Dr. Fenyvesi Csaba, a kriminalisztika és jogtudomány Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett professzora egyben szenvedélyes világjáró, aki mintegy 140 országba és 36 szigetre látogatott el eddig nem is annyira aprócska bolygónkon, de már készül következő útjára. Lassan utánozhatatlanul sok úti élményét eddig 4 kötetben dolgozta fel, az első, 2015-ösben 40 országból szerzett tapasztalatait osztja meg sziporkázó stílusban, következő, 2018-as könyvét 5 földrész 45 országában tett látogatása ihlette, harmadik, 2020-as kötetében 25 országról számol be, tavaly, 2022-ben pedig 33 helyszínről tudósított izgalmasabbnál izgalmasabb élményeiről.
A Dívány.hu tapasztalatainak legjeiről, a bakancslistákra érdemtelenül felkerülő vagy éppen méltatlanul kimaradó helyekről és TOP10 úti céljáról kérdezte az aranyérmes mestertanárt.
Mi motivál ennyi csodálatos utazást? Mi a rugója?
Lényegesnek vélem az életben, hogy miképpen éljük át, amit csinálunk. Jó, ha a szeretett, szívesen végzett munkán kívül a szórakozásunkban, hobbinkban, az „átkozott virágon” (Dante), azaz a pénzen vett szabadidős tevékenységünkben is rálelünk folyamatosan az élvezetre, derűre, szenvedélyre, boldogságra, netán eksztázisra, katarzisra.
Az utazás jót tesz a lelkemnek, a belső harmóniámnak, a személyiségfejlesztésemnek.
Örömérzéssel jár, nem ritkán átszellemült – Csíkszentmihályi nyomán – flow-állapotba kerülök, ha már megérkeztem a célhelyre.
Másodszor rengeteg hasznosat, értelmeset tanulok minden egyes felkerekedésből. Az éveket kitevő, sokirányú előzetes adatgyűjtés során igyekszem feltárni az esetleges magyar (történelmi, kulturális) szálakat, illetve felkutatni a magyar nyelvet beszélőket, honfitársainkat. Nem titkolt célom velük személyesen is találkozni, megismerkedni, az anyaországgal a kapcsolatot erősíteni.
Azt is észrevettem utazásaim során, hogy a turisztok (általában) optimisták. Megismerésre, felfedezésre vágynak, ez hajtja őket.
Nem búslakodnak, nem szomorúak, igyekeznek élvezni az életüket, nyitottak a világra, érdeklődők.
Így a társaságuk is kellemesebb. Kerülöm az egyéni utakat, vallom magam is a tudósokra írt szlogent: „Ha az ember nem tudja megbeszélni a dolgokat másokkal, akkor a pálya szélére szorul. Senki nem lehet valaki, ha nincs vele senki.” (John Archibald Wheeler)
Ráadásul, be kell valljam, remek dolog emlékezni. Ha a médiában megjelenik egy képsor általam már bebarangolt helyről, a „déjà vu” érzése semmihez sem hasonlítható, mámorosan bódító kellemes melegsége hat át.
Mi alapján választ úti célt? Mi maradt még ki?
Alapelvként szeretek mindig új helyre menni, újat megismerni, de a biztonság is alapvető szempont. A kör viszont így lassan bezárul. A fennmaradó 40-50 ország, ahol még nem jártam, akár politikai, akár gazdasági vagy természeti szempontból mutat olyan bizonytalanságokat, amik elveszik a motivációt. Haitin a háborús viszonyok, a magas bűnözés és a járványok jelenléte gátja az odalátogatás élvezetének, Kiribati és Nauru nem nyújt olyan érdemi kulturális látványosságot, amiért érdemes lenne méregdrágán annyira messzire menni, egyes közép-afrikai országokban pedig a beutazást bonyolító vízum beszerzése mellett többek között a vízhiány is csak tovább fokozzák a bizonytalansági tényezőket, így kikerülnek a látószögemből.
A mindig újat látni elv ellenére hova tért mégis vissza legtöbbet?
Olaszország feltétlenül a ranglista vezetője. 16-17 alkalommal jártam ott felülmúlhatatlan kulturális gazdagsága, gasztronómiai kínálata, tengerpartjai okán.
De egy-két város híján Spanyolországot is bejártam a több mint 10 utam során, melyek oda vezettek. Az elérhető görög szigetek mindegyikét szintén felkerestem, sokukat nem is egyszer, és Franciaországban is tíznél több látogatást volt szerencsém tenni. De például, az Arab Emírségek lenyűgözően speciális világába is többször visszatértem már, szakmailag is izgalmas ugyanis, hogy Dubajban például külön minisztériuma van a boldogságnak és a toleranciának is. Érdekes adalék, hogy mindkettő élén hölgy vezető áll.
Nézzük a TOP10 ajánlást! Melyik az a hely, amit érdemtelenül hajlamos az utazó bakancslistájára tenni, és melyik az, amit kellő információ hiányában ki szoktunk felejteni, pedig arra érdemes volna?
Számomra az előzetes elvárásokkal szemben leginkább érdemtelenül vezető helyet betöltő ország legtöbbek „must see” listáján Jamaica volt. Évi hárommillió látogató érkezik a szigetre, főként az USA-ból, Kanadából, Nagy-Britanniából és néhányan hazánkból, feltehetően vastag bukszákkal, mert Bob Marley szülőhelyén mindent jó borsos áron mérnek, még a szobatakarítók is, akik baksis nélkül az alapmunkájukat sem végzik el.
Előttem a szigeten járó barátomnak két héten át saját magának kellett a felmosót kézbe vennie a 4 csillagos hotelben, mert nem adta át a kellő időben és mennyiségben elvárt borravalót a szobaszerviznek. De a jelenséggel magunk is többször találkoztunk. A kanyargó Martha Brae folyón a bambusztutajos majdnem belevágott minket a kristálytiszta hegyi patakba, olyan mérges volt a bagónak számító kétezer forintnyi jattunkat követően. Ettől függetlenül sok csodát kínál a kis sziget, felejthetetlen élmény volt delfinbarlangja és a világon csak két másik helyen (Puerto Ricónál és Ausztráliában) megcsodálható lumineszkáló tengeri látomása is.
Az éjszakai sötétben mechanikai hatásra kékes világítás káprázatát nyújtó tengeri mikroorganizmusok akkor ejtik legjobban bámulatba csodálóikat, ha valamilyen külső tényező bolygató hatására kékes fényt kezdenek árasztani. De sajnos ott is nagy erővel vágott mellbe bennünket a túravezető hajóskapitány tolakodása, aki nem titkolta harsogó felvezető beszédében, hogy a túra végén elvárja a financiális hálálkodást, ahogy ő mondta, a tippinget. Nem is fogott azzal kezet, és nem segítette ki a hajóból, aki botkezűen nem nyújtotta előre a bankókat. No és persze ott voltak a hivatásos helyi fotósok is, aki 25 dollárért árulták a vízben kapálózó, kékesen világító úszókról készített emlékfotókat, hiszen saját telefonjával senki nem villanthatott, pénzügyi megfontolásból.
Bob Marley kingstoni múzeumi háza, a rumgyár és azok a helyek, ahol Kolumbusz Kristóf maga is megfordult második expedíciója során 1494-ben, ettől még csodálatos élményt kínáló úti célok.
Ugyanakkor az olyan lélegzetelállító és sokkal kevésbé híres színfoltok, mint például Dzsibutiban az etiópok gátépítése miatt kiszáradt édes vizű tóból kibukkant mészkő kéményeinek hihetetlen képződménye, Szudán piramisai és Trinidad aszfalttava, talán méltatlanul hiányoznak a köztudatból.
Hogyan festene a legek további listája?
Az általam meglátogatott legdrágább hely cím jogos várományosa Grönland lenne.
A legveszélyesebb országok Mexikó és Salvador. A legjobb zenei élményt nyújtó helyek Portugália és Írország voltak, a legszebb tengerparttal pedig a Maldív-szigeteken találkoztam.
Spirituálisan a legmélyebb benyomást Izrael és Bhután tette rám, a legszámottevőbb, legkézzelfoghatóbb, legelevenebben élő történelmet pedig Libanonban leltem fel. A leggyönyörűbb hegyek látványát Svájctól kaptam.
A legnagyobb szegénységet Bangladesben tapasztaltam. Egy kriminalistának, mint jómagam is, ugyanakkor a legérdekfeszítőbb e szempontból talán a Húsvét-sziget volt.
Merre vezetett legutóbbi útja, és hová lesz a következő?
Még csak most dolgozom fel novemberi utam emlékeit a mesés üdülőparadicsomról, Saint Luciáról és Dominika 2000 fős indián közösségéről, de hamarosan kezdem a tájékozódást következő utam helyszínéről, Kolumbiáról, ahová 2024 tavaszán készülök.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
