Minden szülő szeretné, ha gyermeke nem kívánt terhesség, HIV-fertőzés és szexuális abúzus nélkül túlélné a serdülőkort. Meg persze később az egész életet. Ha megkérdezzük őket, sokan fontosnak tartják azt is, hogy gyermekük kielégítő, boldog szexuális életet éljen, kapcsolataiban minél nagyobb örömét lelje. Van, aki igen sokat meg is tesz azért, hogy ez így legyen, mások próbálják lerázni magukról a felelősséget, megint mások pedig sokat tesznek ugyan, de bár kevesebbet tennének. Az OEFI 2010-es felmérése szerint a tizenévesek mintegy háromnegyede egyáltalán nem beszél szüleivel a szexről. Híres tabu persze a téma, ez azonban a társaság csak egy kisebb részénél volt szempont, a többieknél más dolgokról lehet szó.
A hitelesség-para
Abban a szerencsés esetben, ha a szexualitásról beszélni nem számít kemény tabunak otthon, hamar felmerül a hitelesség kérdése. Hogy a szülő mennyire tájékozott, mennyire mozog otthonosan és kényelmesen a szexualitás világában. Hiába lehet ugyanis szabadon beszélgetni róla, ha a szexszel kapcsolatban a gyerek nem tud felnézni a szülőre. Vagyis ha nem tud nála többet, ha saját szexuális élményeiben nem boldog, ha szemléletmódjában nem képvisel nagyobb érettséget, előremutató szempontokat. A gyerek, főleg a serdülő gyerek pillanatok alatt észleli a szülő szorongását, belső bizonytalanságát és frusztrációit. A szex ebben az életkorban nagyon fontos téma, nem olyantól akarja ezért megtanulni, aki maga sem jutott valami magas szintre ebben. Sokan hiányolják a fiatal generációkból az idősebbeknek, a kornak kijáró tiszteletet. De mit is jelent ez ebben a vonatkozásban? Azt, hogy az illető eddigi élete 15-20-25 éve alatt erre a szintre jutott el a szexuális kultúra tekintetében. Mondjuk arra a szintre, hogy minden férfi egy disznó vagy minden nő kurva. Hogy vigyázz magadra, lányom, mert a férfiak csak azt akarják, meg hogy dugj meg fiam minden nőt, mert csak azt érdemlik. Hát ezt kellene tisztelni. A korral járó bölcsesség azonban nem evidencia, az évek, évtizedek tapasztalatai csakis annyit érnek, amennyit az ember tanul belőlük. Az ember saját felelősségének fel nem vállalása, mások egyéni vagy kollektív hibáztatása és a körülmények okolása biztos utak például ahhoz, hogy semmi hasznosat ne tanuljunk a tapasztalatainkból. Ha pedig mindezeket a felelősséghárításokat életbölcsességként csomagolva gyerekeinknek is továbbadjuk, akkor valójában csak hendikepeket kapnak saját szexuális kultúrájuk fejlődésében. Akkor inkább ne mondjunk semmit.
Ahhoz, hogy gyermekünkkel tartalmasan tudjunk beszélgetni a szexről, elsősorban tehát tartalmas szexuális életünk kell, hogy legyen. Komolyan kell vennünk az önismereti fejlődést, és fel kell vállalnunk felelősségünket kudarcainkban, azok minden fájdalmával együtt. Fel kell fedeznünk a szexualitás testi, érzelmi, spirituális oldalát, és fejlődni ezek megélésében. Kellenek az anatómiai ismeretek, a fogamzásgátlás és a szexuális úton terjedő betegségek elleni védekezés ismerete, de még jobban kell a szemléleti fejlődés, az önművelés igénye. Ez ugyanis nem szerezhető be online, nem válaszolnak rá orvosok internetes fórumokon, és nincs benne a tankönyvekben sem. A tizenéves számára az új, szemléletformáló hatások a legfontosabbak. Az előremutató szempontok, melyek hatással vannak egész gondolkodásmódjára, attitűdrendszerére. Ezt pedig csak mély, személyes beszélgetések során lehet átadni.
A kapcsolat-para
A mély beszélgetésekhez ugyanakkor egy különleges, bizalmi kapcsolatra van szükség. Ennek kialakítása nagyban múlik a szülő-gyerek viszony történetén, a kommunikációs készségeken, és azon is, mennyire fektetünk hangsúlyt arra, hogy gyermekünk világát megértsük. Hogy tizenéves gyermekünk szívesebben fordul hozzánk, ha korábban is bizalommal megtehette, talán nem igényel különösebb magyarázatot. A másik két szempontot azonban érdemes közelebbről is megnéznünk.
A jó kommunikáció egyik alapja, hogy meghalljuk egymást, hogy ne beszéljünk el egymás mellett. Közhelynek hangzik, de nagyon is könnyű beleszaladni, ha a két fél teljesen más fogalmak mentén gondolkodik egy témáról. Ha a szexről van szó, igen gyakori, hogy a szülő ijedtségében vagy meglepetésében elkezd elbeszélni a gyerek mellett. Ha például a tizenkét-tizenhárom éves gyerek anális szexet lát a pornóban, és erről kérdezi meg a szülőt, jellemzően nem az történik, hogy a szülővel közösen átbeszélik, hogy miről van is szó, és elhelyezik ezt a szexualitás univerzumán belül a maga helyére. Hanem az lesz, hogy úristen, miket néz a gyerek, és letiltják mondjuk a laptopról. A gyerek ebből megtanulja, hogy soha többé ne kérdezzen ilyet, és egy ideig a laptop helyett az okostelefonról nézi a pornót. Ha ugyanebben a helyzetben elhatárolódunk az anális szextől, és gyermekünket szexuálisan kulturálandó Petrarcát olvasunk fel neki, hasonló lesz a helyzet. Ugyanúgy soha többé nem kérdez meg minket, viszont továbbra laptopon fogja nézni a pornót. Bármennyire előremutatónak tűnik is a szexualitás vagy a szerelmi kapcsolat magasabb szintjeinek megmutatása, ha eközben nem reagálunk a gyerek igényeire, annyit fog ebből levenni, hogy nem értjük őt meg. Mert őt most nem a költészet, hanem az anális szex érdekli, ez a kérdés foglalkoztatja, erre vár valamilyen útmutatást. Minden szemléletformáló törekvésünk és lelkének gazdagítására tett erőfeszítésünk csakis az után fog átmenni, hogy az ő eredeti kérdését megválaszoltuk.
Általánosságban a generációk közötti különbségként szokás emlegetni, ha gyerekeink világát nem sikerül megértenünk. Általában abba a csapdába sétálunk bele, hogy saját világunk törvényszerűségei mentén próbáljuk értelmezni az övéket ahelyett, hogy figyelembe vennénk azokat a változásokat, melyek hatással vannak az életükre. Sokszor szól ez az értékek különbözőségeiről is, és bár vannak olyan tényezők, melyek ténylegesen alááshatják ezeket, a legtöbb esetben egyszerűen az történik, hogy más formában jelennek meg. Nem érdemes ezért a számunkra lassabban követhető változásokat kárhoztatni (haragudni rájuk, amiért így megnehezítik az életünket), és valami nosztalgikus lelkületbe menekülve egészében elutasítani a modern világot. Azzal van inkább feladatunk, hogy megtanítsuk gyerekeinknek, hogyan lehet az általános emberi értékeket a mai világban, a mai körülmények között képviselni és megvalósítani. Ehhez pedig ismernünk kell azokat a feltételeket, amik a keretét adják mindennek.
Az idő-para
Nem akkor kell a gyereket felvilágosítani, mikor már negyedik hónapos terhes – mondja Veres Pál egyik híres előadásában. Tágabban értelmezve ezt úgy is mondhatnánk: nem azzal kell elkezdeni a szexuális nevelést, hogy a szexről beszélünk. Hanem például a gyerek érzelmi biztonságának megteremtésével. Aki ezt gyerekként nem éli meg, felnőttként is nehezen fogja. Bármilyen felvilágosításban részesül is, belső biztonsága nélkül az alapvető személyiségszintű alapjai nem lesznek meg egy egészséges emberi kapcsolathoz. A serdülőkori szexuális balesetek oka sok esetben nem az, hogy az illető nem tudja, hogy mondjuk óvszert kéne használni, hiszen ezzel a nagy többség tisztában van. Hanem hogy például nem tud kiállni magáért a konkrét helyzetben, mert fél az elutasítástól. Vagy mondjuk eleve rettenetesen szorong, és annyit iszik, hogy nem jut eszébe. Szülőként már kisgyermekkortól segítenünk kell a gyermek érzelmi és társas fejlődését, egy stabil háttér biztosításával, közös tevékenységekkel (minőségi idővel), beszélgetéssel és persze sok-sok szeretettel. És nem csak azért, hogy komolyabb bajok nélkül túléljék a tízes éveiket, de azért is, hogy örömteli, boldog szexuális életük lehessen a maradék – jelen állás szerint - ötvenötben
