Az olimpiai formaruhák műfaja sajátságos a divat világában. A kollekciónak egyszerre kell különböző testalkatokon előnyösen festenie, de a sportos elegancia, a praktikum, valamint a várható időjárási körülmények figyelembe vétele mellett a két nem egyenruhája közti harmónia megteremtése is szempont. Az esztétikus vizuális összhatás biztosításán túl pedig még bizonyos nemzeti sajátosságok kifejezését is várják tőle. Ahogy Epres Panni fogalmazott: „Fontos szempont volt, hogy a formaruha minden alkatú sportolón jól álljon, hiszen az olimpiai csapatban van tornász és vízilabdázó is, meg kellett találni azt a fazont, amivel mindenki elégedett. Szintén fontos szempont, hogy a nemzeti színek, a piros, a fehér és a zöld jól láthatóvá váljanak, miközben a ruha mai és trendi legyen egyszerre.”
Mivel a megnyitó rangos eseményére sok száz millió néző kíváncsi szerte a világon, a küldöttségek által a nézőkben keltett benyomás az anyaország számára sem közömbös. Eközben pedig a kiválasztottak a nyári melegben hosszú órákat töltenek az elegánsnak is szánt szettekben: „Az olimpiai és paralimpiai kollekció tervezése során kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a sportolók a megnyitó ceremónia során a lehető legjobban érezzék magukat a bőrükben. A kiváló minőségű anyagok és a megfelelő szabásvonalak biztosítják azt a komfortot, ami a külső megjelenésükön is tükröződik” – árulta el Doroszlay Yvette, a Heavy Tools ügyvezetője, aki az igazi csapatmunka gyümölcseként létrejött kollekció kapcsán még megjegyezte: „Ezzel a projekttel akkor leszünk majd kész, ha minden sportoló megkapta azt a ruhát, amit szívesen visel a nyári játékokon.”
A 2008-as pekingi olimpiai játékok megnyitóján, például sok olyan nemzeti uniformis vonult be, amely a stadionon kívül rögtön a divattörténelem feketelistájára is bevonult. A francia küldöttség hölgyei széles piros, a derekukon teljességgel indokolatlanul csomóra kötött, bőrhatású övvel hívták fel magukra a kritikusok figyelmét, Svájc fiai pedig a fehér rövid ujjú inghez viselt piros, zsebes bermudával csapták ki a divatérzékenyeknél a biztosítékot. Az új-zélandiak elegáns sötétkék viseletükhöz flipflopba vagy pántos strandpapucsba bújtak, a spanyol férfiak és nők ketchup és mustár kombinációt alkottak, de a mi formaruhánkat is sokat kifogásolták. És ez csupán egyetlen olimpia krónikája.
A felelősség tehát nagy. Ezért ennek az egyébként nemes és megtisztelő feladatnak a tökéletes megvalósítására már 2023 februárjában felhívást tett közzé a Magyar Olimpiai Bizottság. Keresték a megfelelő csapatot, akit a Heavy Tools és tervezője, Herwerth Mónika személyében találtak meg.
Mónika öltözéktervező iparművészként végezett a MOME-n, de a kollekciótervezés mellett színházi jelmeztervezéssel is foglalkozik. A Heavy Tools előtt egy magyar márkánál dolgozott 13 évig, mely fürdő-, úszó- és strandruhákat gyárt, így a sportruházat tervezésének műfajához is már rég közel került. Közben 10 éven át a Fiatal Iparművészek Szövetségénél vezette a textilszakosztályt, 3 éven keresztül a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíj keretei között tervezte kollekcióit.
A Dívány a XXXIII. nyári olimpiai játékok és a XVII. nyári paralimpiai játékok magyar formaruha-kollekciójának tervezési kihívásairól kérdezte Herwerth Mónikát.
Mennyire tanulmányoztad a korábbi idők hasonló viseleteit?
Már akkor nagy érdeklődéssel figyeltem ezt az eseményt, amikor még nem is gondoltam, hogy egyszer én is ilyen bevonuló öltözéket fogok tervezni az olimpikonoknak. Most a tervezés kezdetén visszanéztük az utóbbi pár olimpia hazai és nemzetközi bevonuló ruháit, illetve kaptunk visszajelzéseket olimpián már részt vett sportolóktól is, és ezeket a szempontokat is figyelembe vettük.
Mennyiben változtak a kritériumok?
Elsősorban a MOB kiírásában szerepeltek új kritériumok, például az, hogy sportosan elegáns, kényelmes viseleteket szeretnének, amelyek könnyen szállíthatók.
Mi volt a tervezéskor a fő inspiráció?
Párizs városa volt a fő inspiráció, a divat fővárosa, ahol a divat nemcsak a trendekről és a ruhákról szól, hanem egy életstílusról, egyfajta magabiztosságról és kifinomultságról. A francia nők öltözködésében ötvöződik a klasszikus elegancia a legújabb trendekkel, és mindig kiemelt figyelmet fordítanak a minőségi alapanyagokra és a tökéletes szabásra. Ezt az életérzést vegyítettük a Heavy Tools stílusjegyeivel és így született meg a kollekció, amelyben a francia kifinomultságot ötvöztük a sportos dinamizmussal, így egyaránt elegáns és kényelmes viseletet hoztunk létre.
A magyar lobogó színei természetesen megjelennek a kollekcióban. A tervezés során egyedi összképet álmodtunk meg, melyben a bevonuló olimpiai csapat egésze testesíti meg a piros, fehér és zöld színek összképét. A kollekciót egy különleges zöld szín uralja, amely a hölgyek ruháiban kiemelt szerepet kap. Ezenkívül a fehér szín is megjelenik a férfiak öltözékén, a piros pedig apró részletekben a különleges kiegészítőkön köszön vissza. A sötétkéket is belecsempésztük a kollekcióba, ami a francia zászló színében is megtalálható.
De azt mindenképp szeretném hozzáfűzni, hogy a projekt nem csupán a kollekció megtervezését foglalta magába, hanem igazi csapatmunkát igényelt, hónapokon át tartó gyártási folyamattal. A feladatunk ott ér véget, ha minden sportoló megkapta azt a ruhát, amit szívesen visel, és tökéletesen áll rajta.
Mennyire kellett a praktikumnak alárendelni a kreativitást?
A látvány mellett a legfontosabb szempont az volt, hogy a sportolók jól érezzék magukat a bevonuló öltözékben. A stílusos megjelenés mellett a kényelmet a természetes alapanyagok biztosítják, de van bennük elasztán, ami még kényelmesebbé teszi az adott ruhadarabot.
Idén először a paralimpiai csapat bevonuló ruhái megegyeznek az olimpiai csapatéval, így a ruhák tervezése során azt is figyelembe kellet vennünk, hogy a paralimpikonoknak is megfelelő legyen ez a kollekció.
A kollekcióban a hölgyek részére kétfajta bevonuló öltözetet terveztünk, hogy mindenki az alkatának, stílusának megfelelőt tudjon választani.
A kapszulakollekció részét képezi még egy lazább szett is, amelyet a sportolók az olimpiai faluban, szabadidőben tudnak viselni, ezek stílusukban, színeikben illeszkednek a bevonuló öltözékekhez.
Van-e valamilyen személyes meghatározó sportélményed, saját kötődésed valamely sportághoz?
Versenyszinten nem sportoltam. A kedvenc sportágam az úszás és a tenisz.
Van-e olyan nemzet, amelyet példaként lehet a sportdivat terén állítani?
Az amerikai sportruhagyártók termékei nekem nagyon tetszenek, mind vonalvezetésben, mind színösszeállításban jól néznek ki, amellett, hogy maximálisan megfelelnek a funkcióknak. De azért európai, például francia sportruhagyártó cég is van, ami mind dizájnban, mind funkcióban tökéletes termékeket gyárt.
Epres Panni mennyiben járult hozzá mindehhez?
Több fazon és összeállítás volt tervben, mind a férfi-, mind a női viselethez, ezekből segített összeállítani a végleges kollekciót. Panni amellett, hogy nagyon jó ízlésű divatszakember, „sportos” családból jön (ezt ő említette így), neki is voltak fontos szempontjai, tapasztalatai, és ezeket egyeztettük össze a mi elképzeléseinkkel.
Mónika bízik benne, hogy a jövőben máskor is dolgozhat majd sportolókkal, mert a közös gondolkozás és a csapatmunka nagy élmény volt számára. A megnyitón Párizsban személyesen ugyan nem biztos, hogy ott tud lenni, de a televízión keresztül mindenképpen figyelemmel kíséri az események minden mozzanatát. Ha az idei olimpiáról többet szeretnél megtudni, ez a cikkünk is érdekelhet.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés