Ott áll Bangkok kellős közepén egy óriási felhőkarcoló, amelyben szellemeken és őröket megvesztegető turistákon kívül talán már senki sem jár, és nem is fog. Aztán ott a hátborzongatóan csendes szigetté változott egykori japán bányanagyhatalom, Hashima, amelyet már megközelíteni sem egy életbiztosítás. És mennyi olyan hely van még, amelyet alaposan megrágott az idő, és amelyeket jóformán be is kebelezett a föld. Például ezeket.
Liepāja, Lettország: a tengerbe csúszott erőd
A szovjet időkben Liepāja Szovjetunió nagyon fontos hadikikötője volt. Ennek az emlékét őrzi a Balti-tenger lett partja szélén omladozó, elhagyott betonbunkerek sora is, amely a cári Oroszország által épített erődhöz vezet vissza. A 19–20. század között épült északi erődök Liepāja központi erődjének részei voltak, menedéket nyújtva a haditengerészeti bázisnak.
Szűk tízévnyi építkezés után, 1908-ban azonban az egészet stratégiai félrelépésnek bélyegezték, így az egészet otthagyták.
Noha voltak kísérletek az épületek felrobbantására, az erődítmények nem adták olyan könnyen magukat. Vannak köztük olyan építmények, amelyek már majdhogynem teljesen a tengerbe fordultak, sőt olyanok is, amelyek már szinte felismerhetetlenek.
Pavlovszk, Oroszország: a jégbe zárt tengeralattjáró-bázis
Elhagyatottan áll Oroszország Primorye régiójában, a Nagy Péter-öböl partján a 6. számú titkos objektumként ismert egykori tengeralattjáró-bázis is. A félköríves betonszerkezetet a szovjetek menedéknek szánták a csendes-óceáni flotta tengeralattjárói számára nukleáris támadás esetére. Az építkezést az 1960-as években kezdték, amely a pénzhiány miatt az 1980-as években lassulni kezdett, végül a Szovjetunió összeomlásával teljesen le is állt.
A tengeralattjáró-óvóhely egy igazi építészeti bravúr: két fő alagútból áll, amelyeket másodlagos, sziklába vésett alagutak hálózata köt össze, három különböző szinten.
Egy helyi városkutató közösség adatai szerint az első több mint 19 méter széles, és közel 450 méter hosszú, a beton pedig körülbelül 2 méter vastag. A második alagút a 246 méter hosszú, több mint 8 méter széles, és körülbelül 12 méter magas főcsarnokba vezet. Azt, hogy pontosan mekkora az óvóhely, nehéz megsaccolni, miután sok alagutat lezártak vagy elárasztotta őket a víz, ám úgy gondolják, hogy legalább nyolc bejárata és minimum két szellőzőaknája van.
Ez a víz alatti labirintus ősszel és télen befagy, ilyen gyönyörű látványt nyújtva.
Kolmanskop, Namíbia: ahol a homok az úr
Nehéz elképzelni a homokfalta namíbiai városról, hogy egykor virágzó bányaváros volt, ahogyan azt is, hogy itt járt Afrika első villamosa. Pedig így történt, noha erre az 1900-as évek elején még senki sem számított.
1908-ban azonban egy Zacherias Lewala nevű namíbiai vasúti munkás épp a síneken lapátolt, amikor csillogó kövecskéket talált a tengernyi homokban.
A férfi német munkaadója rögtön tudta, hogy nem lehet szó másról, csakis gyémántról, így hamarosan kutatók tucatjai vették be a terepet. 1912-re már egy igazi város épült fel a területen, a gazdaggá vált Kolmaskopnak pedig a csodájára járt a világ. A gyémántlelő hely az 1930-as évekre lassanként kimerült, ráadásul nagyjából egy időben az is kiderült, hogy a déli tengerparti teraszokon még gazdagabb gyémántmezőket találtak.
Kolmanskop lakossága így hamarosan elszivárgott a területről, az emberek tömegesen hagyták el a várost.
1956-ra már egy teremtett lélek nem élt a városban, így a sivatag lassanként betört az épületek ajtaján és ablakán.
Buzludzha, Bulgária: kommunista emlékmű a hegy tetején
Van egy hegy, a Buzludzha, a bulgáriai Közép-Balkán-hegységben, amely nevezetességét a tetején, 1432 méter magasan emelt befejezetlen kommunista emlékmű és annak maradványa adja. A bolgár kommunista párt egykori központjaként működő repülőcsészealj-kinézetű, hősöknek állított emlékművet 1971 és 1981 között építették fel közel hatezren.
A kommunista jelképekkel teli és politikusok képeivel díszített falai mellett 70 méter magas tornyainak mindkét oldalán egy-egy 12 méteres vörös csillag is látható.
A különös építmény nem sokáig töltötte be a funkcióját, 1989-ben, a szocializmus bukása után ugyanis magára hagyták. Az emlékmű minden mozdítható darabját elvitték, az épület állapota pedig csak romlik és romlik. Egyelőre ugyanis legfeljebb a turisták kedvelt célpontja, az épülettel senkinek sincsenek tervei.
Rummu, Észtország: az ottfelejtett börtön
Az észt kisváros, Rummu melletti elhagyatott fogolytábor romjai egykor rettegett kőépítménynek számítottak, ma azonban egy különleges tengerparti látványosságként üzemelnek. A börtön az 1940-es években épült egy olyan mészkőbánya peremén, amelyben a fogvatartottakat dolgoztatták.
Az intézmény áthatolhatatlannak tűnő falai a múlté lettek, amikor ugyanis 1991-ben Észtország visszanyerte a függetlenségét, a szovjetek elhagyták a területet, így a börtön is magára maradt.
Az egykori kőfejtőbe beszivárgó természetes talajvíz miatt gyakorlatilag egy új tó keletkezett, a terület olyan gyorsan megtelt, hogy sok bányagépet, sőt néhány épületet is egészben elnyelt az egyre csak emelkedő víz. Az egykori börtön egy része ma is látható a szárazföldön, így tökéletes élményt nyújtva nemcsak a hullámok alatt elsüllyedt romok után kutató búvároknak, hanem a kalandvágyó strandolóknak is.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
