az InfoRádióban összegezte a szakszervezet a jövőről alkotott elképzeléseit. Úgy véli, a minimálbérnek nem csak bér jellegű, hanem szociális funkciója is van. 

Minden korábbinál hamarabb kezdődtek meg idén az egyeztetések a jövő évre érvényes minimálbérrel, illetve a garantált bérminimummal kapcsolatban. A korábbi évektől eltérően ráadásul most nemcsak a bérek számszerűsített értékéről, hanem a különböző előfeltételek, kritériumok megbeszéléséről is tárgyalniuk kell a feleknek egymással. 

A szakszervezeti vezető szerint kétszámjegyű minimálbér-emelés szükséges
A szakszervezeti vezető szerint kétszámjegyű minimálbér-emelés szükségesKovács Tamás / MTI

A minimálbér-emelésről egyeztetnek a szakszervezetek

A Liga Szakszervezetek elnökét az InfoStart idézte. Mint írják, az eddigi egyeztetéseken a munkáltatói és a munkavállalói oldal részéről is elhangzottak különböző javaslatok, amelyek főként a minimálbér és a garantált bérminimum strukturális átalakítására, valamint a minimálbér-irányelvnek való megfelelőség biztosítására vonatkoztak.

A Liga Szakszervezetek elnöke elmondta, hogy továbbra is a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma lesz az a szerv, amely egyéb hatáskörök mellett megállapítja az egyes bérelemeket. A következő napokban minderről kormányrendelet is születik. 

Korábban már meghatározták az irányelvi megfelelőség biztosítására azt a referenciaértéket, amely alapján a jövőre érvényes minimálbért megállapítják. A referenciaérték  a Központi Statisztikai Hivatal KSH) által közzétett rendszeres bruttó átlagkereset. Az összeg nem tartalmaz olyan nem rendszeres juttatásokat, mint amilyen például a jutalom, a prémium vagy az úgynevezett egyhavi, többhavi különjuttatás összege. Jelenleg a minimálbár a rendszeres bruttó átlagkereset 40-41 százaléka, ezt 50 százalékra szeretnék néhány éven belül feltornázni, ezért szeretnének több évre jelentősebb minimálbér-emelést kialkudni.

A legutóbbi egyeztetésen az érdekképviseletek tízszázalékos minimálbér-emelésre tettek javaslatot.

A minimálbér konkrét összegéről még nem esett szó

Mészáros Melinda szerint konkrét számok egyelőre azért nem hangzottak el, mert ez a strukturális átalakítás befolyásolhatja a garantált bérminimum szerepét és jövőbeni kialakításának a módját. A szakmai vezető szerint két lehetséges megoldás van. Vagy marad a jelenlegi rendszer, amely összegszerűen befolyásolná a tárgyalások menetét, vagy  áttérnek az ágazati tarifarendszerekre, amivel a jövőben ágazati szinten állapítanák meg a garantált bérminimumot. 

A Liga elkötelezett abban, hogy a tisztes megélhetést minden dolgozó számára biztosítani kell. A minimálbér ráadásul számos szociális juttatásnak az alapját képezi, egyfajta referenciaértékként szolgál például a táppénz vagy a gyed maximumának meghatározásánál, így költségvetési kihatása is van, és közvetetten sokkal több embert érint, mint közvetlenül a munkavállalókat - összegezte Mészáros Melinda.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek