Vita van a szomszéddal a kerítésről? Ezek a jogszabályok

kerites-felujitas (2)
Olvasási idő kb. 5 perc

A szomszédok rengeteg kérdésen tudnak vitázni, ebbe beletartozik az is, hogy ki újítsa fel a kerítést. Most szakértő segítségével jártunk utána a témának.

A szomszédot elviselni nem mindig egyszerű, rengeteg vitás kérdés merülhet fel azok között, akik ennyire közel laknak egymáshoz. Az egyik ilyen a kerítés, amelyen muszáj osztozniuk. Ha nem azonosak az elképzelések, igények, akkor nehéz lehet megegyezni egy észszerű költségvetésben a kerítés felhúzása vagy felújítása során. Alapvetően a közös kerítés fenntartása, rendben tartása a szomszédok közös feladata, és az ezzel járó költségeket és feladatokat is meg kellene osztani. Azonban ez a kérdés nem minden esetben ennyire egyszerű.

Kinek kell felhúzni a kerítést?

A kerítésekre vonatkozóan az Újváry és Társai Ügyvédi Társulás ügyvédje szerint két jogszabályt érdemes figyelembe venni. Az egyik az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. kormányrendelet (OTÉK), a másik a szomszédjogok és a tulajdonjog korlátainak különös szabályairól szóló 2013. évi CLXXIV. törvény (Szomszédjogi tv.). A szakember azonban hozzáteszi, hogy mindez függ attól is, hogy köteleznek-e a kerítés építésére, ugyanis ez a helyi építési szabályzatokban olvasható.

Közös feladat lehet a kerítés felújítása a szomszéddal
Közös feladat lehet a kerítés felújítása a szomszéddalPredrag Popovski / Getty Images Hungary

Ha elrendelik a kerítés létesítését, akkor a telek tulajdonosa (kezelője, használója) a telek homlokvonalán, továbbá – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – az útról nézve a jobb oldali telekhatáron és a hátsó telekhatárnak ettől az oldaltól mért fele hosszán köteles megépíteni és fenntartani

– magyarázza a szakértő. Vagyis alapesetben a telkünk jobboldali kerítésért felelünk, illetve ha közös a hátsó terület egy másik telekkel, akkor a hátsó kerítés feléért jobbról indulva, ezeken kívül az első kerítést kell nekünk felépíteni.

Ki újítsa fel a kerítést?

Kiemeli, hogy a kerítés felújítása azonban már egy másik kérdés.

Ebben az a szomszédos ingatlanok elválasztására szolgáló kerítés, mezsgye vagy növény fenntartásával járó költségek olyan arányban terhelik az ingatlanok tulajdonosait, amilyen arányban őket jogszabály vagy megállapodásuk annak létesítésére kötelezi

– mondja az ügyvéd.

A költségek a határolt földhosszúság arányában terhelik a szomszédokat. Ha a szomszéd nem akar részt venni a felújításban, nem szállna be a költségekbe, akkor peres úton is lehet erre kötelezni. Ha nem akarja felhúzni azt a kerítést, ami a kötelessége lenne, kérni kell a helyi építési hatóságtól, hogy kötelezze erre.

Ha nem tudunk megegyezni, azonban nem az ár a kérdés, hanem például a kinézete nem tetszik, építhetünk saját kerítést is. Ilyenkor a szakértő szerint ezt megtehetjük a saját telkünk határain belül, és nem a határon. Ekkor lényegében nem szólhat bele a szomszéd abba, hogy milyen a kerítésünk, ha megfelelünk a helyi építési szabályzatnak például a kerítés magasságában. Ebben az esetben azonban figyelni kell arra, hogy a kerítés valóban csak a saját telkünkön álljon, ugyanis a szomszéd kérheti a tulajdon telkére eső kerítés részének elbontását. Fontos, hogy ha a szomszéd telkén már áll, akkor ahhoz nem nyúlhatunk hozzá, nem újíthatjuk fel, cserélhetjük le.

Építhetsz saját kerítést is
Építhetsz saját kerítést isWestend61 / Getty Images Hungary

Sokan nincsenek ezzel tisztában, de attól még, hogy a saját tulajdonukról van szó, az építési szabályok rájuk is vonatkozhatnak. Ezek pedig városonként eltérhetnek, ezért ennek érdemes utánanézni, mielőtt elkezdnénk felhúzni a kerítést. Például alapvetően az építéshez nem szükséges építési engedély, azonban egyes önkormányzatok bejelentési kötelezettséget írhatnak elő, amiről jó, ha előre tájékozódunk. Egy ikerház esetében például a külön használatú telekrészeket nem szabad olyan kerítéssel elválasztani, amely tömör és teljes mértékben elszigeteli a szomszédot. Vagyis nem húzható fel kőfal, téglafal, betonpanel vagy teljesen tömött fa panel kerítés, ellenben résekkel rendelkező, lécekből épült kerítés, műsövény, fém táblás kerítés, drótkerítés már igen.

Az ügyvéd szerint a legjobb megoldás mindig az, ha törekszünk a közös megoldásra, a részleteket egyeztessük előre, lehetőleg írásban.

Úgy érzed, filmez a szomszéd kamerája? Szakértő mondja el az alábbi cikkünkben, hogy mit tehetsz ellene.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek