Így kereshetsz rá, hogy van-e elfelejtett örökséged

elfelejtett örökség
Olvasási idő kb. 3 perc

Módosulnak a hagyatéki eljárások július elején. Immár sokkal egyszerűbben utánajárhatunk annak is, hogy van-e olyan örökségünk, amiről a család megfeledkezett.

Amint arról a piacesprofit.hu beszámolt, módosulnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. A Magyar Országos Közjegyző Kamara (MOKK) álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti majd az örökösöket.

Több téren is változást tapasztalhatnak azok, akik örökségükkel kapcsolatos ügyeket intéznek júliustól. Az ingatlantulajdoni rendszer digitalizációja következtében több százezer esetben válik egyszerűbbé az ügyintézés. Gyorsul a kisértékű ingatlanok tulajdonjogának rendezése akkor is, ha azt az elhunyt halála előtt nem intézte el. Ezekről az állam javára jóval könnyebben le is mondhatunk, ha nem képviselnek számunkra értéket. 

Az elfelejtett örökségeket hamarabb megtalálhatjuk az új rendszer segítségével
Az elfelejtett örökségeket hamarabb megtalálhatjuk az új rendszer segítségévelOscar Wong / Getty Images Hungary

Az elfelejtett örökségekre is fény derül

A módosítás azokra az ingatlanokra is vonatkozik, melyek egykori tulajdonosa legalább 15 éve elhunyt, az örökösök pedig megfeledkeztek róluk. 

A törvénymódosítás alapján 2024. július 9-étől a tulajdoni hányadonként legfeljebb egymillió forint értékű és legfeljebb ötezer négyzetméteres földek esetében már nem kell felkutatni az örökösöket, hanem a közjegyző a MOKK honlapján hirdetményben hív fel mindenkit, aki érdekelt lehet az öröklésben, hogy jelentse be igényét egy éven belül.

A hirdetményt mindenkinek megküldik, aki egy több mint 15 éve elhunyt tulajdonos halála után, a hagyatéki eljárás során öröklésben érdekeltként szerepelt a leltárban.

Ha az örökös a határidő lejártáig nem nyújt be igényt, akkor a közjegyző az államnak adja át a földterület tulajdonjogát szállomány jogcímén.

Ezzel azonban az örökségükről elfeledkezettek nem veszítenek el minden lehetőséget az örökléssel kapcsolatban. Az állam tulajdonjogának bejegyzését követő öt évben az elhunyt örökösei még érvényesíthetik igényüket. 

Az örökségről lemondani is egyszerűbb

Változott az állam részére történő örökségek felajánlásának szabályozása is. Eddig csak termőföldet lehetett felajánlani az államnak, most bővül a kör.

Július 9-étől utat, árkot, mocsarat, halastavat, csatornát is felajánlhatunk, és az állam viseli az ezzel járó költségeket.

Ezzel a módosítással a tulajdonviszonyok is egyszerűsödnek, ugyanis ha valaki egy földterületet az államnak adományoz, jellemzően az ahhoz kapcsolódó utat, árkot is felajánlaná, és már meg is teheti. A módosítással elkerülhető, hogy az egységes területek tovább tagozódjanak, az örökösöknek pedig sokkal kevesebb dolguk lesz a hagyatéki eljárás során. 

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek