2026. július 1-jéig tolják ki a 2019 és 2021 között felvett babaváró hitelhez kötött gyermekvállalási határidőt – adta hírül az MTI. Vitályos Eszter kormányszóvivő szerint a visszafizetési kötelezettség
júliusig pár száz családot, de év végéig akár több ezer családot is érinthet.
Sokak számára fontos ez a határidő
A határidő meghosszabbításáról szóló döntést azzal indokolták, hogy a babaváró kölcsön 2019-es bevezetése után több, előre nem látható, nem várt, nagy horderejű, vis maior jellegű negatív esemény – köztük a Covid-járvány, az ukrajnai háború és az energiaválság – következett be.
Vitályos Eszter szerint ez a magyar családoknak mind az egészségügyi állapotát, mind az életszínvonalát, mind pedig a foglalkoztatási helyzetét hátrányosan érinthette, ezzel jelentősen megnehezítve a párok gyermekvállalási tervének megvalósítását is. A kormányszóvivő szerint a visszafizetési kötelezettség most júliusig pár száz, de év végéig akár több ezer családot is érinthet, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermeke.
Nagy a tét
Mint ahogyan arról korábban a Dívány is írt, komoly büntetésre számíthat az a házaspár, amelyik babaváró hitelt vett fel, ám nem tud bemutatni a szerződéskötéstől számítva 5 éven belül egy legalább 12 hetes magzat meglétéről szóló orvosi igazolást. A büntetés mértéke függ a hitelfelvétel hónapjától, hiszen 5 éves periódusok vannak. Akiknek például most járna le az 5 év, közel 2 millió forintot kellene fizetnie.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés