Kettészakad az ország: itt tör be ma hideg hazánkba

hideg front
Olvasási idő kb. 3 perc

Az ország délnyugati részét hidegfront súrolja csütörtökön, így hát míg északkeleten sok napos órára és kellemes, ősziesen meleg hőmérsékletre számíthatunk, addig délnyugaton eső sem kizárt felhős égbolt mellett.

Egy hét van még októberből, és az időjárás is igyekszik egyre jobban ősziesre hangolódni. Ma az ország egyik része még megmártózhat az indián nyár kellemes melegében, délnyugaton azonban erősen felhős, borult időre kell alapvetően számítani, délután átmenetileg vékonyodik majd csak a felhőzet a HungaroMet előrejelzése szerint.

Az eső sem kizárt, de nagy záporokra nem kell számítani a mai napon.

Így hat a minket súroló hidegfront a hőmérsékletre

A legmagasabb nappali hőmérséklet 15-19 fok között alakul, de a tartósan felhős, borult nyugati, délnyugati tájakon ettől elmaradhat az, amit leolvashatunk a hőmérőről. Késő estére már lehet csípős hideg: 2-12 fok közé hűl le a levegő, a derült északkeleti hidegre hajlamos helyeken mérhetik az alacsonyabb, míg a felhős dunántúli tájakon a magasabb értékeket.

A hidegfront csak súrol minket, marad az őszies hőmérséklet is
A hidegfront csak súrol minket, marad az őszies hőmérséklet isMarko Veskovic / Getty Images Hungary

Keleties szelet is tapasztalhatunk a nap folyamán, amely alapvetően mérsékelt erejű, de az ország bizonyos részein nagyobb lökéseket is tapasztalhatunk.

A fent leírtak a frontérzékenyek számára nem jelentenek aggódnivalót.

Anticiklon hatása érvényesül a Kárpát-medencében, fronthatásokkal nem kell számolniuk azoknak, akik érzékenyek az időjárás változásaira. A Kárpát-medencét észak felől súrolja csak egy front, nem válik nagyon zorddá az őszünk.

A pénteki nap köddel indul, marad a nyugaton felhősebb, keleten naposabb időjárás. Jelentős mennyiségű esőre nem kell számítani, hajnalban 0-10, nappal 15-20 fok közt alakulnak a hőmérsékleti értékek. A déli-délkeleti szél az északnyugati országrészben élénk, helyenként erős lesz.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek